Balavány György blogja

Csapataink harcban állnak?

Gondolhatnók, hogy a politikai kultúra és közbeszéd eldurvulása az elmúlt nyolc, sőt az elmúlt húsz év terhes öröksége, de inkább ne gondoljuk. Az elmúlt nyolc vs. húsz évben ugyanis az elmúlt negyven év terhes örökségére hivatkoztunk; ideje hadat üzenni most már minden terhes örökségnek, és acélos tekintettel meredni a dicső jövőbe, ha van ilyen.

Egyébként igaz, hogy az elmúlt nyolc évben heves csatározások folytak, extrákkal (pl. 2006-ban vér piroslott a pesti utcán), de a Fidesz hatalmas fölénnyel megnyerte a politikai háborút. S valahogy aztán mégsem hagyta abba. A hadüzenetről, a hadüzengetésről, a dühödt, harci retorikáról fogunk most elmélkedni, jöttök?

Esküszöm, néhány másodpercig azt hittem, a vezetés meghirdeti a békét – valahogy így: „Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mi önöket legyőztem, köszönöm a gratulációt. Aki törvénytelenségeket művelt, megy a dutyiba; a többiekkel eltakarítjuk a romokat, és nekiállunk építkezni. S mivel a kormány nem az ország kétharmadát kormányozza, hanem az egészet, összefogunk mindenkivel.”

Emlékszem is valami nemzeti együttműködésre még az elejéről, de arra nem, hogy ezért bármi érdemit tett volna a vezetés, kivéve talán, hogy kirakott néhány értelmetlen falragaszt. Azóta szikár diktátumok, dührohamokkal terhelt programbeszédek hangzanak, olykor világossá téve, hogy másként gondolkodókra nincsen szükség (megcsináljuk Önök nélkül is, mondta pl. Orbán Viktor a Parlamentben az ellenzéknek).

Az is jó keménylegényesen hangzik, hogy nem vagyunk gyarmata senkinek sem, (miközben dehogynem). Aztán ugye: nem csupán leállítjuk az uzsoraügyleteket hatóságilag (ami önmagában tök jó, brávó, végre stb.), hanem „hajtóvadászatot indítunk” az uzsorások ellen. S persze a „hátországból” visszafoglaljuk a magyar kultúrát (a kiktől is?), mint az a főváros által támogatott Dörner György-féle színházpályázatból kisül. De azt is megemlíthetném, mikor a miniszterelnök-helyettes indirekte lehazaárulózza azokat, akik nem a nyájához tartoznak.

A kommandós hangzatú „nemzetvédelmi akciótervhez” a miniszterelnök azt is hozzátette, hogy a Nyugat megtámadott minket, s most megkapja a méltó választ. Az még hagyján, hogy hadat üzentünk az államadósságnak (bár az államadósság ettől nem nagyon ijedt meg), aztán a bankszektornak is  (a bankszektor, az megijedt), de hogy egész Nyugat-Európával szemben úgy lépünk fel, mintha rögvest fel is akarnánk trancsírozni, hát hogy is mondjam, sajátos. Van persze hagyománya a hard government stílusnak  is, de elég csúf.

Csapataink harcban állnak? A kormány a helyén van?

Megkapom gyakran, hogy magam is – sok publicista kollegával egyetemben – éles, ironikus hangon bírálom a politikai élet szereplőit, „keresztényietlenül”, mintegy „mérgezve a közbeszédet”. Hát, nekem önmagában a kemény hanggal, főleg a sajtóban, nincs bajom. Nem hiszem, hogy keresztényietlen, ha egy-egy írásból süt a felháborodás valamely (vélt vagy valós) igazságtalanság miatt. Az irónia eszközével is szabad élni, a pamflet műfaja épp erről szól. A harag őszinte kifejezését és az iróniát alkalmazták a próféták, az apostolok, a reformátorok és ellenreformátorok; sőt maga Jézus is, néha sokkal radikálisabban, mint szerénytelen személyem.

S van itt egy lényeges különbség: az újságíró nem politikai döntéshozó. Az újságíróra lehet haragudni egy-egy persziflázsért, lehet vele vitatkozni, rosszabb esetben leminősíteni és kész. Egy újságcikktől azonban nem lesz drágább a kenyér, nem kezd zuhanni a forint, nem menekülnek el a befektetők, nem tör ki (ad absurdum) háború – politikai nyilatkozatok nyomán pedig ilyesmi megeshet.

A kormányzat harci retorikája félreérthetetlen: a vezetés csak azt tekinti igazán partnernek, aki nem kérdez és nem vitatkozik. Így a vitapartnerből – legyen az civil szervezet, vallási közösség, szakszervezet vagy sajtómunkás – ellenség lesz. Az ellenséget pedig el kell lehetetleníteni, el kell hallgattatni.

Ha az a kormány célja, hogy sokan féljenek tőle: ezen az úton ezt biztosan el fogja érni. De egyúttal azt is, hogy sokan fogják gyűlölni. És akkor pont akkorát fog bukni a következő választáson, amekkorát nyert az előzőn.

Mit szóltok? 

Balavány György

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére