Küszöbön a végső leszámolás az afrikai országban

Pokoli helyzet Elefántcsontparton – mi lesz a világ kakaókészletével?

A líbiai konfliktus árnyékában csöndben, szinte feltűnés nélkül valódi polgárháború alakult ki Elefántcsontparton: a november óta tartó patthelyzetet és a folyamatosan napvilágra kerülő, egyre durvább politikai leszámolásokat megunva a felkelők az ország négyötödét bevették, és a végső ütközetre készülnek Abidjan városában.


Az ellenzék a kapuk előtt: középpontban a csokoládé

Az északi lázadó Új Erők a héten elfoglalták az ország közepén fekvő fővárost, Yamoussoukro-t, majd délnek tartva a legfontosabb kikötőváros, San Pedro fölött is átvették az ellenőrzést. Ez utóbbinak azért is van nagy jelentősége, mert a világ kakaótermelésének feléért felelős országból így újraindulhat az export – a lázadókra ugyanis nem vonatkozik a nemzetközi embargó –, ami az utóbbi hónapban 15 százalékos növekedést mutató csokoládéárak mérséklését vonhatja maga után. Hiába rendelte el ugyanis Laurent Gbagbo volt elnök az állami bevételek 35 százalékát jelentő kakaóüzlet teljes körű államosítását – hogy abból tudja fizetni a túléléséhez elengedhetetlen hadsereget –, azt érvényre nem igazán tudja juttatni. Az újrainduló export megnyugtathatja a lázadozó termelőket is, akik már azzal számoltak, hogy az elégtelen tároló kapacitásaik miatt a termés egy része az embargó miatt egyszerűen tönkremegy.

San Pedro vér nélküli elfoglalása után Alassane Ouattara, a nemzetközileg elismert elefántcsontparti államfő hívei – keletnek fordulva – Laurent Gbagbo, a hatalmát átadni képtelen volt elnök utolsó bázisához, Abidjan városához vonultak. A végső küzdelemre kerülhet itt sor, ami akár különösen is véres lehet, hiszen a gazdasági főváros lakossága politikailag erősen megosztott, nem véletlen, hogy eddig a legtöbb incidens itt történt. Amiből nem volt kevés: az ENSZ tegnapelőtt közölt adatai szerint eddig 472-en haltak meg az erőszakos cselekményekben, aminek a zöméért a Gbagbo mellett álló hivatalos hadsereg és a volt elnök különféle, fiatalok alkotta milíciái a felelősek. Mindamellett a Human Rights Watch figyelmeztet, hogy az északi Új Erők – újabb nevén: az Elefántcsontparti Köztársasági Erők – fegyveresei is felelősök megtorló akciókért, az Amnesty International és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága éppen attól tart, hogy a hatalomátvétel után tisztogatás indulhat meg Gbagbo hívei között. Hiába szólították fel önmegtartóztatásra Alassane Ouattara-n keresztül az ellenzéki hadsereget, a politikusnak tulajdonképpen nincs ráhatása a felkelő erőkre, nem ő irányítja őket, így kérdéses, hogy egy nyilvános beszéd megtenné-e hatását.

Az ENSZ már többször figyelmeztette a harcoló feleket, hogy tartózkodjanak a civilek elleni támadásoktól, hiszen azok emberiesség elleni bűncselekménynek számítanak, ami komoly nemzetközi jogi következményekkel járhat. Gbagbo híveit azonban a figyelmeztetés nem tartotta vissza attól, hogy aknavetővel támadjanak rá egy zsúfolt abidjani piacra és fegyvertelen női tüntető tömegbe lövessen, vagy éppen nyugat-afrikai bevándorlókat mészároljanak le az északi felkelőkkel való kollaboráció vádjával. A legutóbb napvilágot látott eset azonban minden eddiginél túltesz: a Vöröskereszt szerint a hét elején mintegy 800 halálos áldozatot követelő harc alakult ki a felek között az ország nyugati felében található Duekoue városában. A részletek még nem tisztázottak, így azt sem tudni, hogy katonák vagy civilek találhatók zömmel a halottak között, de a konfliktus hivatalos áldozatainak a számát ez az egyetlen eset mindenesetre máris közel megháromszorozta.

Végső leszámolás előtt

Az abidjani csata szombat hajnalban el is kezdődött: az ellenzéki erők elfoglalták a propaganda eszköznek kiváló állami TV épületét és körbevették az elnöki palotát is, bár annak a bevételével egyelőre nem próbálkoztak. Az utcák a fegyveresek kivételével nagyjából kihaltak, vasárnap semmilyen újság nem jelent meg, a külföldieket (elsősorban franciákat) pedig a város szélén álló francia katonai bázisra evakuálták. A szabadon maradt lakásoknál és boltoknál megkezdődtek a fosztogatások, kiteljesítve a városban eluralkodó káoszt.

Laurent Gbagbo hollétéről egyelőre nincs információ, bár sokan úgy sejtik, hogy a Cocody nevű városrészben fekvő rezidenciái egyikében találják meg, így a harcok egyelőre ott koncentrálódnak. Gbagbo esélyeit nagyban rontja, hogy hadseregéből folyamatosan dezertálnak a tisztek, legutóbb a vezérkari főnök, Philippe Mangou tábornok menedékkérelmét regisztrálták a Dél-afrikai Köztársaság abidjani nagykövetségén, de átállt a katonai rendőrség vezetője is.

