Hatszáz éves Antinori-hagyomány Magyarországon

Betört a toszkán borkultúra

Mindennapi.hu (MI): Miért pont ezt a birtokot vették meg Magyarországon? A külföldiek többnyire az olyan, Magyarország határain túl is híres és elismert borvidékeken fektetnek be, mint Tokaj vagy Villány. Nem hinném, hogy Olaszországban értően csettintenek, ha Tolna nevét hallják…

Albiera Antinori (AA): Először 20 éve nézett szét Magyarországra a családunk. Akkor Zwack Péter és egy olasz befektetői csoport kísért el minket, és elsősorban a száraz fehérbor termeléséhez ideális birtokot kerestünk. Fontos volt a helyi mikroklíma is – nem árt tudni, hogy Szekszárd ide légvonalban csupán 12 kilométer, ám errefelé 2,5 fokkal alacsonyabb az átlaghőmérséklet, ami jobb a fehérborok termeléséhez. Bár ez nem éppen racionális indok, de fontos volt a táj szépsége is.

MI: A telepített fajták, no meg az ár – ezek nem voltak döntő tényezők?

AA: Dehogynem. A rizling és a tramini gyönyörűek voltak, és a kékfrankos is szépen beérett. És persze hazudnék, ha azt mondanám, a birtok kedvező ára nem volt fontos döntési szempont. A végső döntést - akárcsak egy szép cuvée-nél – mindig a szempontok előnyös házasítása segít meghozni. A lényeg: a Tűzkő Birtok nyert.

MI: A befektetés megtérülését honnan remélték? A külföldi vagy a hazai piacról?

AA: Eredetileg úgy véltük: jó eséllyel értékesíthetjük a tolnai bort külföldön. Sok éven át stabilan tudtuk eladni a termékeinket például Olaszországban, ám az utóbbi években egyre fontosabb lett, hogy a magyar vásárlóréteget is megcélozzuk. Egyébként egy válság nélküli ideális világban is elvárjuk, hogy egy-egy birtok a hazai piacon is jól teljesítsen, hiszen ez a garancia arra, hogy máshol is sikert aratnak a borai. Toszkán boraink 45 százalékát például Olaszországban értékesítjük.

MI: Mennyire veszik figyelembe egy új birtok vásárlásánál a helyi adottságokat? A talajt, a széljárást, a klímát, az őshonos fajtákat?

AA: Ez a legeslegfontosabb szempont. Ha nem jók a körülmények, biztos, hogy nem vesszük meg a földet, legyen akármilyen kedvező az ár. Nem azért fektetünk be, hogy kolonizáljuk a térséget. Elutasítjuk a „bor McDonaldizációról” is – vagyis nem az a célunk, hogy mindenütt ugyanolyan fajtájú szőlőket telepítsünk és a pincében ugyanolyan ízlésvilágú borokat készítsünk.

MI: Az sosem fordult meg a fejükben, hogy Bátaapátiban olasz fajtát telepítsenek?

AA: Eddig még nem. Igaz, a kaliforniai Napa-völgyben kísérleteztünk kicsit a sangiovesével. Az első néhány szüret nem volt éppen diadalmenet, a megszülető bor íze teljesen más volt, mint Toscanában. Nem is voltunk vele elégedettek. Némely fajták jól bírják az eltérő klímát és adottságokat – ilyen például a chardonnay vagy a cabernet sauvignon –, mások meg egyáltalán nem alkalmazkodnak.

MI: Édesapja indította el az azóta legendássá lett szupertoszkán mozgalmat. Hogy jutott az eszébe az évszázadok óta csak bizonyos fajtákat termő vidéken cabernet sauvignonnal kísérletezni?

AA: Annak idején nagyon elmaradott volt a mezőgazdaság Toscanában, sokan óriási szőlészettel bírtak, de teljesen átgondolatlanul művelték a sorokat. A mennyiség és nem a minőség volt a fő szempont. Úgy nőtt a szőlő, mint a dudva; rengeteg borhibás nedűt fogyasztottunk. Egyik évben túl sok volt a sav, másik évben a színnel voltak bajok – szóval, bőven akadtak problémák. Nagyapám és édesapám úgy gondolták, a cabernet sauvignon talán orvosolja a sangiovese termelési bajait – ebből született meg a Tignanello, ami kis részben cabernet sauvignon.

MI: Termőhely-portfóliójában hol látja a Tűzkő helyét? Esetleg gondolkodik további magyarországi befektetéseken?

AA: Nem zárnék ki semmit, Villánynak például van számunkra is vonzó, szép karaktere. Megfontolnám azt is, ha találnék, mondjuk Tokajban, egy jó adottságú, kis pincészetet. A Tűzkő Birtok beleillik a portfóliónkba, mondhatnám, a kelet-európai portfóliónkba, ugyanis nemrégiben vásároltunk Romániában is egy kisebb szőlészetet. Egy-egy ilyen „kirándulás” egyébként már csak azért is hasznos az anyacég szempontjából, mert mindig új dolgokat tanulunk: a technológiáról, a szőlőfajtákról, a feldolgozásról.

MI: Néhány évtizede a Mondavi család agresszív terjeszkedésbe kezdett, és a világ számos pontján óriási birtokokon kezdett ugyanolyan fajtájú és stílusú borokat termelni. Önök más filozófiát képviselnek, nem nyomják el a helyi fajtákat – akkor viszont miért terjeszkednek? Nem volna elég nagy presztízs mondjuk Toscana legjobb borait előállítani?

AA: Azt hiszem, a terjeszkedésünk kicsit ösztönös volt. Amikor az első Olaszországon kívüli birtokot megvettük, az azért is történt, mert igyekeztünk megérteni, mi történik a világ más pontjain, más terroirokon, más fajtákkal. Ezt terjeszkedésként is fel lehet fogni, de minket a tanulás is motivált.

MI: És nem lett volna elég megvenni a könyveket vagy elmenni egy tanulmányútra?

AA: Egész más szeletét látja a munkának az, aki benne van, mint az, aki csak odautazik. Persze, gazdaságilag fenntartható egységeket kerestünk, de a fő ösztönző mégis a tanulásvágy volt. Némelyik befektetésünk hoz hasznot, némelyik nem, szóval, minket egyáltalán nem csak a pénz érdekel.

MI: Az ön generációja a 26. az Antinori famíliában, amelyik borral foglalkozik. Ért egyáltalán a borkészítéshez, vagy szigorúan csak az üzlettel, a menedzsmenttel foglalkozik?

AA: Három lánytestvéremmel együtt visszük a cég ügyeit, közülünk csak egynek van borász végzettsége – és az nem én vagyok. Mindannyian szeretjük a bort, ezt a tulajdonságot a génjeinkben hordozzuk. Arra persze már egyikünknek sincs ideje, hogy saját kezűleg szüreteljünk, de mindnyájan megmutatjuk és elmagyarázzuk az alapvető fogásokat gyermekeinknek, hogy lássák, mennyi munka és vesződség van a bor alapanyagával, a szőlővel. Ez türelemre is tanít, ami elengedhetetlen ebben az üzletben: jó esetben is legalább hét év, amíg egy új ültetvényből eredményt, és további 7-8 év, amíg némi pénzt is lát az ember.

MI: Az üzleti tervük mennyire kiszámítható? Ha felfut egy-egy piac, akkor arra stabilan lehet számítani?

AA: Ott is érik meglepetések az embert. Előfordulhat bármelyik nagy bortermelővel, hogy felhívják Kínából: tud-e meghatározott áron irdatlan mennyiségű, akár csak asztali minőségű vörösbort szállítani, heteken belül. Ha van annyi bora, van üzlet, ha nincs, nincs.

MI: Ez ma a borászatok előtt álló legnagyobb kihívás? Vagy önök nem ezzel a problémával küzdenek a leggyakrabban?

AA: Ami jelenleg a legtöbb fejtörést okozza a topborászatoknak, az a megkülönböztethetőség. Ma már kevés az, hogy jó bort készítünk. Minden egyes jó minőségű terméküknek egyedi, jól felismerhető, terroir-jellegű arca kell, hogy legyen.

B. B.

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére