Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-02-02 17:59:00

Mubarak-pártiak lepték el Kairó utcáit

Tömeg és káosz a kairói repülőtéren

A Tahrír teret szép lassan elfoglalják az ellentüntetők a hadsereg hallgatólagos jóváhagyásával. A tüntetők és a Mubarak-pártiak között kisebb-nagyobb harc bontakozott ki több városban is.

Szerdán Kairóban és Alexandriában a százezres létszámú tüntető tömeg mellett megjelentek Mubarak-párti ellentüntetők is. A The Guardian című angol napilap beszámolója szerint a kormánypárti tüntetők felfegyverkezve, szervezetten érkeznek, sokukat kocsin hozzák a térhez. A Tahrír téren kialakult közelharchoz a hadsereg csak asszisztál, a katonák tétlensége szöges ellentétben áll a napok óta hangoztatott álláspontjukkal, miszerint „megvédik a tüntetőket” a huligánoktól.

Mohamed el-Baradei is megszólalt az összecsapások kapcsán, szerinte a „kormány által felbérelt” ellentüntetők akciója könnyen vérfürdőhöz vezethet. Valóban, kora estére ötszáznál is több ember – köztük Anderson Cooper, a CNN munkatársa is – megsebesült az utcakövekkel, botokkal, késekkel, ostorokkal, macsétákkal és Molotov-koktélokkal vívott harcban. A BBC úgy tudja, hogy a kormányzó párt (NDP) szervezte a Mubarak-párti ellentüntetést, amely lovas- és teverohammal, illetve a környező épületek tetejéről dobálózva is megpróbálta elüldözni a térről a tüntetőket. Több elfogott kormánypártinál rendőrigazolványt találtak, ám a belügyminisztérium tagadta, hogy civil ruhás rendőröket takarna az ellentüntetői tömeg. A feltételezést azonban erősíti, hogy az ellentüntetők több külföldi tudósítót is elvezettek – miután megverték őket.

A hadsereg korábban minden, a térre belépni szándékozót megmotozott, ma azonban csak passzívan szemlélte az eseményeket, így jutottak be a fegyveres ellentüntetők. A csetepatét a katonák egy idő után megunták, ám érthetetlen módon Mubarak hívei helyett a tüntetőket vették célba könnygázzal és vízágyúval.

Kedd este minden eddiginél hatalmasabb, milliós tömeg gyűlt össze a kairói Tahrír téren, hogy elérjék végre az elnök, Hoszni Mubarak távozását. Ő azonban mindössze annyi kompromisszumra volt képes, hogy – vélhetően amerikai nyomásra – TV-beszédében bejelentse: nem indul a szeptemberi elnökválasztáson. Addig viszont hatalmon maradna, hogy „teljesítse az egyiptomi nép követeléseit.” Alkotmányos reformot is ígért, mely szűkítené az elnökjelöltséghez szükséges feltételeket.

Mindez hónapokkal ezelőtt talán még megnyugtatta volna a kedélyeket, mostanra azonban a felkelők többségének ez édeskevés, ők Mubarak azonnali távozását követelik. A beszéd azonban végső soron elérheti célját, a tüntetők megosztását. A Tahrír tériek egy része ugyanis hajlamos hinni Mubaraknak, és hajlandó lenne kompromisszumként szeptemberig időt adni neki a reformok megvalósításához.

Noha kósza gondolatként felmerült, hogy vonuljanak az elnöki palotához, a tüntetők végül nem tágítottak a Tahrír térről. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a heterogén tömegnek nincs mindenki által elfogadott vezetése, így nem tudtak egységes álláspontra jutni a kérdésben. Mubarak székhelye ráadásul 16 kilométerre fekszik a tértől, ami egyrészt egy szép túra, másrészt az átvándorlás könnyen szétdarabolhatná a téren impozánsnak ható milliós tömeget.

A keddi tüntetést sokan fordulópontnak várták, ám a tüntetők valójában konkrét célt nem értek el vele. Noha így is látványos és erőteljes a tömeg, a szervezők hosszú távon napról napra nem tudnak nagyobb és nagyobb tüntetéseket összehozni, így hamarosan valami újat ötlettel kell előállniuk – erre legközelebb pénteken kerülhet sor, amikor a szervezők Mubarak elnöki palotájához hívják a kairóiakat.

Jemen
A jemeni elnök is reagált a napok óta tartó tüntetésekre, Ali Salleh – Mubarakhoz hasonlóan – ígéretekkel próbálja csillapítani a fővárosban kialakult feszültséget. Nyilatkozatában hitet tett arra, hogy jelenlegi mandátumának 2013-as vége után nem vállal újabb ciklust, a hatalmat pedig nem fogja a fiának átadni.

Tóth Miklós
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.