Legyen a bíróság áldott

Tehát ránéztünk a mi kis alapítványunkra, mely arra hivatott, hogy a majdani jókedvű adakozók által befizetett milliárdokat a tevékenységünk fenntartására és fejlesztésére fordítsa, s azt mondtuk: legyen a neve Élő Szó Független Média Alapítvány. Jó, nem? Dehogynem.

Azonban minden illetékes orvul szabadságra ment, egy ügyeletes bírót vagy bírónőt vagy kicsodát kivéve, aki először kért valami bagatell hiánypótlást, azonban az erről szóló végzést elfelejtette megküldeni a drága, jó három héten át, addig pedig nem lehet hiányt pótolni. Kedves sürgetésünkre dörgedelmesen válaszolt (nehogy már a bíróságot bizgessük.) Mikorra aztán a hiánypótlást elintézhettük, már alaposan el voltunk csúszva, de mindegy, mondtuk, tessenek csak ráütni a papírra pecsétet, aztán itt sem voltunk.

De nem addig ám, kedves gyerekek, mert a bírósági valaki közölte, hogy nem jó a név. Szelíd érdeklődésünkre, hogy ugyan mi a búbánatért nem, azt felelte: deklaráltuk, hogy keresztények vagyunk, azonban aki keresztény, az nem lehet független. Ezt csak így, hivatalosan. Lehetett volna fellebbezni, tiltakozni, aláírást gyűjteni és kivárni a harminc napos határidőt, de inkább nyeltünk egyet és azt mondtuk: hagyjuk ki a Független szót, s menjen mindenki a dolgára.

Vártunk, vártunk, s egyszer csak jön az üzenet, hogy a Média sem jó a névben; ugyanis deklaráltuk, hogy ingyenes a szolgáltatásunk, a „média” márpedig nem ingyenes. Szót fogadtunk, töröltük a Média szót, aztán böjtöltünk (e sorok szerzője több mint három kávét kihagyott), imádkoztunk ezerrel, és megfogadtuk, hogy Illyés Szabolcs nem eszik negyven napig, csak változzék a helyzet.

Változott. A Bírósági Valaki közölte, hogy ami maradt a névből (Élő Szó Alapítvány), nem jó, mert már létezik egy Élő Szó nevű gyülekezet, és hát nehogy lenyúljuk más nevét.

Erre azt kértük Nagytudású Valakitől, nevezzen minket el. Nem akarta, mert ez szerinte a mi dolgunk.

Lassan őrülnek Isten majmai.

Így lettünk Élő Szó Az Igazságos Társadalomért Alapítvány. Nem szép, mert túl explicit és patetikus, azonban nincs rajta fogás, s most már legalább a miénk. Felebarátunk szó nélkül benyelte, de még elkezdett volna valami halogatósdit, így kénytelenek voltunk a bíróság tanácselnökéhez fordulni panasszal, aki rendre is utasította az illetőt, állítólag. Mindenestre megszületett a végzés az alapítvány bejegyzéséről, ám nem emelkedetett jogerőre a tizenöt nap fellebbezési idő miatt. Ami lejárt különben, október 13-án.

Pontosabban lejárt volna, ám valamelyik hivatalban valaki állítólag elfelejtette időben kézbesíteni a végzést, és a Bírósági Valaki most nem ér rá velünk foglalkozni, majd térjünk vissza a dologra október 20-án.

Visszatértünk. Aznap, mikor szokásos reggeli imádságunkat végeztük a szerkesztőségben, gazdasági rovatvezetőnk kifejezetten kérte, hogy áldja meg Isten az épp velünk foglalkozó bíró elméjét. Erre a főszerkesztő röhögni kezdett, és alig bírtuk az áment kimondani. Egy röpke óra múltán jött a telefon, hogy minden rendben.

Ja, egy ideig rendszeresen elment az internet, ami egy online szerkesztőségben nem túl előnyös, de már ez sem zavart annyira. Gondoltuk: nagyobb, aki velünk van.