A bűnbánat ideje volt a hajnali botorkálás

Advent - a lecsupaszodás időszaka

Az advent szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik: a régi magyar hitvilágban az advent a várakozás ideje volt. A pogány mitológia és a keresztény hagyomány azonban még a múlt század első évtizedeiben is szervesen összefonódott az emberek tudatában, és ennek nyomai a mai napig felfedezhetők.

Párhuzamok

A keresztény advent hagyománya vélhetően a negyedik század közepén honosodott meg Magyarországon. Akkoriban ugyanis a keresztelőket gyakran vízkereszt napján tartották (január 6.), és a keresztelendőknek hat hét kemény böjtöt írtak elő. Ez a böjti időszak kapcsolódott a pogány magyar vallásosság böjti időszakához is.

A pogány népek gondolkodása, rítusrendje gyakran állítja párhuzamba a természet rendjét az ember élet- és sorsfordulóival. A Napnak minden évben meg kell születnie ahhoz, hogy újraserkenjen az „élet”, hogy kihajthasson a búza, hogy legyen kenyér az asztalon. Ahogyan a hideget, fagyot, a halál állapotát a gabona csak mag formában képes túlélni, úgy az embernek is le kell csupaszodnia ahhoz, hogy a születendő Gyermekkel ő maga is új erőt nyerjen.

A keresztény rítusrendben az adventi időszak vallásos szokásai és ünnepeinek egy része is ezt a célt szolgálja. Ma is használjuk a szólást, hogy „adventben szállást készítünk a kisdednek”. A régi ember tudta jól, hogy ez a szálláskészítés hosszan tartó áldozattal és lemondással jár, hiszen az Isten Fiát nem lehet akárhogyan fogadni.

„Három angyal fejem fölött”

Advent kezdetét András napja jelezte. A középkorban ilyenkor tartották meg az utolsó zenés, táncos mulatságokat. A tarka ruhák is sutba kerültek:a gyász színének megfelelően egyes helyeken fehérbe, másutt feketébe öltöztek. Hajnalonként a kisgyermekek csengőszavára indultak a hajnali misére. Sötét volt még, lámpa sem világított az utcán, így a hajnali magányos, néma templomozás a bűnbánat idejévé válhatott, mivel sok helyütt úgy tartotta a szokás, hogy rorátéra menet szólni sem szabad. Az adventi hajnali misék eredetére világítanak rá a Csángóföldön mai napig ismert mondókák, amelyek egykor imaszövegek lehettek: „Ó, hajnal, hajnal, szép piros hajnal/ Kibe Mária nyugoszik/ Úr tőle születék/ Pokol összetöreték”.
 

„A Pokol összetöreték”. Fotó innen

A halál és feltámadás elemei a jóval racionálisabb református hitben is megjelentek. Erdélyi Zsuzsanna rögzítette az 1970-es években a következő imádságot: „Én lefekszem én ágyamba, / Mint Jézus a koporsóba, / Három angyal fejem fölött, / Egyik őriz, másik vigyáz, / Harmadik az én lelkemet várja. / Krisztus vére, Ő szentsége, / Én lelkemnek ékessége, / Én elmémben ha meghalok, / Krisztus előtt vígan állok”.

Szűzzé válás

Az európai népi kultúrában, a Kárpát-medencében és közvetlen környékén a megtisztulás, a „szűzzé válás" a karácsonyi rítusrendszer egyik legfontosabb eleme. Ez nem lehet véletlen, hiszen Magyarország patrónája Szent István kora óta Mária. A magyar népi vallásosság szimbólumrendszerének kutatói szerint az adventi koszorúk értelmezése a paraszti kultúrában nemcsak a fény megjelenését, hanem a szűzen születést is jelképezi.

Advent második hetétől a falu esti csendjét szálláskeresők hangja törte meg, kiknek éneke már az ünnep közeledtét is jelezte. Ám a régi időkben a betlehemezés nem a zsíros pásztortréfák világa volt, hanem a megszentelődés eszköze. Székelyföldön külön törvénykönyv szólt arról, hogy a betlehemezők nem járhatnak kocsmába, italt nem fogadhatnak el, nem hangoskodhatnak az utcán, s csak egyházi énekeket énekelhetnek.

Nagy-Magyarország számos vidékén szokás volt a „Szentcsaládjárás” is, amikor egy Jézust ábrázoló képet adtak körbe a faluban. Ahova a Jézuska betért, ott külön oltárt állítottak a szentképnek, s énekekkel, imádságokkal magasztalták a Szüzet, ki életet ad a születendő gyermeknek.

– mi –

A nyitókép innen

• Cimkék:
advent várakozás karácsony népszokások

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére