Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2010-11-10 06:11:00

Katolikus sorsok a filmfesztiválon

Hitvallók és ügynökök

A katolikusok üldöztetéseiről szóló mű a hétvégén lezáruló 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál filmjei között is szerepelt, jelezve, hogy a téma az egyetemes emberi jogok mércéjével mérhető.

„Dokumentumfilmünk hiteles tanúságtétele egy korszaknak, melynek áldozatai és kiszolgálói közül sokan még közöttünk élnek. Filmünkkel a keresztény egyházak megújulását kívánjuk szolgálni.” - ezt a célt tűzték ki Petényi Katalin és Kabay Barna alkotók a Hitvallók és Ügynökök című 2009-es dokumentumfilm forgatásakor.
A Hitvallók és Ügynökök kényes területre kalauzol bennünket, hiszen az egyházak és a diktatúra kapcsolatának feltárása hazánkban óriási – az egyházak tekintélyének szempontjából tragikus – késéssel indult meg. Ezzel az alkotók is tisztában vannak, hiszen már a film első perceiben elhangzik, hogy a magyarországi egyházakban elmaradt a békés megtisztulás.

Mint az ismeretterjesztő csatornák

A közönségfilmek és az egyházi dokumentumfilmek világában is járatos szerzőpáros kétségtelenül nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy a történelmi folyamatokat és egyéni sorsokat egyaránt ábrázoló képet akar nyújtani a katolikus egyház és az államszocialista rendszer titkosszolgálatainak szövevényes viszonya kapcsán. Ez a hatalmas merítés óhatatlanul is feszesre szabja a filmet. Gyorsan pörög a narráció, gyorsan pörögnek a képek, és sajnos a ránk zúduló információ gyakran maga alá temeti az átélés lehetőségét. A hatalmas anyag befogadásában próbál segíteni nekünk a modern vizuális nyelvezet, mely a manapság látható ismeretterjesztő csatornák (például a Spektrum vagy a National Geographic) sokvágásos, pörgős stílusával dolgozik. A korabeli felvételek egyes elemeire „rásegítő” hangeffektek, illetve a képernyőn drámai aranyszínben felvillanó „ÁVH” felirat azonban már túlzásnak tűnt.
Az egy-két hatásvadász elemtől eltekintve korrekt képi megvalósításhoz korrekt tartalom is párosul. A filmben fő kalauzunk Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát – vele az alkotópáros már korábban is dolgozott a Közvetítő című, Pannonhalmáról szóló dokumentumfilmben –, aki már szerepvállalásával is egyfajta hitelességet kölcsönöz a filmnek. Ő az, aki a történelmi hátteret vázolja a nézők számára: a hangsúly a diktatúra különböző machinációinak bemutatásán van, de a kádári konszolidációról szólván a főapát nem hallgatja el az egyház belső felelősségét sem.

Hol marad a másik oldal?

A jól összefogott történelmi elbeszélés szolgál háttérül az egyéni sorsok bemutatásához. Korabeli dokumentumokból, az ügyek résztvevőinek visszaemlékezéseiből bontakozik ki a katolicizmus elleni harc mindennapi gyakorlata: Hogyan hallgatták le a szemináriumokat? Milyen alantas eszközökkel szervezték be az embereket? Hogyan próbálták a kléruson keresztül elnyomni a meg nem tűrt mozgalmakat?
A film igyekszik az elnyomatás minden aspektusát körüljárni. Két egyensúlyzavar mutatkozott csak az elbeszélésben. Az egyik, hogy a készítők kevés embert szólaltattak meg a hatalom oldaláról – emlékeim szerint kizárólag Bálint László nyugalmazott nemzetbiztonsági alezredes vállalta a szereplést –, és inkább a bürokratikus nyelvezetű direktívákat és jelentéseket beszéltetik a Párt egykori képviselői és kiszolgálói helyett. Bár érthető, hogy nehéz rávenni az érintetteket a megszólalásra, mégis jó lett volna a „másik oldal” emberi motivációiba bepillantást nyerni. Érdekes lett volna megtudni, mit érezhetett az első Regnum Marianum-per egyik vádlottjáról jelentő ügynök, aki történetesen a vádlott tulajdon édesapja volt, vagy hogyan gondolhatott saját két évtizedes ügynöki tevékenységére Keresztes Szilárd görög-katolikus püspök?
A megválaszolatlanul maradó kérdések okozzák a film másik egyensúlyzavarát. A történelmi-politikai események ugyanis olyan gyorsan pörögnek, hogy hiába szeretnénk megállni egy-egy esetnél, a film sodra máris tovaránt minket. A pergő narrációban egy-egy megrendítő emberi dráma nem bontakozhatott ki kellő súllyal, kellő drámaisággal, és a megszólalókat rendszerint csak pár másodpercig – szinte csak a megismerkedés végett – mutatják.
A hiteles történelmi tabló készítésének szándéka tiszteletre méltó, ám a készítők a „sokat markol, keveset fog” csapdájába estek. Talán érdemesebb lett volna egy-két érdekfeszítő történeten keresztül a lehető legközelebb kerülni a hitvallókhoz és az ügynökökhöz.

Az Eleai vendég
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.