Törökország valóban mintaállam?

Új Közel-Keleti Terv készült – exkluzív interjú a CNN tudósítójával

– Egyszerre és egyféleképpen adott reakciókat az arab világ a több évtizede folyó diktatórikus rendszerek igazságtalanságaira. Mi az oka annak, hogy láncreakciószerűen, éppen most dőltek meg azok a rendszerek, amelyek 30-40 évig  sikeresnek tűntek?

– Maghreb és a Földközi-tenger térségének államai mindig kívülről kaptak támogatást, gazdasági, politikai stabilitásukhoz mindig nyugati segítségre támaszkodtak. Líbia, Észak-Korea és Irak mellett sokáig „feketelistán” volt, a gonosz országai közé tartozott. Nemzetközi elismertségét az a nyugati alku eredményezte, ami az afrikai ország gazdasági potenciálját használta ki, cserébe pedig „szabad utat” adott Líbiának és kikövezte előtte a nemzetközi megbecsültség felé vezető utat. Olaszország sokat tett Líbia elismertségéért. A diktatórikus rezsimeket egyfajta nemzetközi konszenzus tartotta fenn. Ezek a rendszerek belülről nagyon is ingatagok voltak.

–  Miként értékelhető az a nyugati magatartás, amely saját érdekei miatt eddig háttérbe tudta szorítani a demokratikus jogokért vívott küzdelmét, s most – a helyzet súlyosbodása miatt – kénytelen lesz állást foglalni az erkölcsi megítélés oldalán?

– Az afrikai rendszerek összeomlása – véleményem szerint – együtt jár azzal a felismeréssel, hogy a nyugati demokrácia sem tiszta, nem egyértelmű, sőt nagyon is képmutató. Most azok az országok omlottak össze, amelyek korrumpálhatósága, elvtelen módszerei, emberi jogi megaláztatásai felett a nagy nyugati, „jól működő” demokráciák eddig szemet hunytak.

– Amennyiben ezen rendszerek stabilitása külső tényezőktől függött, feltételezhető, hogy összeomlásukat is valamilyen külső jelenség eredményezte.

– Igen. A nyugati jelenlét legkézenfekfőbb jele, hogy a hadsereg minden „forradalmi” államban rögtön semleges álláspontot képviselt. A nagyhatalmak elérkezettnek látták az időt, hogy azáltal, hogy kihúzzák az eddig kizárólag nyugati támogatásra épülő diktatórikus rezsimek lábai alól a talajt, részt vegyenek egy új Közel-Kelet megalakításában. A szálak tehát ismét Washington kezébe vezetnek. A nyugati hatalmak ezzel a „módszerrel” szeretnének egy újfajta demokrácián alapuló iszlám világot létrehozni, ahol az iszlám államok szorosan együttműködnek a nyugati demokráciákkal, de saját értékeiket, vallási hagyományaikat is képviselik.

– Az iszlám világ most szinte egységesen mondott nemet a diktatúrákra. Ez bizonyára nem véletlen. Hogy lehetséges ez, amennyiben tudjuk, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet történelmileg és vallási irányzatok tekintetében is különböző?

– Igen, való igaz, hogy a Maghreb-i francia kultúra igen távol áll az angol hatású Egyiptomtól vagy az oszmán történelmi múlttal rendelkező Szíriától, Jordániától, nem beszélve a nagyon gazdag Kuvaitról és Bahreinról. A háttérben azonban létezik egy egységes, arab identitás, egy közös nemzettudat. Ezt bizonyítja, hogy az iszlám világban már korábban is volt példa a domino-elvre, amikor megalakultak az arab identitást képviselő Baas-pártok és létrejöttek az iszlám mozgalmak. Az egység melletti sokféleség azonban újabb problémákat is felvethet. A nyugati értelemben vett demokrácia „keretében” szélsőségesek kerülhetnek hatalomra a Közel-Kelet államaiban, hiszen a demokrácia fogalmát a keleti világ egészen máshogy értelmezi. Az egyiptomi Muzulmán Testvériség például egyértelműen nyugatellenes, Amerika-ellenes, ezentúl viszont nincs deklarált célja. A demokrácia és a stabilitás – a nyugati világgal ellentétben – itt nem jár mindig karöltve.

– A kezdeti lázadásból Líbiában kemény forradalom lett, amelyre a líbiai kormány – a többi afrikai országtól eltérően – véres megtorlással válaszolt. A líbiai történéseket a korábbi partnerek, például Törökország sem hagyhatja figyelmen kívül.

– Líbia bekapcsolódása egyúttal Törökországra is ráirányította a figyelmet. Az afrikai ország Törökország szoros gazdasági partnere, több milliárd dolláros érdekek forognak kockán a két ország gazdasági együttműködését illetően. Diplomáciai kapcsolatuk a napokban némileg megváltozott. A török hadiflotta elindult saját török vendégmunkásaiért. Líbia pedig bezárta a kikötőit. Emlékszünk, hogy korábban Erdogan kitüntetést kapott Kadhafitól.

– Törökországnak többé-kevésbé sikerült egy nyugati típusú demokráciát megteremtenie, ami működőképesnek mondható. A török mintának van jelentősége a térségben most végbemenő változásokban?

– Igen, valóban felértékelődik Törökország szerepe ebben a folyamatban és ez az elmaradt EU-csatlakozási tárgyalásoknak is jót tehet. Elképzelhető tehát, hogy új fejezet kezdődik a török-uniós tárgyalásokban is. Törökország egy erősen fejlődő ország, biztos közeget jelent a nemzetközi tőke számára, biztosabbat, mint a Közel-Kelet bármely lángba borult állama. A török iszlám színezetű kormány egyfelöl megpróbálja, a nyugat támogatásával felszámolni a hadsereg demokráciaellenes, puccsista gócait, ugyanakkor szintén egyfajta autokrata rendszert épít. Ez a rezsim kétségtelenül jobb a most összedőlő arab diktátorok rezsimjeinél, de távol áll még egy igazi demokráciától, amely mondjuk hosszú távon stabil társadalmi helyzetet biztosítana . A nyugati társadalomformáló műhelyek szemszögéből nézve, azonban a jelenlegi török rezsim modellként szolgálhat a közel-keleti országok számára.
Tehát ezek a műhelyek olyan államokról álmodnak ebben a nagyon fontos stratégiai régióban, amelyek az iszlám értékeket szem előt tartva, megszerzik saját társadalmuk többségének támogatását és ez alatt elfogják a szelet a radikális iszlam mozgalmak elől, ugyanakkor hűek maradnak nyugati szövetségeseikhez. Tehát Törökország valóban modell lehet a „nyugati stratégiai műhelyek” által kidolgozott „Új Közel-Keleti Tervben”. Azonban a jelenlegi török fejlődés is erősen magában hordoz instabil (akár társadalmi-gazdasági) elemeket is.
 

Udvarhelyi Erzsébet
 

• Cimkék:
arab török eu Líbia muzulmán

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére