Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Keresés az oldalon
Keresési kifejezés: töredékszavakra is
Dátum: - csak a kiemeltek
Rovat: csak videókat
Szerző:
Cimkék:

96 találat

Hírsor
Hódmezővásárhelyen megtiltják a vasárnapi munkát
2011.10.06 14:40

Megtiltja a vasárnapi munkavégzést és előnyben részesíti a helyi termékeket a városban megvalósuló beruházásoknál a hódmezővásárhelyi önkormányzat – jelentette be Havasi Katalin fideszes önkormányzati képviselő csütörtökön.

Szubjektív
Az államfő magára talál?
2011.09.30 22:00

Az elmúlt két hétben a politikai szezonkezdetet követő fokozott politikai aktivitás kissé visszaesett, inkább a várakozások erősödtek.

Hírsor
Erősödik az LMP és a Jobbik
2011.09.30 10:00

Három százalékpontot veszített népszerűségéből a Fidesz-KDNP, az MSZP stagnál, a Jobbik és az LMP viszont látványosan erősödik.

Társadalom
Ennyi mandátuma lenne a kormánynak a 200 fős parlamentben - A győztes ugyanakkora eséllyel viheti a kétharmadot
2011.09.24 10:14

A Nézőpont Intézet szerint a 200 tagú Országgyűlésben 139 mandátuma lenne a Fidesz-KDNP-nek – a tavalyi választás elsőfordulós eredményeit figyelembe véve.

Hírsor
Gyurcsánynak ajtót mutatott az MSZP
2011.09.22 16:03

Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent - mondta Mesterházy Attila a szocialista frakció csütörtöki rendkívüli ülése után újságíróknak.

Társadalom
Esztergom: szerződést szegett a Suzuki? - Majdnem egymilliárdos kereset az autógyár ellen
2011.09.17 11:31

A Magyar Suzuki Zrt. nem tartotta be az önkormányzattal kötött előszerződését, a testület ezért indít pert az autógyár ellen - írta az esztergomi Fidesz-frakció.

Hírsor
Eger is legyen hős város
2011.09.12 14:15

Miután fideszes képviselők múlt pénteken kezdeményezték, hogy az Országgyűlés adományozza a "Leghősiesebb Város" címet Szigetvárnak, a szocialisták javasolták hétfőn, hogy ezt a címet Eger városa is kapja meg.

Hírsor
Már hétfőtől Giró-Szász András lehet a kormányszóvivői
2011.09.08 18:47

Már hétfőtől átveheti a kormányszóvivői posztot Giró-Szász András politológus az MTI értesülése szerint.

Hírsor
Az választójogi törvény módosításáról tárgyaltak
2011.09.08 16:15

Az új választójogi törvény tervezetéről tárgyalt csütörtök délelőtt a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója hajdúszoboszlói ülésén - értesült az MTI tudósítója a helyszínen.

Hírsor
Pokorni: négyéves kortól legyen kötelező az óvodába járás!
2011.09.08 11:10

Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra.

Hírsor
Szijjártó korábbi nyilatkozatát idézi az MSZP
2011.09.07 18:49

Az MSZP arra kíváncsi, hogy a Fidesz-frakció két és fél évvel ezelőtti álláspontjának megfelelően most is kezdeményezi-e, hogy a kormány terveivel ellentétben ne növekedjen a gázolaj jövedéki adója.

Hírsor
Gazdasági témák a kihelyzett kormányülésen
2011.09.05 11:15

Többek közt a jövő évi költségvetésről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.

Szubjektív
Erőltetett menet: újra pezseg a politika - A nyári uborkaszezon után ismét kezdődik a harc a médiafelületekért
2011.09.04 21:00

Megkezdődött az előszezon, a felkészülés az őszi „erőltetett menetre”, így a korábbi hetekhez képest érezhetően felpezsdült a politikai élet.

Hírsor
Kommunikációs zavar a Fideszen belül?
2011.08.31 12:45

A Fideszen belül is értetlenkedés fogadta Szijjártó Péter szavait, miszerint az oktatást azért kell átalakítani, mert egyike azon nagy rendszereknek, amelyek folyamatosan újratermelik az államadósságot – olvasható a hvg.hu-n.

Hírsor
Fidesz-közeli közgazdászok bírálják a kormányt
2011.08.27 11:00

Az LMP szerint a kabinetnek jól felfogott érdeke, hogy figyelembe vegye azoknak "a Fidesz-holdudvarhoz" tartozó közgazdászoknak a véleményét, akik "éles kritikával illetik, sőt egyenesen életképtelennek ítélik a kormány gazdaságpolitikáját".

Hírsor
MSZP: az egykulcsos adórendszer tette tönkre a gazdaságot
2011.08.16 14:17

Az egykulcsos adórendszernek tulajdonította keddi sajtótájékoztatóján a szocialista Szanyi Tibor, hogy stagnált a gazdaság a második negyedévben.

Hírsor
Lemondásra szólítják az ócsai–projektet bíráló polgármestert
2011.08.16 13:30

Társadalom
Megy az adok–kapok a devizahitelesek feje fölött - A Fidesz és az MSZP szócsatájától hangos a sajtó
2011.08.15 14:00

Kilenc pontban foglalta össze az MSZP devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatait hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője.

Szubjektív
Miért jó a Fidesznek a többségi modell?
2011.08.02 15:40

Az új választási rendszer a többségi elv felé mozdul. Cikkünkben az okokat keressük, elemezzük, miért is lehet hosszú távú érdeke ez a jelenleg kétharmados többségű kormánynak.

Hírsor
Államadósság: az előző kormány felelősségre vonásának lehetőségét vizsgálják
2011.07.31 20:00

Egyhangúlag megszavazták az államadósságot vizsgáló albizottság jelentését a testület tagjai az albizottság vasárnapi ülésén.

Hírsor
A Jobbik nem kér az MSZP-ből és LMP-ből
2011.07.29 12:15

Vona Gábor, a Jobbik elnök frakcióvezetője kijelentette: a párt nem szövetkezik az MSZP-vel és az LMP-vel.

Hírsor
Jobbikos alpolgármestert jelölt Tétényi Éva Esztergomban
2011.07.28 19:45

Hírsor
Jogi felelősségre vonás várhat a volt kormányfőkre?
2011.07.28 16:15

A Fidesz a volt kormányfőket jogi úton vonná felelősségre az államadósság növeléséért. Szíjjártó Péter a pénzügyminisztereket is vádolná.

Hírsor
Fidesz: MSZP-s polgármester vitte csődbe Ajkát
2011.07.26 19:30

Pénzügyi válságba és morális csődbe jutott Ajka városa Schwartz Béla MSZP-s polgármester vezetésével, ezért a Fidesz helyi csoportja felszólítja, hogy haladéktalanul mondjon le, és távozzon a tisztségéből.

Hírsor
Az MSZP szerint egyetlen cégcsoport kapta a panelfelújításokat
2011.07.26 15:15

A szocialista Szanyi Tibor szerint egy cégcsoportot, az Épkar Zrt.-t hozta helyzetbe a kormányzat panelfelújítási pályázatoknál.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.