Egyre veszélyesebb a Mindennapi

Szólnak, üzengetnek e-mailen, telefonon, kommentekben és minden létező csatornán, hogy nem lesz ez így jó, gyerekek, le kéne állni, irányt módosítani, olyanok kezdtek lenni, mint valami ballib ellenzéki médium, mit kell azt a szegényt Fideszt meg a kormányt meg Orbán Viktort és a többi honatyát izélgetni ahelyett, hogy drukkolnátok nekik és imádkoznátok értük. Miért nem inkább arról írtok, milyen szemetek voltak az előzőek, sőt még most is azok, s hogy ne vonulgassanak Budapesten óne zsenír a buzik, s hogy mondjon le az Alföldi. És hogy ez így veszélyes, gyerekek, veszélyes.

Alaptévedések vannak.

Az első monumentális tévedés, hogy keresztény ember elemi kötelessége drukkolni a Fidesznek vagy Orbán Viktornak. Ugyan miért? Ha keresztény, ha nem: jóérzésű ember az országnak drukkol, amelyben él, nem pártoknak és politikusoknak. Felőlem bukhat akkorát a kormány, mint az ólajtó, csak ne rántsa magával az országot, mert abban él a nemzet, melynek a Jóisten kegyelméből tagja vagyok én is, meg a szeretteim, családom, felebarátaim, sőt a rosszakaróim is – akikért éppúgy imádkozom, mint például Orbán Viktorért, ha erre kíváncsi valaki. Amennyiben persze a Fidesz tényleg kivíjja a’ mély sűllyedésből a hazát: gratula, öröm, halleluja. Csak ennek egy év elteltével sem látom sok jelét, többek közt ezért vagyok rosszkedvű. Persze ez sem baj, nem lehet az egész világ Szíjjártó Péter.

Ami pedig a Mindennapi csípős, kritikus hangvételének veszélyét illeti: ennél nagyobb veszély sose érje a kormány tagjait, ezt kívánom nekik, de szívből.

Ami ebben az országban valós veszély, az például a korrupció. Nézzünk egy instant definíciót: a korrupció azt jelenti, hogy valakik, akik hozzáférnek a közvagyonhoz, azt előre megfontolt szándékkal, aljas nyereségvágyból, különféle trükkökkel a barátaiknak és/vagy üzletfeleiknek juttatják, persze nem adakozó jókedvből, hanem resztliért. Ez a lopás különösen súlyos formája, mert egyrészt igen magas összegekről van szó, másrészt a társadalmi romboló hatás óriási. Nemcsak a gazdasági következményekről beszélek, bár azok is súlyosak: a korrupció miatt a közvagyon nem jut oda, ahova való, vagyis az adózók életét, testi-lelki egészségét, biztonságát fenntartó intézményrendszerhez. Így aztán az adózók alultápláltak, betegek, rosszkedvűek és hosszabb távon inaktívak lesznek.

A lelki kár azonban még nagyobb: elvész a bizalom. Ha az országban úgy átjár mindent a korrupció, mint Illyés versében a zsarnokság, akkor az emberek nem bíznak többé az önkormányzatban, nem bíznak az állami hivatalokban, sőt egymásban és a társadalmi szervezetekben sem. Magyarországon nem azért nem rendelkezik az egy százalékról a honpolgárok többsége, mert olyan szőrös szívűek lennénk. A több évtizedes korrupció felemésztette a bizalmat, és az emberek tényleg nem tudják, hogy az ilyen-amolyan alapítványok és egyebek nem sinkófálják-e el a pénzüket.

Mindez nem az előző szoclib vagy miféle kormánnyal kezdődött. Tart a rendszerváltozás óta, például a privatizációnak nevezett kiárusítás révén és számos egyéb módon. Nem állítom, hogy egyformán volt sáros mindegyik kormány, de azt igen, hogy ezermilliárdos tételek tűntek el zsebekben, és iszonyatos, elképzelhetetlen mértékű közpénzek vesznek el ma is azokon a pontokon, ahol a politika és az üzlet találkozik.

Aki tehát arról ábrándozik, hogy a korrupció egy szál Budai Gyulával felszámolható, az vagy nem tudja, hogy mi a korrupció, vagy nem akarja valójában felszámolni. Ha a kormány nem tudja, mi a korrupció, vajmi kevés eséllyel fog küzdeni ellene. Ha nem akarja felszámolni a korrupciót, akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk. Mindenesetre az a törvény, amely az átláthatóság jelszava mögött részben követhetetlenné tette  az önkormányzati tulajdonú cégek gazdálkodását, bennem nem épp a bizalmat erősítette. (Majd elmondják erről a véleményüket a tisztelt és tiszteletlen kommentelők egyránt.)

Most tehát van két konstruktív javaslatom. Az első, hogy ne egy szál csőre töltött kormánybiztossal akarja megoldani a kormány a problémát, mert az annyit ér, mint erdőtűznél a vízipisztoly. Hatóság-létrehozásban már szerzett gyakorlatot: létesítsen a kabinet hatékony korrupcióellenes hivatalt, országosat, kitűnő szakemberekkel és széleskörű jogosítványokkal, akár titkosszolgálati eszközöket is alkalmazva. Akit részletesen is érdekel az ötlet, nálam például kapható, ingyen.

A másik, hogy hagyják békén, sőt erősítsék a tényfeltáró újságírást. A hivatalok és cégek a reflexszerű perrel-fenyegtőzés helyett legyenek kötelesek beengedni a kíváncsi zsurnalisztát, és válaszoljanak a kérdéseire, mert ő valójában az adófizetők szeme. Egy-egy jó tényfeltáró-nyomozó médiacsapat, mely csak a lelkiismeretének és a szakmai tisztességnek vagyon elkötelezve, csodákra képes.

S hát persze, hogy ez veszélyes is. Ha Isten megsegít – és hisszük, hogy meg fog – a jövőben a Mindennapi e szempontból egyre veszélyesebb lesz mindenkire, aki a közpénzekhez nyúlkál, legyen az bármilyen politikai erő elkötelezettje (ugyanis nem létezik jobb- és baloldali korrupció). Ha egy kerületi polgármester – teszem azt – az önkormányzat tulajdonában levő, sokat érő kurrens éttermet bagóért juttatja egy haverja kezébe, vagy ha egy városvezető kilencedet szed a környék vállalkozóitól, akkor az ő számukra csakugyan veszélyesek vagyunk.

És még csak nem is félünk. Féljen az, aki lop. Nekünk tiszta a lelkiismeretünk, ráadásul a lehető legjobb kezekben tudhatjuk magunkat.

Balavány György
 

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére