Villányi caberbet franc és tokaji furmint: az igazi imázshordozók

A multiknak kedvez az igénytelen borfogyasztás

– Milyen a magyar borfogyasztási kultúra?

− Bár az utóbbi tíz évben sokat fejlődött, különösen a 90-es évek elejéhez képest, még mindig nagy a baj. A magas árkategóriájú borokat csak a tehetősek engedhetik meg maguknak, de nem itt van a legnagyobb gond. Az olcsóbb borok területén, ahol el kellett volna indulna a változásnak, amire egy értékalapú borkultúrát fel lehet építeni, sajnos alig látszik elmozdulás.

− Miért az édes vörös a hazai közönség legnagyobb részének a kedvence?

− Magyarország a szocializmusban nagy mennyiségben termelt silány minőségű bort a szovjeteknek és más „baráti” országok piacára, így a magyar családok asztalára is az jutott. Az a termelési mód nem engedte, hogy érett kékszőlőből készüljön a bor, így aztán a durva savakat és tanninokat cukorral fedték el, az emberek pedig elhitték, hogy a bor akkor jó, ha édes. Ebből nehéz kitörni. Most az a feladatunk, hogy megmutassuk: a száraz vörös is jó, hiszen érett, jó minőségű szőlőből készül. Érdemes egy szép villányi portugieserrel kezdeni a borral való ismerkedést.

− Mitől jó egy bor?

− Hadd kezdjem egy összehasonlítással! Amíg a többi italfélét általában csak megisszuk, addig a jó bort lassan élvezzük, mert gyönyörködtet. Abban még a sörivók is egyetértenek, hogy ízlelés szempontjából a bor sokkal többet ad, változatossága, ízgazdagsága nem összemérhető a sörével. A jó minőségű bor nemcsak a szőlő fajtájától válik egyedivé, hanem a termőhelytől is, ami megadja az igazi karakterét. A bor egyedi, érlelhető, és sokáig fogyasztható minőségromlás nélkül: egy tokaji aszú száz-kétszáz éves koráig élvezhető!

− Miként vált nemzetközi borakadémikussá, nem volt elég kihívás a jogászság?

− Egyrészt imádom a nagy feladatokat, a 90-es évek elején különös kihívásnak tűnt azzal foglalkozni, amiben addig a férfiak jeleskedtek. Másrészt kislánykoromban arról álmodoztam, hogy egy szép nagy házban állandóan vendégeket fogok fogadni; tízévesen már nagyon szerettem főzni, édesapám pedig munkája révén rendszeresen hozott jó borokat vidékről, így már gimnazistaként felfigyeltem arra, hogy sok bor nem jut el az üzletekig. Férjemmel, dr. Rohály Gáborral később külföldi éttermekben és pincészetekben jöttünk rá, hogy valami nem stimmel a magyar borvilágban. Első borismereti kurzusainkat osztrák vendégelőadókkal 1991-ben tartottuk, az egyik első és kitűnő tanítványunk Malatinszky Csaba volt; a Borkollégium 1996 óta működik, hat éve pedig a világszerte 270 iskolából álló Wine and Spirit Education Trust (WSET) akkreditált intézménye vagyunk. Nemzetközi borakadémikus abból válik, aki a WSET keretében elvégzi a két éven át tartó borértői képzést, és a végén megszerzi a diplomát, ez tehát nem önjelöltek borklubja.

− Tehát a hazai „borhomály” eloszlatásának igénye áll a kollégium létrehozása mögött?

− Borértést itthon nem lehetett tanulni. Egyetemeinken a borászok jó alapokat kapnak mikrobiológiából, szőlészeti és borászati képzésből, de a valódi minőség elérésének a módját és különösen azt, hogy mi történjen a palackba került borral, nem tudják elsajátítani. Miközben Magyarország a tradicionális bortermelő országok közé tartozik, így az ilyen tudás átadása is elvárható lenne. Olyan mély tudás, mint amilyet a WSET nyújt, sehol nem volt elérhető, ezért vágtunk bele egy már jól bevált módszer hazai megismertetésébe. Természetesen a sajátos hazai tematika és szemléletmód beépítésével folytatjuk a képzést, mert a WSET oktatása  – amúgy érthető módon − túlzottan az angol viszonyokra és kereskedelmi szemléletre épít.

− Munkájuk többrétű, hiszen ízlésfejlesztés is. Ez nem sznobéria?

− A sznobériát nem feltétlenül kell kidobni az ablakon. Érzékszerveinket meg kell tanulni a megfelelő módon kezelni és használni, de az is tény, hogy éhes ember nem lehet gourmet. Az egészséges étkezést és a jó minőségű alapanyagok fel- és megismerését meg kell tanulni. A Kárpát-medencében különleges adottságú termőföld van, amit a gyümölcsök, a zöldségek, a szőlő és az állatok húsának ízgazdagsága bizonyít. Ha az emberek nem tudnak különbséget tenni, és inkább kevesebbet, de jobbat venni, akkor baj van, mert kialakul az uniformizált, igénytelen fogyasztó, úgy viszont csak a multik gyarapszanak, az ország pedig fogyatkozik. Szélesebb körben lenne célszerű tájékoztatni az embereket, hiszen felelősek vagyunk saját és gyermekeink egészségéért éppúgy, mint természeti környezetünkért. A magasabb szinten megvalósuló ízlés és ízlelés igényes fogyasztót jelent, és ez ösztönzi a termelőket, hogy egyre tisztább és jobb minőségű borokat tegyenek az asztalra. Nem a bio- vagy a biodinamikus borokról beszélek, hanem arról, amikor a termelő arra törekszik, hogy egyszerűen, természetes módon minél gyümölcsösebb borokat készítsen. Ez kellene, hogy legyen a követendő irány, nem pedig az, hogy a közönség tökélyre fejlesztett műborokat igyon. Szeretnénk a borfogyasztókat arra is rádöbbenteni, hogy tíz-tizenöt szép bor végigkóstolása − hangsúlyozom: kóstolása! − szerezhet annyi örömöt, mint akár egy zenemű meghallgatása.

− Harminc éven belül Magyarország esetleg a borvilág élére kerülhet?

− Reménykedni lehet, de ez nem a realitás. Az utóbbi években szőlőterületeink a felére csökkentek, és ez minőségi ugrással sajnos nem járt együtt. Érdekérvényesítési képességünk pedig egyenlő a nullával: nem hiszek az össznemzeti bormarketingben, itt a szereplőket és a régiókat külön kellene kezelni, egészen más stratégiát kell követni a csekély mennyiségű, de világviszonylatban is kiemelkedő minőségű, valamint az egyszerű borok világában. Mindkettőre nagy szükség van, hiszen a Kárpát-medence és a bortermelés egymástól nem elválasztható fogalmak.

− Nem értékeli sikernek, hogy uniós elnökségünkkel a bor kiemelt szerephez jutott? A köztársasági elnöknek is lett választott bora…

− Ez jó. Szakértő barátaink segítségével kiválogattunk néhány jó bort az uniós rendezvényekre, de jelzem, hogy hozott anyagból kellett dolgoznunk. Ha önállóan dönthettem volna, a válogatás talán másképpen alakul, ugyanis nem mindegy, hogy mely borok reprezentálják egy ilyen szituációban Magyarország borászatát. Egészen más olyan borokat válogatni, amelyekről tudjuk, hogy étel mellett kell szerepelniük. Mindenki a legjobb borát szerette volna szerepeltetni, így viszont kevés volt az igazán asztalra való tétel. A köztársasági elnök asztalán pedig, úgy gondolom, ott kellene lennie egy tokaji száraz furmintnak és egy villányi cabernet francnak is. Vannak olyan termelők, akiknek a munkássága egyértelműen alkalmassá teszi őket arra, hogy az egyébként demokratikus döntéseket háttérbe szorítsuk, és kimondjuk: egy Szepsy István vagy egy Gere Attila készítette bor nem hiányozhat egy efféle válogatásból. Boraik márkanévként is értelmezhetők. De ilyen felépített minőség és a tájra, termőhelyre jellemző bor még kevés készült a rendszerváltás óta. Ráadásul a villányi cabernet franc a tokaji furminttal és édes tokajikkal együtt a legjobban kommunikálható a világ felé. Egyedi és egyértelmű értéket képvisel, mondhatni igazi imázshordozó.

− Aprómunkát igénylő borkalauzok, bortankönyvek és nemzetközi borenciklopédiákban magyar vonatkozású szócikkek fűződnek férjével együtt a nevéhez. Miért vállalták ezt a rögös utat?

− Úgy érzem, kaptam valamit az Úrtól, és ezt kötelességemnek érzem továbbadni − könyvek, kóstolók formájában. Bízom abban, hogy a Kárpát-medence jobb sorsra érdemes. A mezőgazdaságnak vissza kell térnie a normális kerékvágásba. A borok értéséhez, értékeléséhez pedig tanulás szükséges. Be lehet ugyan rúgni tőle, de a borban ennél sokkal több van. Mi a bort nem egyszerűen egynek tartjuk az alkoholos italok közül.

− Hitben élő ember. A bor szakrális jelentősége hogyan érinti?

− Protestáns vagyok. Krisztus urunk áldozatára az úrvacsora alkalmával emlékezünk. De a templomban az Úr asztala körül megfeledkezünk a bor „borszerűségéről”. Természetesen igyekszem a gyülekezetemet ellátni megfelelő minőségű úrvacsorai borral, de valójában ott nem ennek van jelentősége.

− Milyen az ideális vasárnapi családi ebéd?

− A vasárnap más, mint a hét többi napja. Ha elsilányítjuk, és nem teszünk különbséget a hétköznapjaink és az ünnepeink között, az egész életünk válik értéktelenebbé. Az ünnepet, a kiemeltet, akár csak egy szalvéta összehajtogatásával is jelezhetjük. Magam a fehér textilabroszt szeretem, legyen az bármilyen egyszerű is, és természetesen az elmaradhatatlan pohár bort. A minél tágabb család jelenlétét tartom amúgy a legfontosabbnak, de lehetőleg a gyerekek ne érezzék erőszaknak az evést. Nyugodtan be lehet őket vonni az előkészületekbe, a főzésbe is, így megismerik az ízeket, az egészséges táplálkozást, és ha főzni is hagyjuk őket, nagyobb örömmel esznek és tanulnak. Persze ehhez a szülőktől türelemre van szükség, de bízzunk abban, hogy minden család előbb-utóbb azért vállal majd minél több gyermeket, hogy örömben és sok szeretetteljes lemondás mellett nevelje fel őket. A borfogyasztást sem tiltani, sem erőltetni nem szabad, egy 13-14 éves gyerek nyugodtan megkóstolhat egy korty bort a vasárnapi ebédnél.

 
Tallián Hedvig  
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére