Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-09-20 19:30:00

Hite miatt kellett meghalnia az első koreai római katolikus papnak

Egy kínai szent megpróbáltatásai

Kevesen tudják, de a katolikus egyház a mai napon ünnepeli az első katolikus koreai pap, Andrew Kim Taegon mártírságának évfordulóját.

Andrew Kim Taegon volt az első koreai születésű katolikus pap, aki keresztény térítők fia volt. Édesapját, Ignotius Kimet 1839-ben végezték ki hite miatt, 1925-ben pedig boldoggá avatták. Andrew-t 15 éves korában keresztelték meg, majd a fiú 1300 mérföldet utazott egy makaói (Kína) szemináriumra. Hat év után visszatért hazájába, Mandzsúriába. Ugyanabban az évben átszelte a Sárga-tengert Sanghajig, ahol pappá szentelték. Újra hazatérve misszionáriusokat csempészett be az országba egy határ melletti folyón keresztül, de a határőrök elkapták őt. Letartóztatták, megkínozták és végül lefejezték a Han folyónál, Szöul mellett.


Titokban gyakorolták a vallást

A kereszténység 1592-ben, a japán invázió ideje alatt került Koreába, amikor néhány ember megkeresztelkedett, vélhetően a japán keresztény katonák által. Az evangelizáció nehéz volt, mert Korea minden kapcsolatot elutasított a külvilággal, kivéve persze Pekinget, ahová rendszeresen vitték az adót. Egy ilyen alkalommal, 1777 tájékán a kínai jezsuitáktól szerzett keresztény irodalom arra ösztönözte a koreai keresztényeket , hogy többet tanuljanak a hitükről. Így alakultak meg a házi egyházak. Amikor egy kínai pap titokban téríteni akart Koreában, meglepetten tapasztalta, hogy már 4 ezer keresztény él ott, akik azidáig egy katolikus pappal sem találkoztak. Hét évvel később már 10 ezer római katolikus volt az országban. A vallási szabadság 1883-ban következett be Koreában.

II. János Pál Pápa 1984-ben tett látogatást az országban, Andrew mellett 99 koreai és 3 francia misszionáriust avatott szentté, akik 1839 és 1867 között haltak mártírhalált. Köztük voltak püspökök és papok is, de 45 nő és 47 férfi világi személy volt. Az 1839-es mártírok között volt a 26 éves hajadon, Columba Kim is, akik börtönbe zártak, forró vassal és parázzsal égettek. Őt, és a testvérét Ágnest gyilkosokkal zárták egy börtönbe, de azok nem bántották őket. A két testvért lefejezték.

Ma már közel 4.700.000 római katolikus él Koreában.

– mi (forrás: americancatholic.org)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.