Teátrálisan jeleníti meg az élet és halál témakörét

Zene a szomorúság idejére

Jelen cikk Mozart Requiemjét mutatja be a halottak napi elcsendesedésre való tekintettel. A requiem a gyászmise latin neve, mert ezekkel a szavakkal kezdődik a miseszöveg (Requiem aeternam dona eis Domine), ami magyarul azt jelenti, hogy „Adj nékik, Urunk örök nyugodalmat!” Mivel az egy évvel ezelőtti Verdi Requiem-cikkben rövid összefoglaló olvasható a gyászmise zene történetéről, most csak e műfaj első nagy állomásáról szólunk.

Összeesküvéselmélet?

Mozart előtt is íródtak már zenekart és énekkart egyaránt foglalkoztató requiemek, jóllehet, azok zenei jelentősége meg sem közelíti az övét. Zenetörténész körökben sokáig nagy felfedezésnek számított, hogy a fiatal Mozartot tanító Michael Haydn (1737–1806) 1771-es Requiemje döbbenetes hasonlóságot mutat tanítványa remekművével. Sőt, Michael Haydn élete végén komponált (1805–1806) második requiemje szintén befejezetlen, mint a 15 évvel azelőtt meghalt tanítványáé. Ezekből az összefüggésekből számos elmélet, elemzés vagy éppen összeesküvés-elmélet született már, amelyeket itt nem részletezünk, egyet viszont jól jeleznek: a zenekari- oratorikus requiemek kora elérkezett!

Wolfgang Amadeus Mozart rejtélyes Requiemjéhez több nemzenetörténeti írás köthető, mint bármely más zeneműhöz. Kezdődnek ott a találgatások, hogy vajon ki rendelte meg a művet a titokzatos küldönc révén? Tényleg Waldsegg von Stuppach gróf rendelte meg felesége halálára, avagy Mozart akarta eljátszatni saját halálát, hogy a requieme hangjaira feltámadjon? Az első változatot vallja a hivatásos zenetudomány, az utóbbiról pedig Alon Schmuckler Mozart-regényében olvasható bővebben.

Rejtélyes zenemű

Másik nagy legendakör, hogy ki is írta a művet? Vajon Mozart végigírta, csak titkolnia kellett? Vajon segített-e Antonio Salieri, ahogy Milos Forman mutatja be azt az „Amadeus”-ban? Vajon minden Lacrimosa utáni részt Franz Xaver Süssmayer komponált-e?

A mai zenetudomány válasza az, hogy Mozart nem sorban komponálta meg az egyes tételeket, tételrészeket, hanem mindig azokkal foglalkozott, amelyekhez ihlete volt. Ezért találunk még az utolsó Mozart-tételnek tekintett Lacrimosa után is eredeti Mozart-részleteket, pl. a Domine Jesu vagy a Hostias-ban. Mozart halála után azonban a kottaszöveg nagy részét valóban Franz Süssmayer szerkesztette meg a vázlatok és más művek alapján.

A legendakör további kérdései, hogy akkor végül is hányan igyekeztek Mozart-stílusban befejezni a művet? Nos, jelenleg úgy tudják, hogy az említett Süssmayeren túl még ketten, Franz Jakob Freystädtler (Kyrie-hangszerelés) és Josef von Eybler (Dies irae-től a Lacrimosaig, avagy a Mozart-fogalmazványokat tisztázta le és egészítette ki). Állítólag Maximilian Stadler is segédkezett a mű végső formájában.

A nagy kérdés azonban, hogy ezek a zeneszerzők, akiknek a nevét, még a művelt zenerajongó sem hallotta, akiknek művei nemhogy koncerten, de még CD-n sem hallhatók, miként is tudtak egy zseni művéhez értőn hozzányúlni. Vagy megfordítva a kérdést, ha ahhoz eléggé tehetségesek voltak, hogy Mozart szelleméhez méltón befejezzék élete nagy művét, akkor ahhoz miért nem voltak elég jelentősek, hogy néhány szimfóniájuk, operájuk vagy fagottversenyük ismertté válhasson?

Befejezetlen maradt

Mozart jelen tudásunk szerint 1791-ben, halálának évében kezdte meg requiemjét komponálni, amelyet már nem fejezett be. A mű tervezete (és jelenlegi, befejezett változata) szerint 8 nagy részből áll (Introitus, Kyrie, Sequentia, Offertorium, Sanctus, Benedictus, Agnus dei és Communio), de a sok tételrész tagolása ismertebb, amely szerint 17 részletből áll.

Az Introitus (Requiem aeternam) első 7 üteme még azokra is hat, akik szerint Quesha a zene királynője – oly őszinte fájdalom és oly megkérdőjelezhetetlen lendület együttese kiált reánk vadul. A Dies irae még a romantikához szokott fülünknek is dinamikusnak tűnik, s a tétel által felvázolt világvége sokkal valósabbnak hat, mint Hollywood évente kibocsátott Armageddon-filmjei.

A Confutatisban az isteni hatalom fensége és a nyers földi lét közti feszültség bomlik ki a kemény és az éteri hangzatok felelő-síró egymásutániságában. A Lacrimosa – amelyet Mozart a halálos ágyán meghallgatott barátai előadásában és amelyen elsírta magát – egyetlen retorikai alakzat a végtelenségig felerősítve, ahogy a suttogó kérlelésből a záró akkordok Ámen-üvöltése kinő.

Élet és halál drámája

Jellegzetes Mozart hangszerelése is. Csak azokat a hangszereket hagyta meg a nagy szimfonikus palettából, amelyek a gyász hangulatot ki tudják fejezni. Így hiányzik az orgona, az oboa, de még a szerző által oly szeretett kürt is. Csak basszusklarinétok (basszetkürtök), fagottok, trombiták és harsonák, valamint üstdobok kerültek be a vonósapparátus mellé. A trombiták a drámaiság fokozásában kaptak jelentős szerepet, míg a többiek sötét színük révén a mélységes bánatot tudják hallhatóvá tenni. Ezenkívül egy nagy vegyeskórus, és négy szólista a főszereplője ennek a élet-zenedrámának.

A Requiemet a Varázsfuvola, a Titus kegyelme operákkal, az A-dúr klarinétversennyel és a Szabadkőműves kantátával egy időben komponálta Mozart, ezért szokás áthallásokat keresni. Az A-dúr klarinétverseny lassú tétele valóban olyan finom, lírai és fenséges, hogy a Requiem egyik tételében látszólag helyet kaphatna – ám ekkor félreértenénk a Requiemet. A gyászmise ugyanis minden finomsága, légiessége és szomorúsága ellenére is drámai.

Egy drámát jelenít meg, az élet és halál drámáját tükrözi – mégha erősen teátrális zenekari gondolkodásmódban. A lélek Mozartnál nem könnyes búcsút vesz övéitől, hanem valóban elszakad és a mennyei Atya elé járul. A mások által befejezett részek szerint aztán, a lélek beáll a mennyei kórusba és örvendeni kezd. De ahogy az Isteni színjáték végén Dante nem tér vissza a földre, úgy a mozarti Requiem végén sincs földre való leereszkedés.

Windhager Ákos

A nyitókép innen

• Cimkék:
mozart requiem klasszikus zene halottak napja

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére