Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-09-18 13:31:00

Magyarországon az EU átlagánál is rosszabb a helyzet

A vezetők hatszor többet keresnek beosztottaiknál

A vezetők és beosztottak közötti bérolló Magyar közel 40 százalékkal tágult idén 2010-hez képest – derül ki a Hay Group tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.

Ha a számokba belekalkuláljuk az idei szja-módosítás hatásait is, a különbség óriási – hívja fel a figyelmet a Hay Group. Míg 2010-ben a különböző adókulcs csökkentette a bérek különbségét, idén közel 40 százalékkal tágult az olló, így a nettó bérek tekintetében egy vezető az alacsonyabb szintű munkavállalók fizetésének hétszeresét viheti haza.

Az idei béremelések során a vállalatok bár megpróbálták kompenzálni az adóváltozás hatásait – csaknem 1 százalékkal nagyobb béremelést adtak az alacsonyabb munkakörökben dolgozóknak, mint a felsővezetőknek – a „bérolló” szétnyílását azonban így sem tudták megakadályozni. Míg egy hétköznapi beosztott nettó bére a nagyobb emelés ellenére 0,8 százalékkal csökkent, egy vezetőé 37 százalékkal nőtt.

Bruttó értelemben nem változott jelentősen a tavalyi évhez képest a vezetők és a beosztottak közötti fizetési különbség, egy magas szintű vezető 6,2-szer keres többet például egy titkárnő munkakörben dolgozónál. Ezzel az értékkel Magyarország regionális összevetésben nagyjából átlagos szinten teljesít; a bérolló valamivel nagyobb, mint a leginkább referenciának számító Csehországban és Szlovákiában (utóbbiban 5,4-szer, előbbiben 5,6-szer keresnek többet a vezetők a beosztottaknál). A felmérésből kiderül, hogy a visegrádi országok közül Lengyelországban a legszélesebb a bérolló, ott a menedzserek 8,5-szer többet keresnek a beosztottaknál.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Multifigyelő
  • Beszél a volt alkalmazott: „ilyen az élet a Tesco-nál”
  • Rabszolgamunka: borzalmas körülmények közt készül az iPhone
  • Malév: jöhet a csőd?
  • Van, ahol már a Húsvétra készülnek
  • Az Auchan kebelezi be a Corát
  • A nagyobb pártok engednek teret a multiknak?
  • Kicsi, savanyú, de a miénk: kínai-magyar citromsavgyár
  • Mindennapi angol tartóskenyerünk
  • Háromszázmilliós bírság a Tescónak
  • Botrány: így vernek át bennünket a multik

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.