Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-25 08:43:00

A tigris szereti a lovat

Egyre több lovat hagynak el hűtlenül az állatbarátságukról híres britek a válság miatt. Sokuk az állatkertbe kerül, nem látványosságnak.

2009-ben 160 lovat fogadott be a legnagyobb brit lómentő szervezet, a Redwings, tavaly már 450-et. Az adományokból működő alapítvány 1200 lovat tud elhelyezni magánál, mára nincs egyetlen szabad helye sem. Egy ló tartásának költsége csaknem a kétszeresére nőtt az utóbbi 5 évben, 3600 fontról 6 ezerre egyebek közt a szalma és a széna drágulása miatt. Már szinte egy árban van a takarmány bálája és a ló: egyes vidékeken egy bála széna 4 fontba kerül, míg lovat akár 5 fontért (1700 forintért) is lehet venni - adat hírül a The Independent című brit lap.

A jelenségnek vannak haszonélvezői is: az állatkertek. Egy tigris naponta 15 kiló húst eszik, és szereti a lovat. A brit kormány adati szerint 2010-ben 8 ezer lovat vágtak le a szigetországban, kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Sok csikóval is végeznek gazdáik még mielőtt féléves lenne, addig ugyanis nem kell bejelenteni létezését.

Ha állatorvossal altattatják el lovukat, az több száz fontba kerül, ezért leggyakrabban kikötik őket egy elhagyott helyen és sorsukra hagyják. Jó pár lovat megfojtott már kötőféke. A lóbarátok köre mindazonáltal átmenetileg felszökhet Steven Spielberg amerikai rendező legújabb filmjének, a War Horse (Csatamén - magyar mozikban Hadak útján) címűnek köszönhetően, amely könnyekig meghatja a nézők zömét.


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Isten állatkertje
  • Az MSZP teljesen megőrült
  • Gyászolnak-e az állatok? A teológus válaszol
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Sólyom rózsaszínre festve
  • Lilát borjadzott egy szerb tehén
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nagy az Isten állatkertje
  • Kóbor kutyák lephetik el Budapestet?
  • Brit tudósok szerint a madárcsicsergés

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.