Az ENSZ Menekültügyi Főhatósága becslése szerint a konfliktus nyomán eddig körülbelül egymillióan voltak kénytelenek elhagyni otthonukat. Ebből nagyjából 700 ezren Abidjan (volt) lakói, akik azok után döntöttek a menekülés mellett, hogy Laurent Gbagbo ifjúságügyi minisztere, Charles Blé Goudé felszólította az „igazi elefántcsontpartiakat”, hogy űzzék ki az idegeneket – azaz a környező országból származó állampolgárokat, a franciákat és az ENSZ békefenntartóit. Ez utóbbiakat több támadás is érte az elmúlt hetekben, bár haláleset egyelőre nem történt. Két európai civil – egy svéd ENSZ-dolgozó és egy francia tanárnő – már meghalt a harcok során: a svéd férfit egy kósza golyó ölte meg Abidjan-ban, a francia tanárnőt pedig Yamoussoukro-ban találták meg holtan (azt egyelőre nem tudni, hogy az állampolgársága miatt kellett meghalnia, vagy rablótámadás áldozata lett).

Hónapok óta húzódó patthelyzet

A tavaly novemberi elnökválasztást mindenki azzal a reménnyel várta, hogy az végre végleg lezárja a 2002-től öt éven át tartó, az északi országrészt uraló felkelők és a déli kormánypártiak közötti polgárháborút. Ehhez képest éppen ellenkezőleg, az ország kettészakítottsága állandósult, miután az ellenzéki jelölt, Alassane Ouattara győzelmét a volt elnök, Laurent Gbagbo nem fogadta el, hanem jogi manőverekkel magánál tartotta a hatalmat.

A patthelyzetet – amely két elnököt és két kormányt eredményezett – hiába próbálta feloldani az afrikai kontinens számos politikusa közvetítőként, sem a hatalmához minden áron ragaszkodó Gbagbo, sem a nemzetközi közvélemény támogatását maga mögött tudó Ouattara nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) a helyzet feloldására fegyveres intervenciót is kilátásba helyezett – Ouattara oldalán –, ez azonban elmaradt, részben a közösség tagjainak megosztottsága, részben pedig a líbiai konfliktus miatt, ami sokkal jobban lekötötte nem csak a nyugat, de az Afrikai Unió figyelmét is.

Kemény nemzetközi szólamok, tettek nélkül

Volt gyarmatosítóként és az országban jelen lévő katonai ereje miatt is elsősorban Franciaországtól várta az ellenzék a helyzet megoldását. Párizs egyértelműen ki is állt Ouattara mellett, az észak-afrikai események – és Sarkozy elnök belpolitikai nehézségei – miatt azonban ennél többre nem futotta. A többszöri, „azonnali lemondásra” való felszólítás azonban kevésnek bizonyult, ezért döntött úgy az ellenzéki Új Erők milícia, hogy saját kezébe veszi az irányítást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a héten ugyan hozott egy határozatot, az erőszakot elítélő nyilatkozat azonban csak megerősítette a békefenntartó misszió mandátumát, hangsúlyozva, hogy „minden lehetséges eszközzel” meg kell védeniük az elefántcsontparti civileket.

Sokan számon is kérik a nyugati államfőkön, hogy az olajban gazdag Líbiába beavatkoznak, a hasonló szituációban vergődő Elefántcsontpartot ellenben hagyják kivérezni. Az analógia azonban sántít, hiszen míg Líbiában egy agresszor van (Kadhafi), aki a – legalábbis kezdetben – fegyvertelen ellenzékiekre támad nehézfegyverzettel, Elefántcsontparton mindkét fél fel van fegyverkezve. Hiába beszélt tehát néhány napja Barack Obama amerikai elnök arról, hogy „az Egyesült Államok nem fogja a felelősséget áthárítva elfordítani a fejét, ha súlyos atrocitások érnek civileket”, a reálpolitika jegyében különbséget kell tenni konfliktus és konfliktus között. Ezt jelezte is beszéde végén: „Amerika nem használhatja minden esetben a hadseregét, hanem a költségek és kockázatok fényében mérlegelni kell az érdekeinket, amik befolyásolhatnak egy ilyen akciót.”

A külföldi beavatkozás tehát nem valószínű: az USA-nak sok köze nincs Elefántcsontparthoz, ráadásul a csokoládé drágulása közel sem érinti olyan érzékenyen, mint az olaj árának emelkedése. Franciaországnak meglennének az érdekei egy katonai akcióra: gazdasági érdekeltségeit és az országban élő állampolgárait védhetné. Ám egyrészt most le van kötve Líbiában, másrészt egy ilyen intervencióval magára haragítaná az Afrikai Uniót, mely nagyon megosztott a kérdésben – noha a többség Ouattarát tekinti legitim elnöknek, sokan ellenzik a nyugati beavatkozást. Amire talán nem is lesz szükség, hiszen a felkelők tempóját figyelve akár néhány napon – sőt, órán – belül elűzhetik Gbagbót.

Tóth Miklós

• Cimkék:
Elefántcsontpart háború tüntetés Afrika csokoládé

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére