Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Isteni művek
2011-10-15 18:22:00

Szemgolyó Krisztus könnyével

Nem Patti Smith bűneiért halt meg Jézus?

Patti Smith, az 1970-es évektől aktív punk-rock énekesnő sok dalában csatázik a hittel, többek között legelső albumának legelső számában, a Gloria-ban is.

A Jehova tanúi szellemében nevelt, ám a szervezett vallástól tizenévesen elszakadó Patti Smith művészetében kezdettől csatázik a hit és a lázadás, már legelső, Horses (Lovak) című 1975-ös albuma legelső dalának, a Gloria-nak legelső sora is ez: „Jézus meghalt valakinek a bűneiért, de nem az enyémekért” – olvasható a Recorder zenei blogon.


Gloria. Lázadó hit.

Ahonnan azt is megtudhatjuk, hogy az 1946-ban született punk-rock költő-énekesnő lemezei közül az Easter (Húsvét) koncepciójában a központi téma a hit kérdése: a rock bálványimádásának és a kereszténységnek a szimbólumait egybemosó Set Me Free (Szabadíts meg) közepére és végére bekerült a 23. zsoltár. A Húsvét című dalban pedig így ír: „az utat mutató szemgolyó Krisztus könnyével/meghal és kiszárad, ahogy feltámadok ma éjjel".
 

mi

A kép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Rock
  • Búcsúzik az élettől a Grammy-díjas sztárénekes (videóval)
  • Mi az a környezetvédő zene?
  • A legátszellemültebb szilveszteri dalok
  • Hitetlen bandák, de Jézus a nevük (videóval)
  • Az 50 platinalemezes banda Magyarországon
  • Nincs menekvés, itt a teológiai hip-hop!
  • A Rage Against the Machine gitárosa a kapitalizmus ellen
  • A Gibson-gitárok miatt irtják az esőerdőket?
  • Holnap lesz a legnagyobb keresztény fesztivál!
  • Orvosi műhiba miatt halt meg Michael Jackson?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.