Vége van a báli szezonnak

Tudta Ön, hogy Jézus is táncolt?

A tánc szakrális jellege vitathatatlan. A zsoltáros Isten teremtő munkáját is összerendezett mozgásként, egyfajta táncként írta le, amikor a hegyek ugrándoznak, mint a kosok, a halmok kergetőznek, mint a bárányok.

Az ókorban a táncok jobbára szakrális jellegűek voltak. A krétai ifjak Labirintus tánca, a csatárba induló férfiak fegyveres-, az asszonyok szüreti táncai liturgikus elemként épültek be a szertartásba.
A zsidók az istenszobrok, a bálványok előtti táncot paráznaságnak tartották. Főként azért, mert Isten megcsalatását az aranyborjú előtti tánc jelképezte Izrael népe számára. A szent táncot viszont az ószövetségi időkben Isten dicsőítésének eszközeként használták. A királyok közül Dávidról feljegyzi a Biblia, hogy nem csak ő, hanem Izrael egész népe „szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citerák, lantok, dobok, cintányérok és harsonák kíséretében.” Góliát legyőzése után őt magát is tánccal üdvözölték a jeruzsálemi asszonyok.

Táncoslábú szentek

Meglepő módon az őskereszténység idején még szokás volt, hogy a temetőkben, templomokban szent táncot jártak a hívek. Tertulliánus római egyházi író szerint például a 2. és 3. század fordulóján a keresztények a himnuszokat a templomban tánc kíséretében adták elő, az ószövetség táncos jeleneteit beemelték a liturgiába. Általános felfogás volt, hogy az angyalok a mennyországban nem csak énekelnek, hanem táncolnak is az Úr színe előtt, a bűnös lelkek a pokolban viszont eksztatikus táncban vezekelnek bűneikért.

Táncra biztatta híveit Szent Bazil, bizánci egyházatya is, de talán ő volt az utolsó, aki kiállt a tánc szentsége mellett. A jelentős egyházatyák szinte mindegyikétől maradt hátra olyan írásos emlék, amely a profán táncok elvetésére figyelmeztet. Az egyetemes és helyi egyházi zsinatok végzései között is gyakran találkozunk a táncok tiltásával.

A sorozatos tiltások miatt a táncok a középkor folyamán fokozatosan eltűntek a templomokból. Egyes kutatók ugyan a papok oltár előtti mozgását szakrális mozgásként, liturgikus táncként elemzik, de a kora középkori vallásosság egyértelműen a bujasággal azonosította a táncot. A tánc-, mozgás-, és előadóművészet meggyőző ereje előtt azonban nem hunyhattak szemet. A misztériumjátékokban profi táncosok, színészek mutatták be a templom falain kívül a bibliai történeteket, egyéb tanításokat.

Első bálozók

Mégis, az első táncleírás gyűjtemény is egyházi ember tollából ered. A 16. században élt Jehan Tabourot kanonok atya fiatalkorában imádott táncolni, így Thoniot Arbeau álnéven kiadta a világ első táncművészeti szakkönyvét. Orchesographie című munkája korának divatos táncait és tánckompozíciót gyűjtötte egybe, nem feledkezve meg a divatból már kiment régi táncokról sem, mint például gyermekek húsvéti körtáncáról.

Az első mai értelembe vett bált 1385-ben, VI. Károly és Bajor Izabella esküvője alkalmából rendezték Amiensben. A bálozás szokásának európai elterjedése azonban jóval később következett, és a Napkirály, XIV. Lajos nevéhez köthető. Míg az első Operabál (Bal de l' Opéra) 1715. évi megrendezése a francia arisztokráciához fűződik, amelyhez hasonlót a világ számos fővárosában, így hazánkban is tartanak.

Nemzeti bálok

Hazánkban a bálok fénykorát a 19. századra tehetjük. Ezek a táncos mulatságok a nemzeti öntudatra ébredés egyik megnyilvánulási formái is voltak. A magyar nyelvű táncrendben helyet kaptak a verbunkos stílusú polgári társastáncok is: a palotás, a körmagyar és természetesen a csárdás, amely Jókai szerint  „korhatár nélkül lelkesedésbe hoz ifjút és öreget”.
A kiegyezés idejére a fokozatos konszolidálódás egyik jele volt, hogy a bálok a magyar táncformák közé befogadták a keringőt, a polkát, az európai társastánc divatzenéjét.

A boldog békeidők báli divatjának az első világháború vetett végett. A két háború között alakult társadalmi szervezetek rendezésében szokássá váltak a szombati esti bálok, míg a levente-, legény-, és leánykörök, vagy a római katolikus ifjúági szervezetek a KALOT és KALÁSZ valamint a protestáns hátterű KIE a fiatalok szórakozását próbálta minél rendezettebb keretek közé szorítani. A szervezeteken kívüli táncot nem egyszer ellenezték is ezek az ifjúsági körök.
1934-ben viszont már ismét megrendezték a Vigadóban a két háború közötti első farsangi bált, amely elindította a polgári Magyarország bálkultúrájának kialakulását. A farsangi időszakban egymást érték a különböző szakmákhoz és társadalmi osztályokhoz kötött elit bálok, amelyek az utóbbi évtizedekben újra virágkorukat élik a felső-, és középosztály köreiben.

Bár a budapesti hagyományos Operabál idén elmarad, március 5-én a tervezett időpontban jótékonysági Gálaestet rendeznek az Operaházban, melynek bevételét a Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulókhoz.

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
tánc bál operabál Jézus szakrális

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére