Életmód
2011-02-05 13:04:00
Aggasztó egy társadalmi jelenség ezMamahotel: egyre több felnőtt marad az anyukájával
Egyre több húszas-harmincas éveiben járó fiatal marad a „családi fészekben”. A szindróma hátteréről és okairól és következményeiről Bódi Ferenc szociológust, az MTA tudományos főmunkatársát kérdeztük.
– Egyre több húszas, harmincas éveit taposó fiatal várja el a családi gondoskodást akkor is, ha önálló keresettel rendelkezik. Milyen motivációk húzódnak egy ilyen életmód mögött?
– Az ezzel kapcsolatos publikációk megegyeznek abban, hogy döntésük oka: továbbra is élvezni szeretnék a kamaszkorukban megszokott előnyöket. Ezt a szindrómát a korosztály kutatói „mamahotel jelenségnek” nevezik. Úgy tűnik, az így döntők félnek, sokuk egyszerűen nem érett ahhoz, hogy vállalja a saját lábra állást. Két évtizeddel ezelőtt az akkori huszonévesek nemcsak „esetleg” gondolkodtak a házasságon és a gyermekvállaláson, hanem már családot is alapítottak. A panaszkodók szerint a kései családvállalás oka az is, hogy nehéznek tartják a korosztályhoz tartozó, komolyan gondolkodó, felelős, felnőtt partner megtalálását. Amennyiben sikerül, máris újabb nehézségként merülhet fel a gyermekvállaláshoz szükséges, biztos anyagi háttér megteremtése.
– Kiből lesz érett felnőtt?
– Ha a szülő túlzottan gondoskodó és mindentől óvja utódját, abból hátrányok származhatnak. Ugyanis, ha nem tanulhat a saját hibáiból, nem élheti meg a tapasztalatait, később sem lesz képes önálló döntéseket hozni és azokért felelősséget vállalni. Főként a csonka családokban veszélyes a helyzet, itt ugyanis hiányos kép alakul ki a családról, ezzel együtt torzulhat az apa vagy az anya imázsa. Ráadásul egy társ nélkül maradt anya, félve az egyedülléttől, nehezebben szakad el a gyermekétől. Túlzott ragaszkodása azonban csírájában fojthatja el a felnőtt gyermeke kialakuló kapcsolatait.
– A fiúkra vagy inkább a lányokra jellemzőbb a szülői otthon nyújtotta kényelemhez való ragaszkodás?
– Fiúkra. A nők biológiailag és mentálisan is korábban érnek, a fiatal férfiak emellett a kényelmességre is hajlamosabbak. Sokszor a fiú még negyvenévesen is otthon lakik, tipikus agglegényként. Az egygyermekes családokban gyakoribb ez a jelenség. Akinek nincs testvére, hajlamosabb tovább maradni a szülői házban, amennyiben van elég hely, és a szülők is könnyebben gondoskodhatnak a kényelméről. A testvérek ebben is nagyon erősen hatnak egymásra, az idősebbek mintát és példát mutatnak a kisebbeknek, amelyhez igazodhatnak. Nagycsaládban különösen kevés az esélye annak, hogy valamelyik gyerek túl hosszan otthon ragad, mert egyrészt kap jól használható takarékoskodási mintát, másrészt a gyerekek elkényeztetése sem túl valószínű.
– Mikor szivárgott be hazánkba ez a jelenség?
– A hatvanas-hetvenes évek fogyasztói társadalmaiban, a viszonylagos jólétben ütötte fel a fejét, Magyarországra később, a nyolcvanas években került. Amikor az utódokat már nem vonták be a munkába, és egyre több család nevelt már csak egy gyermeket, kialakult egy nagyon erős énközpontú mentalitás. A család középpontjába a gyerek került, s ő határozta meg a fogyasztást. Ezt felismerve egyre több reklám célozza meg ma is a gyerekeket. S közben nálunk is felnőtt egy olyan generáció, aki gyermekkorában azt tapasztalta, hogy ő áll a középpontban, s aki számára az egyéni kibontakozás már fontosabb lehet, mint a házasság, a másik ember iránti odaadás.
– Az egyén életére kiható veszélyeken túl mennyire hátrányos ez a jelenség a társadalomra?
– Ez nemcsak Magyarország, de egész Európa akut problémája is. Nemrég részt vettem egy konferencián, ahol az előadó azt vizionálta, hogy néhány évtized alatt Németország idősek otthonává válhat. Ez az ijesztő, negatív utópia azonban számunkra is intő jel. Egyre több nő a harmincas éveiben hozza világra első gyermekét, s egyre kevesebb a nagycsalád, mert a harminc és negyven éves koruk között gyermeket vállalóknak az alig tíz év alatt kevesebb gyermekük is születik. Ameddig a jólétben élő társadalmakban a legfőbb ok az, hogy egyre kevesebb a bizalmi kapcsolaton alapuló, szerelmi házasság, addig ezt nálunk a gyermekvállaláshoz szükséges biztos anyagi háttér hiánya is tetézi. Ez a folyamat pedig társadalmi válsághoz vezethet, hiszen családok nélkül nincsen társadalom, ha elfogynak a családok, az egy civilizáció megszűnéséhez vezethet. A fiatalokat bátorítani kell a családalapításra és valós értékeket közvetíteni nekik, mint amilyen a házasság, szemben az egyén individuális kibontakozásával. Mert vallom, hogy egy társadalom erejét elsősorban nem az előállított és felhasználásra szánt javak értéke határozza meg, sokkal inkább a társadalom alapeleme, a család.
Szabó Edit
Miért maradnak otthon? Ezért:
Eszembe se jut, hogy elköltözzek otthonról, legalábbis egyelőre – mondja a 31 éves Boldizsár László. – Érettségi után vidéki főiskolába jártam, kollégiumban laktam, de két év után abbahagytam, és visszaköltöztem Budapestre anyámhoz. Azóta többnyire rendezvényszervezéssel foglalkozom. Apámmal nem tartom a kapcsolatot, anyámnak szüksége van rám, és még a barátnőimet is mindig tudomásul vette. Nekem pedig segítség, hogy anyám mos, főz rám, és néha még a hivatalos ügyeimet is intézi. Otthon megvan minden kényelmem, saját bejáratú, nagy szobám, amit úgy rendeztem be, ahogyan én akartam. Jól keresek, így legalább könnyebben tudok spórolni, és jut a szórakozásra és bulizásra is. Meg persze tudok félre tenni a lakásra is, hátha egyszer megtalálom a páromat.
|
