Hét tenger vihara sem rémítette meg

Részeges lányból lett az anyák védőszentje

Szent Ágoston visszaemlékezései alapján édesanyjának, Mónikának igen sok nehézséggel kellett megküzdenie ahhoz, hogy a keresztény anyák példaképe lehessen. Első sorban magával és iszákosságával. Fia ugyanis – valószínűleg anyja visszaemlékezése és jóváhagyása alapján – leírja, hogy Mónika apja házában gyakran szájához emelte a boroskancsót, s ez előbb szokássá, majd függőséggé vált. A fiatal lány odáig jutott, hogy már „élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mikor ezt az egyik öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölényesen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyegezte. Ettől Mónika magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tövis, és kigyógyította hibájából.”– írja visszaemlékezéseiben Szent Ágoston.

Mónikát a házasságkötése sem arra predesztinálta, hogy békés, boldog keresztény családban nevelje fel gyermekeit. Bár keresztény családban nőtt fel és komolyan ragaszkodott vallásához, imádságos életet élt, családja mégis a pogány Patriciushoz adta feleségül, aki egy csöppet sem lehetett könnyű természetű ember. Fia hirtelen haragú, lobbanékony családfőnek írja le, aki kegyetlenül kinevette még saját fiát is, amikor az a tanítótól büntetést kapott. Rendszeresen megcsalta a feleségét, ám Mónika ezt soha nem vetette a szemére.

,,Ha a férje hűtlen volt hozzá – írja – nyugodt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a férje haragos, nem szállhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor már lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elkövetett tettet.” Ám Mónika hosszútűrő szeretete végül is elnyerte jutalmát: a halálos ágyán mind férje, mind őt nem szívlelő anyósa megkeresztelkedett. Mónika alig volt negyven éves, amikor özvegységre jutott, s ekkortól életét Krisztus követésének szentelte: fia feljegyzései szerint nem volt olyan nap, hogy ne vett volna részt szentmisén, szobájában pedig hosszú órákon át imádkozott.


Három katekumen

Mónikának három gyermeke született, s mindhármat már születésük pillanatában Istennek ajánlotta fel. A kor szokásai szerint homlokukra megszentelt olajjal keresztet rajzolt, szájukba sót tett, jelezve, hogy katekumennek, keresztségre készülő „hitújoncnak” avatja gyermekeit. Az őskeresztény időkben ugyanis a katekumeneket keresztények közé számították, de megkülönböztették őket a megkeresztelt hívőktől, a fidelesektől. Úgy tekintették őket, mint a már megfogant magzatot a már megszületett és növekedő keresztényekkel szemben. Külön imádkoztak, a szentmisének csak a tanító részén vehettek részt, ha meghaltak a keresztelés előtt, áldozatot mutattak be értük. 
 

Szent Ágoston édesanyjával egy barokk festményen... Kép innen.

Szent Ágoston, a Vallomások szerzője, feltehetőleg többi testvéréhez hasonlóan komoly keresztény nevelésben részesült, ám az első időben úgy tűnt, hogy apja szabados életvitele jobban tetszik neki, mint az imádság, és az írások tanulmányozása.  „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.”– írja vallomásaiban. Mónikát nagyon megviselte fia életvitele, és folyamatosan imádkozott megtéréséért. Ám ez kezdetben nem sok eredményre vezetett.

Ágoston ugyanis 371-ben, tizenhét éves korában Karthágóba utazott, ahol filozófiát kezdett tanulni, és ahol anyja nagy bánatára összeállt egy nővel, akitől gyermeke is született. Mónika mindent megtett, hogy meggátolja ezt a kapcsolatot, hiszen úgy tűnt, hogy fia egyre mélyebbre zuhan. Pedig a karthagói liason már előkészítette a tékozló fiú megtérését: „Egyetlen nőszeméllyel éltem – idézi vissza Szent Ágoston ezt az időszakot – és hű voltam hozzá. Vele együtt élve saját magamon tapasztaltam ki, mi különbség lehet a gyermekáldás céljából kötött házasélet és a rendetlen szerelmi összeállás között, amelyet, ha már megvan, nem lehet nem szeretni.” 


20. századi kultusz

Mónika mindezt természetesen nem láthatta át, s nem nyugodott addig, amíg a fia nem szakított a „karthágói nővel”. Szent Ágoston ebben az időszakban szó szerint menekült az anyja elől: 372-ben, apja halálának és fia születésének évében Rómába költözött. Amikor anyja meghallotta tervét, természetesnek vette, hogy fiával utazik, de a gyerek faképnél hagyta: az éj leple alatt, titokban szállt hajóra. Mónika egész éjjel Isten ostromolta imádságaival, és nem is sejtette, hogy ez a római út lesz az első lépése gyermeke hitre jutásának. Ágoston ugyanis Rómában beiratkozott az egyik retorikai iskolába, ahol Cicero és Hortensius vitáját olvasva megtért. „Ez a könyv egész lelkivilágomat megváltoztatta, imádságomat feléd irányította Uram, s új vágyakat, új célokat adott nekem. Gyarlónak láttam egyszerre minden hiú törekvést, s hihetetlenül tüzes vágyakozás gyulladt bennem, hogy felkeljek és hozzád térjek.”  Ekkoriban vette kezébe először a Bibliát is, de több mint egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy anyja imái meghallgatásra találjanak, és 387-ben Milánóban megkeresztelkedjen fiával, Adeodatusszal együtt.
 

Szent Mónika kultusza hazánkban csak a 20. században kezdett felvirágozni, ami nem is csoda, hisz a történelem viharaiban sok erőt adhatott anyai kitartása, hite és nem utolsó sorban a legendájában leírt történet a magyar asszonyoknak. A legenda szerint, amikor Mónika beteg fiához utazott Rómába, hatalmas vihar tört ki a tengeren. Mindenki félt és reszketett, egyedül Mónika volt nyugodt és magabiztos. A hajóskapitány döbbenten kérdezte tőle: „Ki vagy te, asszonyom, akit hét tenger vihara sem rémít meg?” ,,Egy anya vagyok, – válaszolta Mónika – aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' – kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart ránk bocsátotta – hangzott a válasz –, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy eljuthassak a fiamhoz.''

Ágoston leírása alapján Mónika korunk keresztény asszonyai között is megállhatná a helyét: ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében''

Miklya Luzsányi Mónika

A nyitókép innen.
 

• Cimkék:
szent ágoston augustinus vallomások mónika filozófia vallás

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére