Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-04-20 17:18:00

Leértékelődtek a szavak

Anyázás helyett használják: antidemokratikus, illegitim

Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke szerint a következő választások után „újra kell alapítani a köztársaságot”, és illegitimnek nevezte az új alkotmányt. Politológusokat és filozófusokat kérdeztünk erről.

Orbán Viktor 2006-ben illette illegitim jelzővel a Gyurcsány-kormány programját, szakmailag, erkölcsileg és jogilag is tarthatatlannak minősítve azt; most Mesterházy Attila nevezte illegitimnek és ideiglenesnek az új alkotmányt. Az MSZP elnöke azt mondta: az alaptörvény elfogadásának pillanatában illegitim, mert nem törekszik nemzeti konszenzusra, hanem pártalkotmány, és ideiglenes, mert nem élvezi a magyar társadalom többségének a támogatását.

Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet politológusa szerint Mesterházy Attila alkotmánnyal kapcsolatos megnyilvánulását a parlamenti viták helyi értékén kell kezelni, mivel a mindenkori ellenzék minél egyértelműbb, minél határozottabb és néha már-már harsány kifejezéseket próbál használni a figyelem elnyeréséért. A politológus úgy véli, ezeket a vitákat − amíg nem csapnak át személyes sértegetésbe vagy rosszindulatú, erkölcstelen kifejezésekbe − a demokrácia velejárójaként lehet értelmezni, ami nem megengedhetetlen. Ellenpéldának említette Ukrajnát, ahol a képviselők adott esetben fizikai erőszakot alkalmaznak a parlamentben. A szakértő szerint mélyebben megvizsgálva van különbség a 2006-os és a jelenlegi szituáció között, mivel most a közvélemény-kutatások nem mutatják a kormánypárt megítélésének nagymértékű és visszafordíthatatlan romlását, és abban mindegyik megegyezik, hogy egy esetleges választás esetén most is meglenne a Fidesz kétharmados támogatottsága, a Gyurcsány-kormány programhirdetése utáni önkormányzati választás azonban feketén-fehéren bebizonyította a társadalmi támogatottság csökkenését. A legitimáció szempontjából tehát meglehetősen eltér a két helyzet.

Fricz Tamás politológus véleménye szerint is megalapozatlan Mesterházy Attila véleménye, miszerint politikailag, normatív szempontból megkérdőjelezhető az alkotmányozás folyamata. A kemény tények azonban azt mutatják, hogy a kétharmados parlamenti többségű kormánypárt minden szempontból készen állt egy új alkotmány létrehozására, és ezt meg is tette. A politikai folyamatot lehet úgy értelmezni, hogy az alaptörvényt csak a Fidesz−KDNP szavazta meg, de ez már a politikai verseny természete, és a szocialisták vagy az LMP nem mondhatja azt, hogy nem volt lehetősége az alkotmányozási folyamatban való részvételre. Az ellenzék a kivonulásával próbálja bizonyítja, hogy illegitim az alkotmány, de valójában csak azért van illegitim látszata, mert az ellenzék úgy döntött, hogy ezzel a magatartásával próbálja illegitimnek bélyegezni azt. Ha másképp döntött volna, ez nem merülhetett volna fel. A politológus szerint a parlamentben túlságosan szabadon kezelik a szavakat, a jelzőket és a bíráló mondatokat. A nyugat-európai demokráciákban a szavaknak óriási a súlya, így nem is dobálóznak azokkal. Hazánkban leértékelődtek a szavak, és ez azért veszélyes, mert így a politikai illem szűnik meg. Magyarországon még mindig nem alakult a politikai szereplők demokratikus ellenfélként való elfogadása.

Tamás Gáspár Miklós filozófus úgy látja, az illegitim vagy az antidemokratikus jelző csak üres szó, amit „anyázás” helyett használnak a politikusok. Az ellentétek csekélyebbek, mint aminek látszanak, hiszen például a Fidesz és az MSZP gazdaságpolitikája azonos. A különbségek azokra a területekre koncentrálódnak, ahol különbségek vannak, és ott komoly nézeteltérések is vannak. A filozófus szerint az MSZP a gyakorlatban követett el antidemokratikus lépéseket, sok szempontból antidemokratikusan kormányzott, a Fidesz pedig egy antidemokratikus rendszert vezetett be. A szocialisták nagy kiabálása nem tűnik célravezetőnek, különösen úgy, hogy a Fidesz-kormány által létrehozott rendszer valószínűleg sokáig tartani fogja magát. A filozófus felhívta a figyelmet a fogalmak jelentésére: amikor a képviselők az illegitim jelzővel dobálóznak, akkor gyakran összekeverik a népszerűséget, a jóváhagyottságot a legitimitással. Az angol parlamentben mások az illemszabályok, például a hazug szó helyett azt mondják: „takarékos az igazsággal”. A briteknél csak öltönyben és nyakkendőben lehet a parlamentben megjelenni, és tapsolni is tilos. Magyarországon ilyen szabályok nincsenek, hazaárulónak nevezhetik a kormányt az Országházban, ami a világ legtöbb parlamentjében a mandátumtól való azonnali megfosztást jelentené.

Lányi András filozófus szerint a kérdés az, hogy a magyar politikai rendszer egészében legitim-e, mivel a magyar politikusok úgy bánnak az ország törvényeivel, mint a papírzsebkendővel: amelyik nem tetszik nekik, azt összegyűrik, eldobják, és elővesznek egy másikat. A kormányzati ciklusokban egyre inkább szokássá vált, hogy ha valamilyen törvény a döntéshozók útjában áll, akkor az utolsó pillanatban egyéni képviselői módosító indítvánnyal vagy egyéb módon fogadtatnak el törvényi módosításokat; a többiek jóformán azt sem tudják, hogy miről is szavaznak. A megalkotott törvények így nem méltók a tiszteletre, mert a törvényhozás módja sem tiszteletre méltó. A filozófus Mesterházy Attilának az alkotmány legitimitásával kapcsolatos megnyilvánulásáról azt mondta: mivel Magyarország a demokráciának a legkezdetlegesebb formáját gyakorolja 1989 óta, ami egyszerűen a pillanatnyi többség korlátlan uralmáról szól, ezért a képviselők nem érzik a szereptekintélyt, ami a viselkedésüket az ország házához méltóvá tenné. Amikor illegitimségről beszélnek, a politikusok Lányi szerint arra gondolnak, hogy ha a törvényeket, még az alaptörvényt is ilyen könnyen meg lehet változtatni, akkor a legitimitásnak a törvényesség nem elégséges feltétele. Ilyenkor az adott politikai eljárásnak az erkölcsi elfogadhatóságát próbálják hangsúlyozni. Sajnálatos módon ezt mindig csak ellenzékben teszik.

 

P. Horváth Csaba

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.