Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-06-28 16:10:00

A sajtok már kora délutánra elfogytak

Kézműves termékek, egy új piac lehetőségei

Helyi termelők és kézművesek foglalták el hétvégén a székesfehérvári Megyeház udvarát, az eseményen a vásárlók személyesen találkozhattak a termékek készítőivel.

A hétvégén  rendezték meg Székesfehérváron, a Megyeházán az első helyi vásárt a Fejér Termék Program keretében. A közelből érkező termelők és kézművesek értékesítették termékeiket. A siker még nem volt teljes, az udvarra lépve több üres standdal szembesülhetett a vásárló, de a megjelent árusok kínálata kárpótolta mindezt. Rengeteg kézműves portéka közül válogathattunk, gyönyörű cseréptálak, színes ékszerek és csillogó ólomkatona képezte a főkínálatot. Emellett néhány helyi sajtkészítő, valamint méztermelő jelent meg.

Az érdeklődés nem maradt el, de tumultusról sem lehetett beszélni. A színpad előtt elhelyezett székeken inkább csak a szereplők családtagjai foglaltak helyet. A programot Vargha Tamás, a Fejér megyei közgyűlés elnöke, nyitotta meg. Szemmel láthatóan az élelmiszertermelők forgalma volt a legnagyobb, a sajtok már kora délutánra elfogytak. A kínálatból hiányoztak a hagyományos piaci résztvevők, a zöldségtermelők, pedig a megyében intenzív gazdálkodás folyik.
A későbbiekben várhatóan tovább bővül a kínálat, jelezte Vargha Tamás a mindennapi.hu kérdésére válaszolva. Állítása szerint a nyár a szabadság és pihenés ideje, a program ősszel folytatódik, fokozott erővel.

KM

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.