Sarkozy üzent: az EU nem tűri az agressziót

Vége a diktátorok uralmának – interjú a volt líbiai nagykövettel

− Líbiában már több hete harcoltak a felkelők és Kadhafi csapatai, amikor a nyugati szövetségesek beavatkoztak. Miért késlekedtek ennyit?

− Sajnos nagyon lassan mozdult a nyugati koalíció, ez itt a NATO-ra vagy az Európai Unióra is igaz, de az Egyesült Nemzetek Szervezetére különösen. Az ENSZ felhatalmazása nélkül a szövetségesek nem akarták elindítani ezt az akciót, különösen az iraki és az afganisztáni beavatkozás kudarcai miatt. A Biztonsági Tanácsban elhúzódott az erről folyó vita, így a BT határozata csupán március 18-án született meg. Az első csapást a francia légierő mérte a Bengázinál már felvonuló Kadhafi-tankok ellen, március 19-én este.

− Mi állhat Franciaország komoly szerepvállalásának a hátterében?

− Sajnos a magyar sajtóban a francia szerepvállalásról különböző félreértések és mellébeszélések jelentek meg, például, hogy Sarkozyt zsarolták, és most dühös. Ez nem igaz. Franciaországnak nagyon világos mediterránpolitikája van, aminek a lényege, hogy az Európai Uniónak nemcsak keleti, hanem déli szomszédjai is vannak, ahol sokkal több lakossal számolhatnak. Tehát az Uniónak meg kell ragadnia ezt az alkalmat arra, hogy stabilizálja déli szomszédságát, hogy ott beindulhasson egy lassú demokratizálódási folyamat. Így az unió demokratizálódásra nyitott partnereket építhet ki magának. Ez a stratégiai terv az 1995-ös barcelonai folyamattal kezdődött el.
Most egy történelmi lehetőség adódott, amit Franciaország felismert: stabilizálhatja Egyiptomot Tunéziát és Líbiát. Franciaország és Nagy-Britannia világos politikát folytat a dél-mediterrán területen. Az USA kivonul, vagy legalábbis hátrább lép, ami jó alkalom arra – e mögött is Franciaország áll –, hogy az európai védelempolitikát sokkal gyorsabb ütemben fejlesszék, mint eddig. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a főbb uniós tagállamok egy nagyon jó kísérleti terepet kaptak arra, hogy kipróbáljanak egy, a jövőben esetleg kizárólag EU-hatáskörben végrehajtandó katonai műveletet. Franciaország és Nagy-Britannia egyre nagyobb terhet vesz át az Egyesült Államoktól.

− A francia-brit-amerikai diplomáciai lépés hátterében egy megállapodás áll?

− Igen. Lényege, hogy az USA  inkább a háttérbe vonul és átadja a NATO-nak a légtérzár további felügyeletét, folytatását. A NATO katonai struktúrája a háttérben tovább működik, tehát olyan nem EU-, viszont NATO-tagokról is szó van, mint Norvégia, Kanada, sőt Törökország. A török álláspont is pozitív irányba változott. A németek hozzáállása is folyamatosan változott, az is a sajtóban megjelent téves információ, hogy Németország ebben a koalícióban nem kíván részt venni. Utólag Németország csatlakozott a Biztonsági Tanács határozatához, és részt vesz a tengeri blokádban két nagy hadihajóval, közel hatszáz katonával. Tehát nem igaz, hogy emiatt törésvonal lenne az unióban.

− Az USA háttérbe húzódásának oka az iraki és az afganisztáni események keserű visszhangja is lehet?

− Feltétlenül szerepet játszik ebben az amerikai döntésben az, hogy végső soron sem az iraki, sem az afganisztáni beavatkozás nem sikeres. Úgy látszik, hogy az úgynevezett kívülről jövő, katonai eszközökkel kierőszakolt demokratizálódási folyamat nem jár sikerrel. Ezért a Nyugat most egy új modellel kísérletezik, miszerint a líbiai felkelők hajtsák végre a változást, mégpedig támogatással, de nem szárazföldivel. Az ENSZ BT határozata kizárja a hosszú távú, megszállás jellegű szárazföldi katonai támadást, nem zárja azonban ki a rövid csapásokból álló esetleges szárazföldi beavatkozást, amikor a nyugati csapatok néhány órás vagy napos beavatkozás után ismét távoznak a területről.

− Ezért haladnak olyan lassan a hadműveletek?

− Igen. Nagyon fontos az úgynevezett „ownership-elmélet”, ami azt jelenti, hogy a líbiai népnek fel kell vállalnia a célját, és ennek kifejezésre kell jutnia abban, hogy az ideiglenes nemzeti tanács Bengáziban valóban létrehoz egy kormányt, ami az egész nép nevében beszél. Vannak pozitív jelek, hiszen nemcsak Franciaország és Nagy-Britannia ismerte el ezt az ideiglenes nemzeti tanácsot, hanem Katar is, egy arab ország.

Dr. Csejtei István jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára
(Fotó: Vörös Szilárd)

− Törökország eleinte miért ellenezte a líbiai beavatkozást?

− Törökországnak több okból komoly aggályai voltak a katonai fellépéssel kapcsolatban: a muzulmán ország a térség része, és szimpatizál Líbiával, valamint Törökországnak nagyon komoly gazdasági érdekeltségei vannak Líbiában, ahol több mint kétszáz török vállalat működik, köztük több olajipari és útépítő nagyvállalkozás is. A légicsapások precedensértéke is aggasztotta a török vezetőket, nehezen szálltak be a koalícióba. A határozat elfogadásának és a koalíció késlekedésének az egyik oka az volt, hogy négy napba telt Törökországot meggyőzni Brüsszelben, de végül is részt vesz a haditengerészeti műveletben, és egy orvoscsoportot is küldött Bengáziba. Komoly szerepe lesz Törökországnak, hiszen a NATO-tagként egyetlen nyugatias jellegű ország mind a két féllel beszélő viszonyban van, Kadhafival és az új vezetéssel is egyaránt fenntartotta a diplomáciai kapcsolatokat.

− Németországot is meg kellett győzni, miért? 

− Németország esetében két probléma lehetett. Az egyik a Baden-Württemberg tartományi választások: Angela Merkel az esemény előtt semmilyen katonai kalandba nem akart belesodródni, nehogy a választók esetleg néhány nap múlva megbüntessék. Pedig ez bekövetkezett. A zöldek fölényesen győztek, vagyis főként belpolitikai okai voltak e meglehetősen „cikkcakkos” német magatartásnak. A másik ok az, hogy Németország hagyományosan tartózkodik a déli irány túlhangsúlyozásától, változatlanul kockázatosnak tartja ezt a térséget, ami mögött az áll, hogy a németek nagyon lassú átalakulásra számítanak.

− A francia érvelés pontosan ellentétes a némettel.

− Így van, és Franciaország álláspontja szerint ki kell emelni a demokratizálódás útján elinduló országokat, egy Marshall-terv nagyságrendű támogatással segítve a fejlődésüket. Ilyen Tunézia, Egyiptom és most már Líbia is. A francia–spanyol közös javaslathoz most már csatlakozott Görögország, Szlovénia, Málta és Ciprus. Ez a megállapodás felvázol egy nagymértékű dél felé fordulást, ami hosszú távú befektetés, az egész Európai Unió érdeke, hiszen az igazi veszélyek − mint a terrorizmus vagy az illegális migráció − ebből az irányból jöhetnek.

− Kína ellenőrzése alatt tartja az afrikai energiahordozó lelőhelyek sokaságát, azonban csendes politikát folytat. Mi lehet ennek az oka?

− Kína egyre több lelőhelyet ellenőriz, és a konfliktus előtt már Líbiában is igen erősen jelen volt. Egy kínai külügyminiszter-helyettesi nyilatkozat szerint több mint 30 ezer kínai állampolgárt mentettek ki főleg légi úton az országból, és ez volt Kína történetében a legnagyobb embermentési akció. Nagyon sok prosperáló kínai vállalat működött Líbiában, és ezzel magyarázható a meglehetősen tartózkodó, fanyalgó hozzáállása a koalíció működéséhez. Kínának van egy olyan doktrínája is, hogy a fejlődő országokkal szemben nem szabad katonai eszközökkel fellépni. Felmerül a kérdés, hogy ha az emberek elkezdik egymást gyilkolni például Elefántcsontparton, vajon akkor sem szabad beavatkozni? Ha elszabadul a pokol Szíriában, akkor sem szabad beavatkozni? Pontosan az ellenkezőjét valljuk: az 1973. évi BT-határozat megteremtette a beavatkozás és a védelem felelősségét egy új nemzetközi jogi eszköz létrehozásával, ami precedens nélküli, mert a BT kimondta a védelmi felelősséget, tehát ha egy diktátor éleslőszert használ a saját népével szemben, akkor a nemzetközi közösségnek joga van katonai eszközökkel is beavatkoznia. Sarkozy elnök a többi arab diktátornak is megüzente, hogy vigyázzon, mert az Európai Unió nem tűri el az ilyen agressziót.

P. Horváth Csaba

• Cimkék:
Líbia Közel-Kelet Kadhafi Sárközy Nyugat koalíció szeövetségesek háború ENSZ NATO Európai Unió Biztonsági Tanács határozat USA stratégia demokratizálódás terrorizmus migráció

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére