Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-04-23 19:22:00

Négy és fél évig tartott a rekonstrukció

Ma szólnak először Mátyás-templom új harangjai

Nagyszombat este, a húsvéti feltámadási szentmise szertartásának keretében szólalnak meg először a Mátyás-templom új és felújított harangjai.

Húsvét hétfőn este rendeznek a templomban egy jótékonysági hangversenyt a templom felújítására, ekkor is megszólal az összes harang, és ez az alkalom zárja majd le ünnepélyesen a harangrekonstrukciót. Süllei László plébános elmondta, május 1-jén II. János Pál pápa boldoggá avatását is hirdetik majd ezek a harangok. Mint fogalmazott, a harangok Isten és az ember közötti békét hirdetik, ezt az üzenetet pedig el kell juttatni minden emberhez.

A harangrekonstrukció négy és fél évig tartott, és többször úgy tűnt, a célt lehetetlen megvalósítani. Süllei László plébános köszönetet mondott a norvég kormánynak, amely a Norvég Alapon keresztül 87,5 millió forinttal támogatta a felújítást. A pályázat önrészét jelentő 16 millió forintot a főváros I. kerületének önkormányzata vállalta magára. A rekonstrukciót támogatta továbbá a Fővárosi Önkormányzat, illetve több kerülete, valamint számos cég.

Mátéffy Balázs, a rekonstrukció főkoordinátora közölte: 2010 nyarán öntötte ki a passaui Perner cég a harangokat, amelyek beemelése február 2-tól zajlott. Kitért arra, hogy a harangok együttese különböző akkordokat szólaltat majd meg. Hétköznap csak egy harang szól majd visszafogottan, vasárnap több, és évi hat-hét alkalommal húzzák majd egyszerre az összes harangot. Beszélt arról is, hogy a templomtorony ablakaira a végső zsaluzat később kerül, ezzel válik véglegessé a harangok akusztikája. 


Régi és új harangok


A Mátyás-templom négy új harangja közül három az Úr Krisztus, valamint XII. Piusz és II. János Pál pápa tiszteletére készült: 200, 155, illetve 117 centiméter átmérőjűek, súlyuk 45, 19, illetve 15 mázsa. A Szent Margit tiszteletére öntött, 110 kilogrammos kisharang a passaui harangöntő céget vezető Rudolf Perner ajándéka, amely az eddigi lélekharang felváltására érkezett.

A már meglévő két, most felújított harangot Szent Károly és a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Az 1891-ben öntött Szent Károly-harang 180 centiméter átmérőjű, súlya 32 mázsa, míg az 1723-ban öntött Szentháromság-harang 105 centiméter átmérőjű, súlya 8 mázsa.
 

 A Mátyás-templomban jelenleg föllelhető harangok

Név                           Tömeg (kg)               Átmérő              Készítette                                  Öntés

Krisztus-harang                4500                     200                Rudolf Perner, Passau                    2010.
Szt. Károly-harang           3200                     180                Walser Ferenc, Budapest                1891.
XII. Piusz-harang             1900                      155                Rudolf Perner, Passau                    2010.
II. János Pál-harang         1500                     135                 Rudolf Perner, Passau                    2010.
Szentháromság-harang     900                      117                Anton Zechenter, Buda                    1723.
Szent Margit-harang          110                       52                 Rudolf Perner, Passau                     2010.
 

 

-mindennapi- 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.