Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Keresés az oldalon
Keresési kifejezés: töredékszavakra is
Dátum: - csak a kiemeltek
Rovat: csak videókat
Szerző:
Cimkék:

10 találat

Egyház
Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak? - A bizonytalanság már-már paranoiássá tett egyeseket
2012.01.05 18:00

A napokban jelent meg 13 kisegyházi prédikátor és vezető portréja Vallomások címmel. A szerzővel, Izsák Norberttel beszélgettünk.

Egyház
Hatályon kívül helyezik az egyházügyi törvényt! - Lázár jelentette be: az elfogadott szabály nem marad
2011.12.16 20:15

„Jogtechnikai megfontolások” miatt hatályon kívül helyezik az új egyházügyi törvényt – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki még a nyáron az utolsó pillanatban nyújtotta be a megváltoztatott törvényszöveget.

Egyház
A státusuktól megfosztott egyházakért aggódik Bölcskei - Nem folyik érdemi egyeztetés a reformátusokkal
2011.12.07 20:00

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke szerint nem folyik érdemi egyeztetés az egyházakat is érintő jogszabályokról. A püspök aggódik a státusukat elveszítő ökumenikus egyházakért.

Egyház
Kisegyházak: a forradalomban sem lelkesedtek Mindszentyért - Magyarország „újprotestánsai” 1956-ban
2011.10.22 20:33

Politikamentes hozzáállásuk és az őket üldöző Horthy-korszak rettegésével fenyegető, Mindszenty-féle visszarendeződés réme miatt nem vállaltak aktív részvételt ’56 forradalmi eseményeiben az újprotestáns gyülekezetek.

Egyház
Evangéliumi egyházak a semmi szélére taszítva - Ki mondja meg, hogy ki a destruktív?
2011.07.20 07:34

Bizonytalanságban a magyar kisegyházak a minden előzetes ígéretet felrúgó, keresztény gyülekezeteket megalázó törvény miatt.

Társadalom
Akiket megaláztak: metodisták, pünkösdiek, nazarénusok - Kisegyházak a frissen elfogadott egyházi törvényről
2011.07.16 21:04

Imádkoznak, Isten vezetését kérik és bíznak a parlament józanságában, mást nem tehetnek az új törvény által egyházi státusuktól megfosztott, hitvalló keresztény közösségek.

Egyház
Elkészült Magyarország egyházleltára - Egy „pünkösdi vihar” megkérdőjelezheti a nagyok kialakult szokásait
2011.01.27 12:21

Jó üzlet egyházat alapítani, ám a kezdeti lelkesedést követően a legtöbb, regisztrált vallási intézmény a margóra kerül. Máté-Tóth András egyetemi tanárral beszélgettünk az egyházak mai, magyarországi helyzetéről.

Egyház
Élő, összetartó közösségeké a jövő - Beszédesek a legutóbbi, 1%-os felajánlást elemző felmérések
2010.11.22 02:19

Az egyházi 1%-ot felajánlók számának változásából egyértelműen kiderül: ma azok az egyházak, gyülekezetek lehetnek sikeresek, amelyek képesek a városi fiatalságot megszólítani, és élő, összetartó közösségekben gondolkodnak.

Egyház
Elsőként nálunk: kisegyházak a készülő törvényről - Aggódnak és segítenének
2010.11.13 10:55

Egységesen emel szót több keresztény gyülekezet a tervezett egyházügyi törvény – eddigi hírek szerint – jogkorlátozó rendelkezései miatt. A nyilatkozatot elsőként közöljük.

Egyház
Semjén Zsolt üdvözölte a kisegyházakat - Összegyűltek a tervezett szabályozás érintettjei
2010.11.11 10:11

A magyarországi keresztény kisegyházak jelenéről, jövőjéről, politikai szerepéről tartanak konferenciát a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. A szimpóziumot követően közös nyilatkozat aláírására kerül sor.


© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.