Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-02 19:44:00

Depresszióba kergették áldozataikat a pedofil papok

Hat, illetve öt év szabadságvesztésre ítélt egy máltai bíróság két papot kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésért.

A hamruni St. Joseph Árvaház munkatársai, Charles Pulis és Godwin Scerri, az 1980-as évek végén molesztáltak tizenegy – 13 és 16 év közötti – rájuk bízott gyermeket. A 6 év börtönbüntetéssel sújtott Pulisról kilenc esetben bizonyosodott be, hogy szexuális visszaélést követett el. A papok már jelezték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

A máltai újságnak Lawrence Grech, az egyik áldozat elmondta, „nagyon elégedett” az ítélettel, és arról is beszélt, hogy „többen, akik hozzá hasonlóan jártak, eddig féltek attól, hogy beszéljenek”, de a mostani bírósági döntés szerinte „segíteni fog abban, hogy fény derüljön az igazságra a többi esetben is”.

– Rengeteg szomorúságot okoztak, némely áldozat a kábítószerhez nyúlt, volt olyan is, aki ebbe belehalt. Ez a fájdalom soha nem fog eltűnni – tette hozzá Grech.

XVI. Benedek pápa 2010 áprilisában látogatott Máltára, és találkozott a papi visszaélések néhány áldozatával, akiket arról biztosított, hogy a katolikus egyház minden tőle telhetőt megtesz a vádak kivizsgálása és az elkövetők bíróság elé állítása érdekében, és a jövőben hatásos intézkedések foganatosításával igyekszik megvédeni a fiatalságot a hasonló kellemetlenségektől.

A katolikus egyház adatai szerint a földközi-tengeri szigeten összesen 45 pap ellen indítottak vizsgálatot kiskorúak molesztálása miatt; 19 esetben alaptalannak találták a vádakat.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pedofíl
  • Pedofilbotrány: minden ujj Rómára mutat
  • Tízezreket zaklattak a holland katolikus iskolákban
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Nemi erőszakkal vádolták a katolikus papot
  • Tarifák a pedofil papok áldozatainak
  • Pedofil papnak falazott a püspök?
  • Tízezer gyerek él állandó rettegésben
  • A Disney-hercegnők megeszik a kislányokat?
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Szexuális zaklatások: áldozatokkal találkozott a pápa

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.