Puritán „törzsi mulatozás”

Magyar hálaadás miniszteri utasításra

Az első hálaadó ünnepséget (angolul thanksgiving) 1621-ben az „Alapító Atyák” rendezték meg, azok a puritán bevándorlók, akik radikális evangéliumi hitük miatt hagyták el Európát. A pilgrimeknek, zarándokoknak nevezett bevándorlók a Mayflower vitorláson érkeztek meg Amerika partjaira, s azért hagyták el biztonságos otthonaikat Európában, hogy az új világban egy bibliai törvényeken alapuló közösséget hozzanak létre. A több hónapos hajóút és az észak-amerikai kontinens zord körülményei azonban igencsak megtizedelték az égő lelkű zarándokokat.

Mintegy 120-an indultak útnak, s egy év múlva csak félszázan vehettek részt az első hálaadási ünnepségen. Valószínűleg ennyien sem maradtak volna életben, ha a környékbeli indián törzs nem siet segítségükre. Az indiánok tanították meg a zarándokokat arra, mely növények mérgezőek, melyek ehetők, ők mutatták meg nekik, hogyan tudnak a helyi viszonyok között halászni és vadászni, vagy hogyan termelhetnek kukoricát.

Egy év elteltével, a betakarítás után, amikor az angolokból lett amerikaiak látták, hogy elegendő élelmiszerük van következő tavaszig, nagy örömünnepet rendeztek, amelyre meghívták indián barátaikat is. Az ünneplés persze nem a keresztény egyházi szertartásokra, hanem sokkal inkább a törzsi betakarítási ünnepekre emlékeztetett, hiszen a lakomán túl tánccal és különböző játékokkal múlatták az időt. Pedig a pilgrimek nem voltak kifejezetten mulatozós népség. Úgy vélték, hogy a Biblia nem ad utasítást sem a karácsony, sem a húsvét megünneplésére, ezért ők csak a keresztséget, a böjtöt és a bűnbánatot, valamint az Istennek való hálaadást tekintették igazi ünnepnek. Mindezek ellenére az első kemény év túlélése után úgy érezték, hogy Isten iránti hálájukat ilyen módon is ki tudják fejezni.


Hálanyomok magyar földön

A puritán lelkületet ismerve sejthető, hogy e több napos ünneplésnek is megvolt a maga bibliai alapja. S ez így is van, hiszen mind az Ószövetség, mind az Újszövetség iratai számos helyen felszólítanak arra, hogy mindenért, amink csak van, Istennek tartozunk hálával. A bibliai időkben meghatározott ünnepnapja volt a hálaadásnak, ahonnan nem hiányozhatott a nevetés és a tánc sem. Ez a Szukkót, a sátrak ünnepe, amelyen az Egyiptomból való szabadulás emlékezetén túl, az éves termésért is hálát adnak az izraeliták.

A hálaadás megünneplését már maga Mózes is törvényben rendelte el: „A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról. És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod” (5Mózes 16,13–14). A legtöbb keresztény egyház liturgiájában ugyan máig jelen vannak a termésért való hálaadás nyomai az új kenyér vagy az újbor megünneplésének alkalmaiban, de a fogyasztói társadalomban természetesen már közel sincs olyan ereje ezeknek az ünnepeknek, mint egykor volt.

Augusztus 20-át a kommunista éra alatt új kenyér ünnepének is hívták, és ez az elnevezés valóban nem állt távol az ünnep lényegétől, hiszen az új kenyér megáldása mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban szokás volt. Szent István király ünnepnapja a népi kultúrában összefonódott az aratóünneppel, hiszen ekkorra már befejeződtek az aratási munkák, s elkezdődtek az aratóbálok, amelyek megtartását 1901-től miniszteri felhívás tette ajánlottá. A felhívás szerint az aratógazdának a munkák befejezése után tanácsos tánccal egybekötött mulatságot rendezni, ahol illett itallal, a módosabb helyeken étellel is megkínálni az aratómunkásokat. Az aratók, főleg a lányok, asszonyok kalászból font aratókoszorúkat készítettek, és a templomban áldást kértek rá a paptól. Az aratókoszorút otthon kitüntetett helyre akasztották (az étkezőasztal vagy a tükör fölé), és úgy tartották, hogyha megőrzik, akkor a következő aratásig mindig kerül kenyér a család asztalára.

Miklya Luzsányi Mónika

A kép innen.

• Cimkék:
hálaadás thanksgiving egyesült államok ünnep zarándok népszokás

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére