Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2010-11-26 14:47:00

Még pár napig várják a történeteket

Év orvosa 2010: pénz nincs, hála van

Immár negyedik éve van mód arra, hogy az orvos odaadó munkáját nem egy zsebbe csúsztatott borítékkal, hanem egy történettel hálálják meg a betegek és hozzátartozóik. Az „Év orvosa” díj nyerteséről nem a szakma, nem is az egészségügyi vezetés, hanem a paciensek döntenek.

„Az ő személye tette számomra biztonságossá ezt a terhességet, szülést. Innentől kezdve csak és kizárólagosan hozzá vagyok hajlandó menni, annak ellenére, hogy ezért 120 kilométert kell utaznom, de a biztonságérzetem ennyit megér. Lojalitása, szakmai tudása, emberi hozzáállása, magatartása példaértékű lehet szerintem sokmindenki számára. Nem a pénzért volt kedves, mert nem vagyok gazdag, így nem tudtam borítékban fizetni, de ő nem is vár el pénzt a munkájáért, emberségből, elhivatottságból, egyéniségéből fakadóan ilyen. Két éve hitemet vesztettem az orvostudomány képviselőiben, most ezt a hitemet adta vissza…”

Sok más, ehhez hasonló személyes, elgondolkodtató, gyakorta megható történet szerepel azon a honlapon, amelyen a betegek és hozzátartozóik osztják meg orvosokkal kapcsolatos élményeiket..
Mindenki egy-egy történettel javasolhatja doktorát az „Astellas Díj - Év Orvosa” kitüntetésre. Az elismerést immár negyedik alkalommal adják át a jövő év elején – tudta meg a mindennapi.hu a kampány szervezőjétől. Berencsi György elmondta: - Örvendetes tény, hogy egyre többen és egyre lelkesebben osztják meg gyógyításuk történetét másokkal. A pályázat hagyomány lett, beivódott a köztudatba.

Az egyébként orvosként végzett szervező kiemelte: a díj túlmutat egy-egy orvos elismerésén. A beérkező történetek egyértelműen jelzik, hogy nemcsak a gyógyító szakma, de a lakosság is igényli, hogy ne csak téves diagnózis, félrekezelés kapcsán legyen szó a doktorokról. Az egészségügy kriminalizálása ugyanis nemcsak az ágazatban dolgozók számára nehezíti meg a mindennapi munkát, de a betegek számára is káros. A kórházba kerülők lelki szeme előtt általában a műhibákról szóló hírek cikáznak, ami igencsak megingatja az orvosokba vetett bizalmat, pedig ez a gyógyulás legfontosabb alappillére lenne. Az „Év orvosa” díj hivatalos honlapjára beküldött történetek egyfajta ellensúlyt képeznek.

Az eddigiekhez hasonlóan most is 3 orvos kaphatja meg a díjat. A történeteket már csak néhány napig, december 1-jéig lehet elküldeni a 1507 Budapest, Pf. 43. postacímre, az e-maileket a palyazat@dijazorvosokert.hu címre várják a szervezők, akik kérik, hogy senki ne felejtse el az általa javasolt orvosa nevét és elérhetőségét feltüntetni.

Berencsi György tájékoztatása szerint az Év Orvosaira 2011. január 4. és február 1-je között lehet szavazni az Astellas-díj honlapján. A www.dijazorvosokert.hu oldalon olvasható valamennyi (több száz) történet, amelyek közül bárki kiválaszthatja azt, akinek főszereplőjére a voksát adja.
Ahogyan az előző években, úgy idén is az orvosok empátiájáért, segítőkészségéért, emberségéért jár a díj. „Az orvosokat jelölő történetek nem a bulvársajtónak íródnak, hanem az őszinte hála és elismerés hangján szólnak, betegekről és orvosokról, az ő különleges kapcsolatukról, ami segít leküzdeni a bajt.” – tette hozzá a díj egyik szellemi szülőatyja.

Szigeti Ildikó


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.