Bebizonyosodott, hogy az adópolitika nem váltja be a reményeket

Miért kellett Mellárnak elmenni a Századvégtől?

– A Magyar Nemzetben megjelent kritikus hangvételű cikkét megelőzően mikor kezdett  kritikát gyakorolni a jelenlegi Orbán-kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban?

–  Tavaly ősszel hangot adtam annak, hogy ez az egykulcsos adórendszer nem feltétlenül fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, és számos más kérdés kapcsán is fogalmaztam meg kritikákat. Tavasszal örömmel konstatáltam, hogy a Széll Kálmán terv  jelentős mértékben módosította azt a gazdaságpolitikát, amivel a kormány eredetileg indult.

–  De mégis többségben maradtak a kritikák. Ennek volt a következménye, hogy a Századvéggel kenyértörésre került a sor?

– Mivel a Századvéget kormányközeli kutatóintézetnek könyvelték el,  tarthatatlanná vált egy kibeszélő, a kormány gazdaságpolitikáját kritizáló kutatási igazgató. Számomra pedig egyértelmű: az értelmiség szerepe, hogy befolyásolja a közeget, amelyben él. Ha úgy látja, vannak olyan dolgok, amelyek rossz irányba viszik az ország ügyét, akkor figyelmeztetnie kell a társadalmat. Ez a folyamat egyre erőteljesebbé vált, aztán a legutolsó GDP-számok alapján világossá lett, hogy lelassult a gazdaság és már látható, hogy az első félévben sem a fogyasztás, sem a beruházás nem emelkedett. Bebizonyosodott, hogy ez a fajta adópolitika nem fogja élénkíteni a gazdaságot. Ugyanakkor a világgazdaságban most beindul egyfajta lelassulás. Nem tudjuk pontosan, de egyre több jel mutat arra, hogy Amerikában és az Európai Unióban is komoly problémák vannak. A magyar gazdaság mozgástere szűkül, és éppen ezért szerettem volna figyelmeztetni a kormányt még az előtt, hogy a jövő évi költségvetést elkészítik: nagyon fontos lenne megfogalmazni egy más koncepciójú gazdaságpolitikát.

– Mi várható Ön szerint?

– Lesz egy két éves „húzdmeg” politika, majd egy évvel a választások előtt elindul valamiféle „ereszdmeg”. A kormányfő tavaly ősszel azt mondta, majd kinőjük az egyensúlytalanágot, és az adócsökkentést olyan gazdasági növekedés követi, ami nagyobb teljesítménnyel lesz képes az adóbevételeket emelni. Ezek hiú ábrándoknak bizonyultak, ezért tavasszal a Széll Kálmán tervben kijelölték a 6-7 területet, ahol jelentős átalakításokra van szükség. Meg is határozták, mekkora összegeket kell megtakarítani ű egyes területeken. Ennek megfelelően a következő esztendőben 550 milliárd forintot kell megtakarítani.

– Elsősorban az adópolitikán kell változtatni?

– Nem csak, de át kellene alakítani az egykulcsos rendszert, s a megoldás progresszív adórendszer lenne. Legalább ugyanilyen fontosnak tartom a vagyonadó bevezetését. Érdekes lenne megnézni, a korábbiakban ezek miért is buktak meg? Nem gondolom, hogy mindenkire kiterjedő vagyonadózási rendszerre lenne szükség, amely például a legszegényebbeket is érintené. A korábbiaknál lényegesebben magasabb, 50-80 vagy 100 millió forintos határ legyen meghúzva, ami felett ki kell vetni. Arra lenne szükség, hogy a középosztály számára maradjanak perspektívák, hogy mindenkinek lehessen egy húsz-harminc millió forintos háza, lehessen egy öt, vagy akár tízmilliós autója, ami szerintem teljesen normális. Az ennél nagyobb vagyonnal rendelkezők pedig nagyobb terheket kell hogy viseljenek. Az egykulcsos adó miatt azonban 500 milliárd forint maradt a jómódúak zsebékben.

– A  kormány a középosztály gyengítésén dolgozik? 1998 és 2002 között a legtöbb kedvezményben épp ez a csoport részesült.

– Amikor szocialista-szabaddemokrata kormányok kifejezetten középosztály-ellenesek voltak, és szerintem nagyon sok mindent megtettek, hogy a társadalmat polarizálják szegényekre és gazdagokra. Erre az időszakra tehető a középosztály megroggyanása. Azt gondoltuk, az Orbán-kormány a középosztályt újraépítő programot fog végrehajtani. Ezért volt számomra meglepetés, hogy nem a középosztályt támogatja, hanem a magas jövedelműeket. Amennyiben a statisztikáknak hinni lehet, az átlagos havi jövedelem kétszázezer forint, és ugye a kétszáznyolcvanezer forintnál kevesebbet keresők rosszul jártak. Akkor mi ez, ha ez nem középosztály-ellenesség? A durván négymillió foglalkoztatottból két és félmillió biztosan rosszul járt.

– Százezrek pedig jobban. Nem lehet, hogy ez elegendő az elmozduláshoz?

– A kormány hiába hagy 500 milliárd forintot a jómódú gazdasági szereplőknél! Ezt egyébként kimutattuk még a Századvégnél: szimulációs vizsgálatokkal kiszámolgattuk, hogy ennek  direkt következménye, hogy a kint maradó adókedvezmény jelentős része a jómódúaknál realizálódik. Az ő fogyasztásukban nagyobb részarányban van import termék, ami viszont a hazai gazdaságot közvetlenül nem erősíti. Ebből az is következik, hogy a továbblépést csak a magyar középosztály megerősítése jelentheti. Ez a csoport azonban  létbizonytalanságban él.

– Milyen konkrét tennivaló következik mindebből?

– A hazai kis- és középvállalkozói réteget kellene helyzetbe hozni. Sajnos az erre vonatkozó korábbi támogatási rendszerek kifejezetten kontraproduktívak voltak. A mezőgazdaságba és az élelmiszertermelésbe kellene ezeket az embereket valamiképpen bevonni. Persze az is látható, hogy az adott helyzetben önmaguktól nem fognak tudni a nulláról elindulni. Egyrészt azért, mert nincs tőkéjük, másrészt, ha pedig megkérdezzük ezeket a kisvállalkozásokat, hogy vajon miért nem bővülnek, megtudhatjuk: nincs a termékeikre fizetőképes kereslet. Mert az emberek nem ezeket vásárolják.

– A multinacionális kereskedőhálózatokra gondol?

– Olyan piaci helyzet alakult ki, melyben a kereskedelmi hálózatok komoly erőfölénnyel bírnak. A termelők portékáira nincs kereslet, a multikhoz nem tudnak bejutni. Ebben a helyzetben lenne szükség arra, hogy az állam lépjen, és alakítson ki megfelelő felvásárlási rendszereket, valamint garantálja a termelők számára, hogy felvásárolja a termékeiket. Aztán egy ilyen hálózat továbbítja azokat a fogyasztók felé. Így a fogyasztók, amennyiben ha látják azt, hogy rendszeresen lehet kapni jó minőségű hazai terméket, melynek az ára is megfelelő, rá fognak állni, meg fogják változtatni a vásárlási szokásaikat. Ha minden multinacionális hipermarket mellett állna egy gazdabolt, ahol ugyanazokat a termékeket meg lehetne vásárolni, akkor az emberek jelentős része oda menne, mert egyrészt a hazai sokszor jobb minőségű, mint az importtermék, másrészt azt is tudatosítani lehetne, hogy aki itt vásárol, magyar munkahelyeket ment meg.

– De a magyarnak induló kereskedelmi hálózatok is könnyen átcsábulnak a másik oldalra, sokszor sanyarúbban bánnak a termelőkkel és beszállítókkal, mint  nyugati bázisú társaik. A megoldás tehát az összefogásban rejlik. Van erre   példa?

– Baranyában, Bonyhádtól 15 kilométerre van Kisvejke: 500 hektár gyümölcsös, melyet családok birtokolnak. Van hűtőházuk, válogatójuk,  barackot, szilvát, cseresznyét, meggyet és más csonthéjas gyümölcsöket termelnek, csomagolnak és visznek külföldre. Exportra termelnek: a kajszibaracknál meg tudták tenni idén, hogy a szövetkezet 300 forintért vásárolta fel a gyümölcsöt a saját termelőitől. Közben a nepperek 100 forintot, vagy annyit sem kínáltak a terményért. Abban, hogy el tudtak indulni döntő volt, hogy pályázati úton tudtak hűtőházat építeni. E köré szerveződött a közösség. Az állam feladata, hogy ezeket a beruházási összegeket állja, ennek megfelelően hozzon létre vágóhidakat, szárítókat, tejfeldolgozókat, konzervüzemeket. A kisvejkei példa ezt üzeni: az emberek megtanulták, úgy kell megmetszeni a barackfát, hogy azon 35 meg 40 milliméteres barackok legyenek, mert külföldre nem lehet eladni és egy ládában csak egyforma nagy és egyformán érett barackok tehetnek. Tehát ezeket a termelési láncokat kell felépíteni.

Illyés Szabolcs

• Cimkék:
Mellár Tamás adópolitika összefogás Orbán-kormány

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére