Valami véget ért

Ünnep a rácsok mögött: börtönben jártunk

Vörös Erzsébet nevelő a Mindennapi.hu-nak a rendezvény előtt elmondja: – A börtön karácsonykor is börtön marad. Ezt a dolgozók és a fogvatartottak is jól tudják. Ugyan a lehetőségekhez mérten igyekszünk a nem családos dolgozókat beosztani a legszentebb ünnepekre, de aki ilyen intézethez „felszerel”, azt is elfogadja, hogy egy ünnepnap az ő számára ugyanolyan munkanap, mint a többi. Néha még nehezebb, hiszen az itt élők ilyenkor érzik meg leginkább a család hiányát. Mikuláskor és karácsonykor  felhívhatják szeretteiket telefonon, de ez éppen csak enyhíti a fájdalmukat.

 Egyikük, István már harmadszor ül.
 

– Az első büntetésemet csak részben érzem igazságosnak. A mostohaapám rátámadt édesanyámra, én pedig közéjük álltam. Mivel ez nem vezetett eredményre, jól megvertem a férfit. A bíróság csak az első ütést találta védelem címén jogosnak, a többit, melyek maradandókárosodást okoztak, nem. Aztán sorozatos lopásért kerültem vissza először és másodszor is. Három asszonytól született három gyermekem várja, hogy szabaduljak, és büszke vagyok rá, hogy ők sosem tagadtak meg engem. A legkisebb 13, legidősebb 21 éves. Szerencsére mindannyian jól tanulnak. A nagylányomat felvették az egyetemre, és jogásznak készül. Lehet, hogy az én történetem is szerepet játszott pályaválasztásában.
István az ünnepet igyekszik magában megélni.

– Milyen a viszonya a hithez?

– Római katolikusnak kereszteltek, még elsőáldozó is voltam. Nyolcéves koromban agyonverték édesapámat, azóta képtelen vagyok hinni Istenben. Többször is megpróbáltam, de nem sikerült. Több zárkatársam is lejár az istentiszteletekre, ők próbálnak is beszélni nekem a vallásról, de igazából elgondolkodni sem merek a túlvilágon – vallja be a 41 éves férfi, aki élete majdnem harmadát töltötte bezárva.
 

Időközben a fegyencek és az előzetes letartóztatásban levők is megérkeznek, így kezdetét veheti a rendezvény. A koncert előtt a börtönparancsnok szól az egybegyűltekhez. – Kívánom, hogy az ünnep legyen az önök számára elviselhetőbb! – mondja, majd átadja a mikrofont a zenekarnak.

A rabok fegyelmezetten végigülik az egy órát, táncolni senkinek sem támad kedve. Arcukról azonban öröm sugárzik. Egyikük ezt azzal magyarázza később, hogy a zenehallgatás „emberré teszi”.

– Megérdemelten kerültem ide, valóban elkövettem kisebb-nagyobb vagyon elleni bűncselekményeket. Először vagyok börtönben, és megfogadtam, hogy soha többé nem kerülök vissza. A gyermekeim legszebb éveinek nem lehetek tanúja, emiatt pedig életem végéig furdal majd a lelkiismeretem. Mégis van valami, amiért hálás vagyok a sorsnak, hogy ide jutottam. Itt találkoztam Jézus Krisztussal. Az ő szeretete segít abban, hogy átértékeljem a múltamat, és megfontoltabban tervezzem a jövőmet. Karácsonykor az ő születését ünnepelem. Tévhit, hogy karácsony a szeretet ünnepe! Ezt csak azok találták ki, akik karácsonyt meg szerették volna fosztani a vallási jellegétől. A legtöbb társam ezen a napon megtörik, és órákon keresztül zokog felesége és gyermekei után, de én ezzel fordítva vagyok. Egész évben sajnálom, hogy nem focizhatok a kisfiammal, de nekem is szükségem van egy napra, amikor kiszakadhatok a világból – magyarázta a harmincas férfi.
 

A Zorall zenekarral a fogvatartottakból álló együttes is színpadra lép, méghozá egy világhírű muzsikusdinasztia legifjabb tagjának vezetésével. A főiskolát végzett J. Sándor két szám között arra kéri rabtársait, engedjék, hogy Krisztus a szívükbe költözzön. A hegedűművész információink szerint 3 hónap múlva szabadul.

Az együttes a búcsú előtt egy Bonanza Banzai-feldolgozást, a Valami véget ért című dalt adja elő.

– Egy cél vezérel, egyvalami miatt bírom ki idebenn! Újra szeretném kezdeni – mondja egy fiatalember, mielőtt a fegyőrök visszakísérik a körletébe.
 

Kóré Károly
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére