Az anyagi helyzet nincs összefüggésben a családon belüli erőszakkal

Rengeteg bántalmazott gyerek marad segítség nélkül

– Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert a szülők elhanyagolják őket. Ez a riasztó adat vajon mennyire tükrözi a valóságot?

– Ez csak a jéghegy csúcsa. A KSH előzetes adatai szerint tavaly a gyermekjóléti szolgálatok több mint 191 ezer veszélyeztetett gyermeket tartottak nyilván, ám ez sem a teljes létszám, hiszen a valós adat ennek a sokszorosa lehet. Annyit tudunk, hogy míg Nyugat-Európában egy feltárt esetre 10, addig Magyarországon 25 rejtett eset jut. 

– A nemrégiben Budaörsön történt kettős öngyilkosság kapcsán ismét az érdeklődés fókuszába kerültek azok a tinédzserek, akiknek a „vészjelzéseit” senki nem hallotta meg. A gyermekek bántalmazása vezethet egy későbbi tragikus tetthez?

– Mindannyian tudjuk, hogy az agresszió agressziót szül, vagyis azok a gyerekek, akik fizikai, lelki, vagy szexuális bántalmazásnak vannak kitéve, kamaszként, vagy felnőttként nagyobb eséllyel lesznek öngyilkosok és ők is könnyebben, és gyakrabban bántanak másokat. Mindemellett az eltűnések hátterében is sokszor ez áll. 

– Meglepő módon, a legtöbb gyermekbántalmazás nem a keleti határszélen, hanem a középső országrészben történik. Ezek szerint a gazdasági-társadalmi helyzet nincs összefüggésben a jelenséggel?

– A statisztikákkal csínján kell bánni! Az tény, hogy a középső országrészben, így a fővárosban regisztrálták a legtöbb esetet, de az igazság úgy teljes, ha hozzátesszük: ez az a régió, ahonnan a legnagyobb számban jelentik, ha gyermekbántalmazást, vagy arra utaló jeleket észlelnek a szakemberek. Könnyen előfordulhat, hogy egy-egy eldugott szabolcsi vagy borsodi faluban jóval több ilyen eset fordul elő, de az orvos, a védőnő, vagy az oktatási intézmény nem jelenti. Ettől függetlenül a család társadalmi, anyagi helyzete nincs ok-okozati összefüggésben a gyermekekkel szembeni erőszakkal, legfeljebb a módszerek tekintetében van különbség. A magasabb társadalmi helyzetű családok esetében nem feltétlenül kevesebb a bántalmazás, felfedésük azonban nehezebb, mivel ezek a családok tájékozottabbak, érdekeiket jobban védik. 

– Miért hallgatják el az eseteket azok, akiknek kötelessége volna jelenteni azokat?

– Egy zárt közösségben, például egy párszáz főt számláló faluban nem szívesen teregetik ki a szennyest. Egyrészt azért, mert az így „kiszűrt” gyermekeket nem tudják továbbküldeni, hiszen sokszor száz kilométeren belül nincs erre hivatott intézmény, másrészt a védőnő, az orvos többet nem mehet ki az adott családhoz, ha kiderül, ő jelentett. A hallgatás az ő esetükben egy érthető reakció. A nagyobb probléma ott van, ahol kizárólag azért nem jelentik a tudomásukra jutott, vagy észlelt bántalmazásokat, mert az az ő felelősségüket is felvetheti.

– Most készül az a szakmai protokoll, ami – elvileg – rögzíti az egészségügyi dolgozók számára a jelentési kötelezettséget. Ennek alapján remélhető, hogy több esetre derül fény a jövőben?

– Mint a legtöbb szakmai ajánlás, a betartásának, betartatásának függvényében lehet hatékony. Jó, hogy a legfrissebb szakmai protokollban helyet kapott jelentési kötelezettség, de attól tartok, ha a kötelezettség megfogalmazása mellett nem szerepelnek a mulasztás miatti szankciók, nem várható nagy változás. Külföldön például a működési engedélye bevonását is kockáztatja az a hivatalos személy, aki nem tesz eleget a jelentési kötelezettségének. Ezzel kapcsolatban egyébként az ENSZ-en belül is komoly etikai vita alakult ki, hiszen itt két kötelezettség, a titoktartás és a jelentés áll ellentétben egymással.

– Kellőképpen fel vannak készítve az oktatásban és az egészségügyben dolgozók arra, hogy felismerjék a bántalmazott gyermeket, és tudják-e, mi ilyenkor a tennivaló?

– Sajnos úgy az orvos-, a pszichológus-, mint a tanárképzésből kimaradt ez a fejezet. Elvileg egyébként tudják, hogy mit kell tenni, ha ilyen esetet észlelnek, ám egyrészt a korábban említett jelentési kötelezettséggel kapcsolatos problémák, másrészt a kevés gyermekjóléti szolgálat miatt nem tudnak mit kezdeni a bántalmazott gyermekekkel. Nagyon komoly problémát jelent továbbá az, hogy – főleg vidéken – sok a vegyes praxis, vagyis a háziorvos a felnőtteket és a gyerekeket is ellátja. Ez számos probléma forrása, hiszen a gyermekgyógyászat speciális szakterület, tudomásul kell venni, hogy a gyerekek nem kis felnőttek!

– Általában gyermekbántalmazásról hallunk és beszélünk. Előfordul ennek a fordítottja is, vagyis amikor a gyermek viselkedik agresszívan a felnőttel?

– Igen, bármilyen döbbenetes, sok család van, amelyben a gyermek rendszeresen bántalmazza a felnőtteket. Jellemzően egyébként a nagyszülőkkel szemben gyakori az agresszió. 

– Az agresszív gyerekek minden esetben a veszélyeztetett kategóriába tartoznak?

– Valamilyen mértékben igen, de nem feltétlenül a bántalmazásra kell gondolni minden agresszív gyerek esetében. Sokszor a szülő egyszerűen nem tudja, mi a teendő, vagy szélsőségesen szigorúan fogja a gyermekét, vagy ellenkezőleg. Nem akarnám mentegetni a felnőtteket, de tény, hogy nem könnyű feladat manapság szülőnek lenni, túl sok feladat hárul rájuk,amiknek nem mindenki tud megfelelni, ettől bizony feszültek lesznek, aminek egyenes következménye mindaz, amiről beszéltem.

Szigeti Ildikó

• Cimkék:
Gyermek bántalmazás erőszak agresszió Herczog Mária

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére