Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2010-11-17 12:30:00

Multik gazdagodhatnak a melegétel-utalványokból

Hidegzuhany a vendéglátósokra

Komoly bevételtől eshet el a hazai vendéglátó szektor, ha a kormány jövőre bevezeti az egységes étkezési utalványt. Félő, hogy az utalványok zöme a multinacionális bevásárló láncokhoz kerül.

Egy most benyújtott törvényjavaslat szerint a kormányzat a jövő év januárjától azonos módon kezelné a hideg- és a melegétkezési-utalványokat, a tervezet szerint ezt a juttatásformát egségesen 16%-os adó terhelné. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete, valamint a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet szerint az utalványok zöme várhatóan a multinacionális bevásárlóközpontokhoz kerüld majd.

A szervezetek úgy vélik: az egységes utalványrendszer bevezetése azt jelenti, hogy az utalványok a következő évtől élelmiszervásárlásra, éttermi és munkahelyi étkezésre egyformán felhasználhatóak lesznek, azaz gyakorlatilag pénzhelyettesítő eszközzé válnak, ezért azok nagy részét várhatóan a multinacionális bevásárlóközpontokban használják majd fel. Ez különösen érzékenyen érinti a vendéglátó szektort, hiszen az éves, körülbelül 650 milliárdos forgalmuk közel 10-12 százaléka eddig a melegétkezési-utalványok révén folyt be. Ez a bevételkiesés komoly károkat okozhat a vendéglátóiparban, vallják az érintettek.

Várnai Zsuzsa, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet elnöke szerint a hideg- és melegétkezési-utalvány külön kezelésének eredeti szándéka az volt, hogy a munkavállalókat és a munkáltatókat is egészséges életmódra ösztönözze. Ez a gyakorlatban azt jelenti: a legtöbb munkáltató ily módon bírja rá alkalmazottait, hogy legalább napjában egyszer egyenek főtt ételt. A nemzetközi gyakorlat is azt mutatja, hogy a melegétel-utalvány az egészséges étkezési kultúra létrejöttét szolgálja.

Az utalványokkal kapcsolatos változásban érintett szervezetek javaslatai szerint, a vonatkozó jogszabályoknak a jövőben ketté kellene választaniuk a kedvezményes, havi 18 ezer forintos juttatási keretet, és a 12 ezer forintos meleg-, illetve az ezzel egyidejűleg adható 6 ezer forintos hidegétel-kereteket.

A törvény korábban kiemelten kezelte a melegétkezési-utalványt a hideggel szemben, az új törvényjavaslat azonban egyformán kezeli majd mind a két juttatási formát. A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a jelenleg tervezett változások eredményeképpen egy egységes ételutalvány-rendszert vezetnek be. A hazai fogyasztási szokásokat megvizsgálva ez azt jelenti, hogy a javadalmazottak csekkjeiket elsősorban a bevásárló központokban költik el, hiszen így egyértelműen fizetéskiegészítésként kezelhetik - ellentétben azzal, mintha csak éttermekben használhatnák fel. Előfordulhat tehát, hogy a munkavállalók a jövőben mosóport, ruhát vagy bútort vásárolnak majd, eltérve az eredeti tervtől, ami miatt létrehozták az étkezési utalványokat Az eredetileg a magyar vendéglátóipart célzottan támogató rendszer így nem éri el a kitűzött célját.
 

Bajnaiék gyengítették
A béren kívüli juttatások rendszerét a Bajnai-kormány által hozott intézkedések erősen meggyengítették, bizonyos elemei a megszűnés határára kerültek. A Századvég Gazdaságkutató Intézet kutatása alapján a hideg étkezési utalvány népszerűsége, - ami egyaránt népszerű volt a munkaadók és a munkavállalók körében - a közel 100 százalékos adóteher miatt, jelentősen visszaesett. Bár az összegző adatok alapján a kedvezményes adókörbe került melegétkezési-utalvány forgalma növekedett, összességében elmondható, hogy az ételutalványok felhasználása 2010-ben csökkent.


Horváth Csaba
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.