Ahány nép, annyi húsvét

Bőrükön akarják érezni Jézus fájdalmát

A húsvét megünneplésének rendjét a pogány szokások és keresztény hagyományok egyaránt alakították. A tavaszi napéjegyenlőség ünnepén majd’ minden kultúrában áldozatot kell bemutatni az isteneknek, felajánlani a legkedvesebbet, a legszentebbet, a legtisztábbat. Latin-Amerikában, de egyes afrikai törzseknél még a XIX. derekán is embert, sok estben gyermeket áldoztak fel a nép bűneinek bocsánatáért. A zsidó vallásban is jelentős szerepe van az ártatlan áldozati állatnak: a bárány vérének, s ez a keresztény kultúrában új jelentést kapott. Jézus megfordította az áldozat irányát: Isten fia maga lépett az áldozati oltárra, hogy lemossa a világ bűneit.

Élethű Jézusok az utcákon

Az évszázadok során minden nép megtalálta az ünneplésnek azt a módját, amellyel leginkább sajátjává tudja tenni az áldozatot, amely legjobban illeszkedik temperamentumához, belesimul népszokásaiba. Nem kell hát csodálkoznunk azon, hogy Latin-Amerikában kéthetes fiesztával ünneplik a húsvétot.

Ha a Szenthetet egy mexikói, venezuelai vagy argentin kisvárosban töltjük, akkor úgy érezhetjük magunkat, mintha egy szélesvásznú amerikai moziba csöppentünk volna bele. A várost elözönlik a római katonák, a zsidó papok és kereskedők. Az utcákon könnyen találkozhatunk Jézussal, tanítványaival, s a tömegben felismerhetjük Máriát, vagy Mária Magdolnát. A Semanta Santa jelmezei és a díszletei korhűek: a római légionáriusok Mars villámát hordják pajzsukon, lovakkal csapnak a tömeg közé, Jézust valódi töviskoronával koronázzák meg, homlokán kibuggyan a vér, vállára kétméteres gerendákból rótt fakeresztet tesznek, amit a misztériumjátékosnak magának kell elcipelnie a „Jardín”-ig, a „kertig”. Másnap az egész város elnéptelenedik: a családok behúzódnak házaikba, az ablakokat sok helyütt még fekete drapériával is lefedik a gyász jeleként.

Venezuelai Júdás-bábú 

A feltámadás napján kitódul mindenki az utcára, s az áruló Júdásnak is meg kell halnia. A város legfontosabb közintézményei: a rendőrség, a polgármesteri hivatal, vagy éppen a bíróság elé húzzák fel az ember nagyságú, papírmasé júdásokat, amelyeknek arca, öltözete furcsamód egy-egy kevésbé közkedvelt politikusra, állami tisztviselőre emlékeztet. A feltámadás napját követő Pascua valójában nem más, mint egy teljes hétig tartó fiesta, rengeteg tánccal, zenével, tequilával, petárdák és tűzijátékok sokaságával.

A görögök tojásai

Görögországban Nagycsütörtökön, az Utolsó vacsora napján az asszonyok piros tojást főznek. A tojás a feltámadás jelképe, s a vörös szín az áldozatra utal. Egy bizánci legenda szerint maga Mária festette meg az első húsvéti tojásokat vörösre, Jézus lecsorduló vérével. A vörösre festett tojások Görögországban is fiúk és férfiak kezébe kerülnek, s ekkor már egy igen profán játék, a „Tojástörés” részesévé lesznek (ez a kultikus termékenységorgiákat, „kakasviadalokat” idézik, amikor a „keményebb legény” nyeri el a többiek tojását, amely nem csak a vagyont, hanem a férfipotenciált is jelképezte az ősi időkben).

Húsvéti tojások Görögországban 

A szombat éjjeli „epitaphios”, a feltámadás ünnepén vidéken még a múlt század közepén is nagypénteken feketébe öltöztek az idősebb asszonyok, s a görög tragédiákhoz hasonlóan kórusban siratták a megfeszített Jézust. Fekete kendőiket csak a szombat éjfélkor vették le, amikor a pap az oltár előtt kihirdette: „Christos Anesti!”, „Jézus feltámadott!, s a nép együtt válaszolt neki: „Alithos Anesti”, valóban feltámadott. A templomból a családok a megszentelt gyertyával, a „szent fénnyel” térnek haza. A családfő a gyertya fényével láthatatlan keresztet ír a bejárati ajtóra, ezzel biztosítva a család szerencséjét az elkövetkező évre.

Jézus szomjúsága és a sós hering

A protestáns Skandináviában a húsvét ünneplése mindig is csendesebben zajlott, mint a római-, vagy a görög katolikus országokban. A nagyhét itt is Virágvasárnappal kezdődik, de nincs örömujjongás, tánc és zene. Keresztelő vagy esküvő sem eshetett nagyhétre, s egyes vidékeken az egész hetet feketébe öltözve töltötték a jobbára evangélikus hívek.

A régi időkben legelőször a legkisebbeknek, a szolgálóknak és gyermekekre járt rá a rúd, jobban mondva a nyírfavessző. Virágvasárnap reggelén ugyanis a családfők friss nyírfavesszőt vágtak, és ezzel jól eltángálták gyerekeiket és szolgáikat, hogy saját bőrükön érezzék Jézus fájdalmát. Nagypénteken az ünnepi menü sózott hering vagy lazac volt, amire a családfő (és a vallásosabb rokonok) nem ihattak vizet, mivel az evangéliumok tanúsága szerint Jézust szomjúság gyötörte a kereszten. A bejárati ajtókra és kapukra vörös festékkel keresztet rajzoltak. Az ajtófélfa megjelölése a húsvét eredetére, a zsidó Páska ünnepére utal, amikor Isten parancsára az áldozati bárány vérével kellett bekenni az ajtófélfát, hogy a pusztító angyal megkímélje az izraeliták első szülötteit.

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
húsvét nagyhét Júdás kereszt

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére