A szerencsés halottakat visszahozzák

A mudzsahidek élete közelről - tudósítás a líbiai pokolból

Szemétből tüzet raknak az épületben, hogy gyorsabban száradjon a festék. Néhány kósza töltény felrobban a tűzben. A mudzsahidek fel sem kapják a fejüket. Megszokták a lövöldözést, papírt tömtek a fülükbe, hogy el tudják viselni a légvédelmi ütegek és a géppuskák állandó hangját. Mi a földre vetjük magunkat.

Adzsdabíját véres harcok árán két napja „szabadították fel” a lázadók. Az egykor háromszázezres település jelenleg kísértetváros, lakói hónapokkal ezelőtt Egyiptomba vagy Tunéziába menekültek. Kilőtt harckocsik az utca két oldalán, megrogyott épületeken golyó ütötte ablakok tanúskodnak a tűzharcról. Kadhafi elnök elhíresült beszéde óta, miszerint „háztól házig, ajtótól ajtóig, sikátortól sikátorig” fog harcolni a lázadókkal, a forradalmi városokat, Bengházit és Miszrátát pedig a földdel teszi egyenlővé, gyakorlatilag egész Kelet-Líbia hadban áll. Már nem az alapvető demokratikus jogaikért harcolnak, hanem a megmaradásért.

 fotogaléria

A lázadók állásai Adzsdabíja nyugati kapujánál húzódnak. Markolókkal homoktorlaszokat emeltek, amelyek megvédik őket az ellenséges mesterlövészektől, akik a dűnéken rejtőzve folyamatosan célpontot keresnek. Kisteherautókra szerelt légvédelmi ütegek mutatnak a frontvonal irányába, amíg a mudzsahidek vállukon AK-47-esekkel (kalasnyikovokkal) vagy FN FAL-okkal (könnyű önműködő puskákkal) az árnyékban teáznak, cigarettáznak. Barátságosan fogadnak minket, amikor leülünk közéjük. Néhány hosszú szakállú, mélyen vallásos muszlim azonban megkér minket, hogy ne fotózzuk őket. Egyszerűen attól félnek, hogy kinézetük, öltözetük miatt a Nyugat azt fogja gondolni róluk, hogy al-Kaida-tagok.

Kártyával a nyakukban harcolnak

A férfiak, akikkel együtt teázunk, Kelet-Líbia különböző városaiból érkeztek. A legidősebbet közülük Ahmed Bakusnak hívják, és 57 éves, a legfiatalabb alig múlt 18, de egy másik csoportban egy 60 év körüli, teljesen ősz hajú férfit is látunk. Ő is mudzsahid, kezében egy második világháborús puskával. Minden harcosnak kis műanyag kártya lóg a nyakában, amelyet Bengháziban kaptak, amikor regisztráltak a milíciába. Csak az mehet a frontra, akinek a nyakában ilyen kártya lóg, ezt szigorúan ellenőrzik. Az átállt hadsereg ugyanis megpróbál valamilyen rendet teremteni.

Amióta a fegyveres harcok kitörtek az országban, líbiaiak ezrei vették fel a harcot Kadhafi elnök csapataival, minden összeköttetés, utánpótlás és irányítás nélkül. Az első napokban sok kiskorú is fegyverhez jutott, hiszen a forradalom hevében számtalan rendőrségi épületből és katonai fegyverraktárból kerültek puskák a tüntetők kezébe.

„Ma is vagy harminc embert küldtünk vissza Bengháziba, köztük tinédzsereket, mindenkinek regisztrálnia kell” − meséli Abdul Szabúr, egy 33 éves mudzsahid. Bengháziban a saját szemünkkel láthattuk, hogyan zajlik a regisztráció, a forradalmi tanács ugyanis mindenhová, még a katonai támaszpontokra is beengedi az újságírókat. Bengházi ostroma alatt, amikor a Kadhafi csapatok tankjai már a város utcáin haladtak, elegendő volt, hogy a tanács főhadiszállásán a jelentkező megadta a nevét és a telefonszámát, és máris mehetett harcolni, ha volt fegyvere.

Ez a gyakorlat azonban a NATO-beavatkozással megváltozott. Jelenleg bárkinek, aki harcolni akar, át kell esnie egy hétnapos kiképzésen a katonai támaszponton, ahol elsajátítja a kézifegyverek kezelését. Ezután mehet a frontra. A nehézfegyverzeti képzés harminc napot vesz igénybe. Az alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs. „Az idősebb férfiak legalább tudják kezelni a puskát” − állította Szalem Szefi kiképzőhadnagy. Az idős férfiak teljes jogú harcosként érkeznek a frontra, sőt. A líbiai történelem egyik legjelentősebb harcosa, Omár Muktár maga is aggastyánkorú volt, amikor felszabadította az országot az olasz megszállás alól, emléke pedig elevenen él a líbiaiak emlékezetében, így nagy tisztelet övezi az idősebb harcosokat. Naponta 1500 ember jelentkezik, hogy harcoljon a Kadhafi-rezsim ellen.

Sáhidok a dzsihádban

Kérdésünkre, hogy igazak-e az állami televízióban hallható vádak, miszerint a lázadók mind iszlamisták, és egy iszlám állam kikiáltásáért harcolnak, egyértelmű nem a válasz, még a mélyen vallásos férfiak szájából is. Hadzs Mohamed, a frontvonalon szolgálatot teljesítő imám, örömmel igazít el minket a vallási kérdésekben. Elmondása szerint a harc Kadhafi ellen iszlám szempontból tekinthető dzsihádnak, hiszen Kadhafi elnyomta a vallást Líbiában, de a fegyveres férfiak mindegyike inkább sáhid, magyarul tanú vagy mártír, aki az otthonáért és a családjáért harcol. Meghalni egy ilyen ügyért pedig szent dolog, az illető azonnal a paradicsomba kerül.

Teázás közben egy platós autó érkezik a frontról, a hátulján letakarva fekszenek a holtak. „Hozzák vissza a szerencsés halottakat” − sóhajt fel az egyik mudzsahid, és követi az autót a tekintetével. Bár nem öngyilkos akciókra készülnek, de a mélyen vallásosok az ügy mártírjai szeretnének lenni, mert ez biztos helyet jelent a mennyországban. Talán ezért nem hordanak golyóálló mellényt? „Azért nem hordunk, mert a páncél 15 kilós, nehéz, lelassítana minket a mozgásban” − magyarázza egy fiatal fiú, Abdul Halim. Nem vagyunk meggyőzve.

A holtak fegyverzete kincs

Abdul Háfiz Gouga, a forradalmi tanács szóvivője szerint naponta 20-25 lázadó veszíti életét a harcokban, a Kadhafi-csapatok veszteségéről pedig semmilyen információ nincs, a nemzeti televízió nem közöl adatot. A mudzsahidek általában ötös-hatos csoportokban mozognak a fronton, egy tapasztaltabb harcos vezeti az újoncokat. Mobiltelefonnal kommunikálnak egymással. A tanács ugyanis átvette az egyik telefonszolgáltató irányítását Bengháziban; a régióban egyedül ez a hálózat fogható Líbiában. Komoly katonai kommunikációs rendszer nem áll a forradalmárok rendelkezésére.

A frontvonalról az információk telefonon futnak be az ellenőrzőponton várakozó tiszthez, aki továbbítja azokat a forradalmi tanácsnak, onnan pedig értesítik a NATO-t. Az Észak-atlanti Szövetség beavatkozásának kezdete óta többször fordult elő, hogy véletlenül a forradalmárok járműveit bombázták, így a lázadók teljes kommunikációra törekednek nyugati szövetségeseikkel.

A lázadóknak azonban egy másik problémával is szembe kell nézniük: óriási a hiány a kézifegyverekből. „Az az utasításunk, hogy minden elesett testvér fegyverét vissza kell hoznunk” − mondja Ahmed Bakus. Szavai szerint a hadsereg a jelentkezők nagy száma miatt nehezen tud fegyvert adni mindenkinek. Aki, mint ő is, nem kap fegyvert, az megpróbálja beszerezni a feketepiacon. Ám egy kalasnyikov 3500 dinárba, a töltények darabja másfél dinárba kerül.

Befejezzük a teázást a mudzsahidekkel, néhány felállnak, és az ég felé kémlelnek. Várják a napi NATO-légicsapást, hogy utána újult erővel támadják a Kadhafi-erők állásait. Elbúcsúzunk, és elindulunk az autónkhoz, hogy visszatérjünk Bengháziba. Talpunk alatt csikorognak a kilőtt töltényhüvelyek.

Jászberényi Sándor
(Adzsdabíja-frontvonal
líbiai polgárháború)

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére