Művészettörténészből piacmentő

Csak a piaci élelmiszer megbízható és egészséges?

− Hogyan válik valaki művészettörténészből piacmentővé?

− Erdélyben születtem, és úgy nőttem fel, hogy kevés feldolgozott élelmiszer-ipari árut ettünk, viszont sokat jártunk piacra. Ráadásul jól főztek a családomban, és megszoktam, hogy jó ízű, egészséges étel kerül a tányéromra. Később sokat utaztam, és mindig érdekeltek a helyi ételek, piacok. Szenvedélyemmé vált a piacok felkutatása. Amikor meghallottam a Hunyadi téri piacon, hogy a csarnokot bevásárlóközponttá alakítva akarják felújítani, föld alá süllyesztett piaccal és mélygarázzsal, azt gondoltam, ennek utána kell járnom. Nem kis munkával kiderítettem, hogy a pletykák igazak, és meg akarnak szabadulni a szabad téri piactól. Akkoriban a Nagymező utcai fák megmentéséért civil mozgalom szerveződött, annak a példája inspirált, és elkezdtünk a Hunyadi téri csarnok, piac és fák megmentéséért és a lakosság tervezésbe való bevonásáért szervezkedni. Sokan csatlakozat a petíciónkhoz, minden törvényes eszközt bevetettünk. Végül az önkormányzat meghátrált, és azóta különböző kulturális eseményekkel mások figyelmét is sikerült a témára irányítanunk. A piac működik, és a mai napig lehet szinte bio minőségű élelmiszert vásárolni a kistermelőktől, jóval olcsóbban, mint bioboltól vagy biopiacról. Nagyon örülök, hogy idén télen nem vásároltam olyan zöldséget-gyümölcsöt, amit ne itthon termeltek volna, és mégis változatosan táplálkoztunk. Hiszek a piac értékében, és kiderült, ez nem magánbolondériám.

− A termelők és az árusok nem tudtak kiállni saját érdekeikért?

− Az árusok sokkal inkább képesek érdeket érvényesíteni, mint a kis- vagy a mikrotermelők. Utóbbiak az egyik legrosszabb érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi réteget alkotják. A Hunyadi téri termelők közül sokakkal személyes kapcsolatban vagyunk, jártam a kertjeikben. Látjuk azokat a részleteket, amiket egy nagy termelői gépezet nem akar figyelembe venni. Minden egyes ember érték! Fel kell erősíteni a hangjukat! Most épp igyekszünk meggyőzni az önkormányzatot, hogy óvatosan kezeljék a kistermelők asztalbérleti ügyeit, ugyanis a csak alkalmanként áruló őstermelők asztaldíját tervezik megemelni. Ez végképp elüldözné őket a piacról, pedig ők tényleg csak a kertjükben megtermelt felesleget hozzák a piacra, ami nem értékesíthető túl nagy haszonnal, de az árujuk bio minőségű. S mielőtt bárki érzelmi politizálással, nénis-bácsis nosztalgiázással vádolna, elmondom, hogy azoknak is érdeke e réteg megmaradása, akik nagyobb háttérgazdaságból hozzák terményeiket a piacra, ugyanis egyre többen értékelik a kistermelőket, és lassan, de bővül a piacra járó vásárlók köre. Nem szabad hagyni, hogy eltűnjenek a kistermelők, és az agrobiznisz mindent felfaljon! Ráadásul fokozatosan tűnnek el vetőmagfajták a kínálatból. Mint az ökológiai sokféleségben, itt is a termelők és az áruk sokféleségében van a stabilitás.

− Valójában a nagy hipermarketek uralják az élelmiszerpiacot, nem?

− Az élelmiszerek és az élelmiszert kínáló boltok sokféleségének beszűküléséről van szó. Amihez a vásárlók rövid távú érdekeiket szem előtt tartva asszisztálnak is. De már látszanak a hipermarketek létének mezőgazdaságra, szociális környezetre gyakorolt káros hatásai. Remélhetjük, hogy egyre többen fordulnak el a hipermarketektől, mert egészséges táplálékhoz akarnak jutni. A baj az, hogy az emberek nem hasonlítják össze a hipermarket és a piac áruit. Csak az árat nézik. De nem mindegy, honnan kerül az a paradicsom vagy a káposzta a budapesti fogyasztó asztalára: Marokkóból, Spanyolországból vagy a Budapesttől ötven kilométerre fekvő kiskertből. Nemcsak a szállítás okozta környezetterhelésről és a fenntarthatóságról beszélek, hanem a beltartalmi értékcsökkenésről is, amit az éretlenül leszedés, a szállítás közbeni érlelés okoz. Sőt arról is, hogy a helyi közösségben elköltött pénz a helyi közösségbe forog vissza. A hipermarketben elköltött pénzzel elszegényítjük a környezetünket. 

− Pár hete egy piac témájú nemzetközi szimpózium szervezésében is részt vett. Mik a külföldi tapasztalatok?

− A szimpóziumot a Kortárs Építészeti Központ részéről Polyák Leventével és Allan Siegel amerikai képzőművésszel együtt szerveztük. Allan egyébként vásárcsarnok-kutató. A központot a piacok urbanisztikai vonatkozásai érdeklik, és mindannyiukat a téma tágabb összefüggésrendszere. Budapesten például a nagy vásárcsarnokok a XIX–XX. század fordulóján épültek azzal a céllal, hogy biztonságos körülményeket teremtsenek a fővárosi élelmezésnek. Ma Angliában farmer’s marketekre járnak az egészséges táplálékra vágyók. Barcelona pedig csarnokcentrikus város, a helyi emberek tudatosan járnak piacra. Náluk társadalmi összefogás áll a piacok újra felvirágoztatása mögött, igyekeznek a hipermarketek kényelmi szempontjaival versenyezni: a piacokat úgy alakítják ki, hogy tízpercnyi sétával bárhonnan megközelíthető legyen valamelyik. Ők már a bankkártyás fizetési módot is bevezették, és a nyitvatartási időt is meghosszabbították, próbálnak egyre több vásárlói réteget elérni, az oktatás részévé teszik az alapanyagok ismeretét, a rizikócsoportoknak pedig például egészségügyi felvilágosító túrákat szerveznek a piacokra.

− Milyen a többi budapesti piac helyzete?

− Jó és rossz példákat is tudok mondani. Sok múlik a tudatos vásárlókon. A Garay téri piacot a föld alá kényszerítették, mozgólépcsővel kell lemenni, és ott nemcsak a zöldségek-gyümölcsök, hanem a termelők is fonnyadoznak a melegben. A Batthyányi téri csarnok sajnos egy nagyáruház, a Klauzál téren a csarnok előtt megszűnt a szombati piac, az épületben üzletek és bazárok üzemelnek. A Fővám téri vásárcsarnokban van ugyan hely az őstermelőknek, de valami miatt nincsenek ott. A Lehel téri piacról az új épület megnyitása után az őstermelők egy része a helypénz miatt lemorzsolódott. Kereskedők veszik át a helyüket, ettől csak az élelmiszerlánc hosszabbodik, és nem követhető nyomon az áru eredete. A MOM mellett, a Gesztenyéskertben már építik azt a kulturális központot, ahol a biopiac is otthonra talál. Tény, hogy egy nagy épület, mozgólépcsőkkel és egyéb kényelmi funkciókkal, csak drágítja a piac üzemeltetését így az ott eladott árukat is. Nálunk is cél lehetne, hogy legyenek a városban úgynevezett ad hoc piacok, amihez ki kellene találni a működéshez szükséges minimális infrastruktúrát és szabályozást. Az ilyen piacok létrehoznának egy bizalmi ciklust, ami az eladói oldalon azt jelentené, hogy érdemes termelnem, mert el tudom adni, jönnek a vevők, és újabbakat hoznak magukkal. A vevői oldalon pedig azt, hogy tudom: megbízható forrásból vásárolok, és egészséges alapanyagból főzök. 
 
 

Tallián Hedvig
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére