Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-09 12:30:00

Háborognak a pakisztáni vallási vezetők a vulgáris képek miatt

Vitatják, miként szabadult meg ruháitól a színésznő

Nagy port kavart Pakisztánban a közelmúltban Veena Malik színésznő, aki egy indiai férfimagazinnak pózolt - ruha nélkül. A vallási vezetők szerint Malik kicsúfolta az iszlámot.

A pakisztáni színésznő azonban állítja, hogy a férfimagazin manipulálta a fényképeket, ő ugyanis részben eltakarta magát, mégis teljesen meztelen képek jelentek meg róla. Malik ügyvédein keresztül 2 millió dolláros kártérítést követel a laptól jóhírnév megsértéséért. A magazin szerkesztői azonban tagadják a vádakat, szerintük önként ment bele a színésznő a polgárpukkasztó fotózásba.


Mindenki bűnös?

Veena Malik a BBC-nek adott interjújában elmondta: nem kapott pénzt az indiai férfimagazintól a fotósorozatért. Ezzel a kijelentésével azonban még jobban felháborította a pakisztániakat. Ártatlanságát azzal bizonygatja, hogy korábban már elutasított egy másik ügynökséget, akik valódi meztelen képeket akartak készíteni róla.

Annyit azonban elismert, hogy az indiai férfimagazinnak valóban melltartó nélkül – de karjaival eltakarva magát – pózolt. Azt is beismerte, hogy tetszett neki a merész fotózás ötlete, de a BBC-nek elmondta: fontos neki a vallása, és éppen ezért felháborította, hogy retusálták a képeket. Arra a kérdésre, hogy az édesapja valóban kitagadta-e őt és a büntetését kérte, elmondta: „Az apám mérges”. Majd hozzátette: „Fontos nekem a családom, szeretem őket. Amikor pedig véget ér ez a tortúra, visszamegyek hozzájuk, hogy bebizonyítsam irántuk érzett tiszteletemet és szeretetemet.”


Megismeri a világ a nevét. Fotó innen

Sok pakisztáni mélységesen elítéli a színésznő meztelenkedését. Sokan kritizálják Malikot az indiai férfimagazinban megjelent képek miatt, és nem hiszik el, hogy manipulálták a fotókat. Egy BBC rádióhallgató szerint Malik nem az iszlámhoz méltó módon viselkedett, elárulta vallását és hazáját. A színésznő azonban azzal védekezik, hogy az ő szakmájában rengeteg példa van hasonló fotózásokra, és nem ő az első, aki ilyenre adja a fejét. Majd feltette a kérdést: „Miért olyan nagy probléma a szexualitás? Mikor nő fel már végre az ország? Még mindig a dzsungelkorszakban élnek az emberek?”

Bina Shah, egy Karachiban élő újságíró szerint a Veena Malik ellen indított hadjárat nem igazságos. Szerinte ellentmondásos a pakisztániak felháborodása, hiszen ők is megnézték ezeket a fotókat, ami ugyanolyan bűnnek számít az iszlámban. Shah a BBC-nek elmondta: a nők szerepének megerősödése sokak szemében szálka az országban, de tovább kell lépni.

Malik fotója azért is okozott bonyodalmakat, mert a nő felkarján az ISI felirat olvasható. Ezek pedig a pakisztáni hírszerzés kezdőbetűi. Az indiai férfimagazin szekesztője erre reagálva kifejtette: nem gúnyolódni akartak az állami szervezettel, mindössze egy ártatlan tréfáról van szó. Malik vádjaira reagálva közölte: a fotózásról videofelvétel is készült, amely egyértelműen mutatja, hogy a színésznő önszántából szabadult meg a ruháitól.

Veena Malik nem először keltett közérdeklődést botrányos viselkedésével. Tavaly egy indiai valóságshowban szerepelt, míg idén márciusban egy pakisztáni papot kritizált a televízióban. A vallási vezetők engedetlenségről és az iszlám kigúnyolásáról beszélnek, de konkrét szankciókat még nem közöltek Malikkal szemben. A meztelen fotók a pakisztáni kormányig is eljutottak, ők egyelőre annyit közöltek: vizsgálják a képek keletkezésének körülményeit.

 

– mi (forrás: bbc.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.