Megannyi Bálint

Valentin: Szűz Mária napja?

Február 14-e az ókortól kezdve a szerelmesek napja. Az ókori athéniek az egész februárt a házasság ünneplésének szentelték: Zeusz és Héra nászának ünnepe volt ez a hónap. De a mulatozásból nem maradhatott ki Dionüszosz sem: a hó közepén nagy ünnepségeket rendeztek a tiszteletére, amelyből a bacchánsnők is kivették a részüket, vad orgiákat csapva. A február valójában folyamatos termékenységünnep volt a megújuló természet, a friss virágok és a bor mámorával.

2 in 1

Rómában február 14-e táján két ünnepet is tartottak, melyek egyszerre szolgálták a megtisztulást és a termékenység ígéretét. Az egyik a Lupercalia volt (nyitóképünkön), melyet az első század közepén született Plutarchos így írt le:
"Két kecskét vágnak le, majd két nemesifjú homlokát véres késsel érintik, de mások azonnal letörlik a vért tejbe mártott gyapjúkendővel. A két ifjúnak homloktörlés után nevetnie kell; majd a kecskék bőréből szíjakat hasítanak, a derekukon övvel, de egyébként teljesen mezítelenül futásnak erednek. A kezükben lévő szíjjal minden szembejövőre rávernek. Fiatal asszonyok nem futnak el az ütlegelés elől, abban a hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést és hamarabb esnek teherbe."

A Lupercalia ünneppel egy időben zajlott a Juno Februata, amely a görögökhöz hasonlóan a házasság szentségének ünnepe volt. Február 14-én a lányok és az asszonyok Junó, Jupiter főisten feleségének templomába siettek, hogy megtisztuljanak bűneiktől és áldást nyerjenek házasságukra. Az arisztokrata lányok a Junó papnőitől e napon kapott jóslat alapján várták kérőiket. A köznép fiai és lányai nem voltak ilyen fennköltek: szerencsejátékkal sorsolták ki a párokat, akik sokszor az ünnepek alatt össze is melegedtek.

A keresztények bekeményítenek

A kereszténység természetesen megpróbálta megszelídíteni a sokszor orgiákba torkolló tavaszi termékenységünnepeket, így a Lupercalia is erre a sorsra jutott. 496-ban I. Geláz pápa betiltatta az ünnepet, és Szűz Mária ünnepévé tette meg a napot, amely csak később lett Szent Bálint, azaz Valentin ünnepe. A sorshúzás játékát meghagyta: február 14-én a hívek egy szent nevét húzták ki a templomban, aki a következő évben patrónusukká lett.

Hiába volt azonban a pápa szent igyekezete, a termékenységi varázslások kiszorították a szenteket. A 15. századra szinte teljesen kikopott a szentek nevének húzása, ám a lovagi erények erősítéseként a középkorban végig szokás volt Valentin napján, hogy a lovagok és a köznép sarjai is kihúztak maguknak egy női nevet, s azt a hölgyet egy éven át védelmezték, ajándékokkal lepték meg.

Your Valentine

Bálint kiléte mind a mai napig tisztázatlan. A római katolikus egyház három szentet tart nyilván ezen a néven, és mindhárman mártírhalált haltak hitükért. Az egyikük római pap volt, másikuk Interamna (a mai Terni) püspöke, a harmadik Észak-Afrikában halt meg szintén a harmadik század táján.

Hogy pontosan melyik mártírhoz köthetőek a Szent Bálint-legendák ma sem tudjuk, csak azt, hogy a kora keresztény néphitbe Valentin úgy vonult be, mint a szerelmesek védelmezője. Az első században élt Klaudiusz császár ideje alatt ugyanis a katonáknak tilos volt házasodni. Ám a legenda szerint Bálint a házasság szentségét nem tagadta meg azoktól a fiataloktól sem, akiket a törvény eltiltott egymástól. Amikor napvilágra került mit tett, a császár parancsának megszegésével vádolták, és halálra ítélték.
Egy másik legenda szerint Valentin maga sem volt fából. A börtönben bele szeretett a foglár vak lányába, akit hitével meggyógyított. Halála napján neki küldte a világtörténelem első Valentin-kártyáját „A te Valentinod” aláírással.

Még mindig fura ünnep

Hogy Valentin valóban ilyen romantikus hős volt-e vagy csak a hitet és az egyházat védelmező mártír, ma már nem tudjuk kideríteni. Az azonban bizonyos, hogy a lovagromantika idején Angliában és Franciaországban az egyik legkedveltebb szent volt, így például Charles d'Orleans herceg is őt tartotta eszményképének.



 

A British Múzeumban még ma is őrzik annak a több száz szerelmes levélnek egy részét, amelyeket feleségéhez írt 1415-es londoni fogsága idején. Ekkortól vált igazán szokássá a kézzel írott Valentin-kártyák küldözgetése, s olyan népszerű lett, hogy 1797-ben egy angol kiadó „Ifjak Valentin-rigmusai” címmel könyvet adott ki, hogy a kevésbé lírai lelkű férfiak se maradjak szégyenbe a Valentin-napi üdvözlet megfogalmazásakor. Hamarosan megjelentek az előre nyomtatott Valentin-napi kártyák is, amelyek elindították a mai napig tartó őrületet.

Magyarországon azonban egészen a rendszerváltozásig nem volt szokás a Valentin nap megünneplése. Február 14-ét Bálint napjaként tartotta számon a néphagyomány, és az epilepsziások védőszentjeként tisztelték, ezért sok helyütt böjttel, gyónással emlékeztek meg róla.

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
Valentin Bálint nap ünnep

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére