Láma és antiláma

Tibet: az utolsó teokrácia?

Hogyan jutott el a buddhizmus a Himalája zárt tartományába?

A tibeti buddhizmus gyökerei a 7. századba nyúlnak vissza, erre a századra tehető a nomád törzsek egyesítése, ezzel együtt a jól működő kínai kancellária mintájára egy bürokratikus rendszer és központi írás kialakítása is szükségessé vált. Mivel a kínaitól különböző írásképet tartottak szükségesnek, az új birodalom India felé fordult; az uralkodó e célból küldöttséget küldött a nagy nyugati szomszédhoz, ahonnan aztán kalandos úton szerzetesek érkeztek a hegyek közé, és akik az írás bevezetői, tanítói, egyben a kultúra és a vallás meghatározói is lettek. A buddhizmus alapjaiban egy monasztikus vallás - a vallási intézmény a kolostorhoz kötődik. A politikai befolyás a kolostorközpontok hatalmi és pénzbeli támogatásából fakadt. Tibetben a császárság kora alatt (7-9. század közepe) az új vallás szinte folyamatosan a különféle érdekcsoportok hatalmi küzdelmének a kereszttüzében volt. Úgy megerősödtek, hogy a császárság megszűnésével a szerzetesek befolyása megmaradt, a világi uralom megszűnését követő üldöztetést is sikeresen átvészelte. Új lendületet azonban a 11. századtól (a Tan későbbi elterjedése) kapott, mikortól a rivalizálás már nem annyira a buddhizmus pártfogói és ellenzői között folyt, hanem a különböző iskolák és kolostori központok között. A belső küzdelmekbe, illetve azokat kihasználva külső hatalmak is (elsősorban északról és keletről) rendre bekapcsolódtak. Ebből a helyzetből került később hatalmi pozícióba több kolostorközpont vezetője az úgynevezett „sárgasüvegesek” (gelukpák) rendjének feje, a Dalai Láma is.

Tibet, a 11-12. századra egy földrajzi szempontból elzárt régióvá vált, mégis több mint ezer éve minden szomszédja a magáénak akarja. Mi olyan vonzó egy kopár, szerzetesek által uralt országban?

Tibet helyzete sajátos, nehezen megközelíthető vidék, kemények az életfeltételek, de ott van Kína, aki évezredes küzdelmet folytat a barbárokkal. A nagy civilizációt fenyegető török, mongol, iráni nomád népek Tibet északi határain is megjelentek, így tibeti befolyásuk Kínára nézve is veszélyeztető tényező volt. Tudni kell, hogy az Ázsiát átszelő kereskedelmi utak birtoklásáért folyamatos küzdelem folyt. Tibet volt Kína fő versenytársa, ez is volt a konfliktus oka. Az újkorban sem változik a helyzet, már teljesen más erőzónákat találunk, a Himalája térsége új nagyhatalmak ütközőzónájává válik. Oroszország, majd a Szovjetúnió, és a gyarmatosító Brit Birodalom is vetélkedett a nagyhatalmak közé ékelődött terület befolyásáért. Tibet taktikája végzetesnek bizonyult: úgy próbált kimaradni a játszmából, hogy mindenkitől távolságot tartott, ennek szomorú következménye, hogy a 20. századra szövetségesük sem maradt, illetve amikor már katonai támogatásra lett volna szüksége - az egyébként békés államnak-, már késő volt egyezkedni. A buddhizmus alapvetően békés jellege oda vezetett, hogy hadereje gyengének és rosszul felszereltnek bizonyult. Tibet, - részben-, áldozatul esett a saját bezárkózottságának. A függetlensége elvesztésének egy másik fontos oka, hogy a 20. század kihívásainak képtelen volt megfelelni egy olyan állam, ami nem nyitott a külvilág felé, elmaradott, feudális társadalmi berendezkedés szerint működött, a kiváltságosok még a felvilágosultabb dalai lámák reformkezdeményezéseit is rendre megakadályozták. Erre az elmaradottságra hivatkoztak a kínai kommunisták is, amikor „Tibet felszabadítását” hirdették. De tudni kell, hogy bármennyire is elmaradott volt ez a társadalom, az éhínség szinte ismeretlen volt a „felszabadításig” Azóta tibetiek ezrei halnak éhen.

Külső befolyásnak köszönhető a Dalai Láma pozíciójának megerősödése?

Maga a dalai láma cím mongol eredetű. A 16. században mongol támogatással kezdett az irányzat megerősödni, melynek a feje a dalai láma a tisztségviselője volt. A mongol kánok hatalmi érdekből nemcsak támogatták, hanem fel is vették a tibeti buddhizmust, az Aranyhorda vezetői szellemi tanítójuknak fogadták a tibetieket. Persze mindez jól jött a sárgasüveges rendnek is. Ahhoz ugyanis, hogy valaki Lhászában, Tibet központjában hatalmat szerezzen, külső segítség kellett. Jó politikusi képesség és szervezőtehetség nélkül persze nem lehetett volna egy vallási vezető egyben az állami irányítás feje is, ám a pozícióra különösen alkalmasnak bizonyult az 5. dalai láma (1617-1682), az ő uralkodásához köthető az úgynevezett teokrácia kiépülése.

– Elvitathatatlan a tibeti lámaizmus sajátossága is, hiszen éppen a vallási és politikai hatalom egyszemélyi koncentrációja az, ami lényegileg megkülönbözteti a buddhizmus több irányzatától. Miképp valósult ez meg Tibetben?

– Egy tisztség továbbadása a világtörténelemben hagyományosan örökléssel, vagy kinevezéssel valósul meg. Egy sajátos tibeti megoldás, ezt a folyamatot az inkarnáció tanra, újjászületés-elméletre alapozta: egy vallási tisztség, egyszerűen születéssel hagyományozódik át, lényegében ez az egyetlen legitim lehetőség. Nem királyság jön így létre, egy szerzetes áll a hierarchia csúcsán, alatta kettős adminisztráció működik: egy a vallási életért felel, a gazdasági, katonai, politikai ügyekben viszont a világi tisztségviselők döntenek. Az inkarnációs öröklődésnek van azonban egy szépséghibája ; a tisztség ugyanis nem azonnal öröklődik, meg kell várni, amíg megtalálják az utódot, aki legkorábban 18 évesen foglalhatja el helyét az egyház vezetése élén. A hatalmi vákuum tehát minimum 20 év, mialatt egy régens, - hagyományosan egy másik kolostorközpont nagyhatalmú vezetője - kormányoz. Ebben az időszakban rendszerint komoly hatalmi harcok folynak a pozícióért.

– Hogyan tekint egy tibeti és egy más buddhista irányzathoz tartozó a Dalai Lámára?

Vallási értelemben bódhiszattva megtestesülésének számít, aki a buddhisták szemében - függetlenül az irányzattól - kétségtelenül szent személy. A tibetiek szemében a mindenkori dalai láma egy igen tekintélyes buddhista istenség újjászületése, mitikus neve Avalokitesvara, aki az együttérzésen munkálkodik. A mahajana buddhizmusban ő a cselekvő könyörületesség bódhiszattvája. Épp ez a speciálisan tibeti intézmény az, ami a kínaiaknak fejfájást okoz: leszűkíti a politikai mozgásterüket, hiszen az egész buddhista világ szentségként, tisztelettel tekint az ilyen cím és a hozzá kapcsolt kvalitások birtokosára. Az átlagos tibeti szemében ő az igazságos. A világ más részen élő buddhisták szimpátiával tekintenek egymásra, ám a buddhizmusnak nem alakult ki olyanfajta hierarchikus és univerzális intézménye, mint például a katolikus egyháznak. Az, hogy a jelenlegi dalai lámát a világ többi buddhistái megbecsülik, az nem a tibeti tisztségnek szól, hanem a gyakorló szerzetesnek és elkötelezett tanítónak. A többség szemében ő csak egy, a buddhista lámák sorában.

Más lámák politikai szerepéről is hallani. Milyen a kapcsolat a tibeti teokrácia többi, nagyhatalmú szereplője között?

A sárgasüvegesek mellett, az úgynevezett kagyüpa irányzat a második legbefolyásosabb, ennek a második apátja volt az első inkarnálódott láma a 11. században, így az inkarnációs öröklődés gyakorlata ehhez az irányzathoz köthető. Vallási tekintélyként a dalai láma mellett kétségkívül a legnépszerűbb vallási személy az egyik kagyüpa ág vezetője, aki a karmapa címet viseli. Ez a pozíció a tibetiek szemében nagyon erős, csodás, mitikus személyként tekintenek rá. A jelenlegi karmapa elődje, sorban a tizenhatodik, Amerikában halt meg 1981-ben. Az utódot sokáig keresték, ez hagyományosan négy régens feladata, ám egyikük rejtélyes körülmények között meghalt, így a többiek nem tudtak megegyezni. A kommunista Kínának elemi érdeke volt, hogy bekapcsolódjanak a folyamatba, hiszen úgy remélték, befolyást szerezhetnek a tibetiek szellemi vezetéséért folyó küzdelemben. Hosszú idő után, Kína területén - a párt képviselőinek jelenlétében - hagyományos módszerek révén találtak egy 8 éves fiút, akit 1993-ban ültettek trónra. Azok a buddhista csoportok, akiknek saját jelöltjük volt erre a tisztségre, döbbenettel fogadták a tényt, hogy a száműzetésben élő dalai láma legitimálta személyét. A Kínai Kommunista Párt számára felcsillant a remény: ha meghal a jelenlegi láma, az általuk őrzött 17. karmapát lehet a helyébe ültetni. Bábfiguraként használhatják a tibetiek befolyásolására és megnyerésére. Féltve, hét lakat alatt őrizték, hatalmas volt a meglepetés, amikor 2000 januárjában kiszállt egy régi taxiból a száműzetésben élő dalai láma székhelyén, az indiai Dharamszalában. Máig titok, hogy valójában miként sikerült megszöknie. A dalai láma vállalta a karmapa tanítását,és ezzel úgy tűnik, hogy maga is olyan személyként tekint rá, aki képes és alkalmas is arra, hogy azalatt az időszak alatt, amíg az új dalai lámát megtalálják-, híven szolgálja majd a tibeti kultúra és vallás fennmaradásának ügyét, ezzel segítve a tibetieknek életben tartani a reményt. Amiben a nemzetközi diplomácia minden fajsúlyos szereplője egyetért: a szabad karmapa óriási fegyvertény.

Próbálkoztak a kínaiak más „ellenláma” állításával is?

Sorban a harmadik tekintélyes vallási vezetői cím a pancsen láma, az ő utódlását is inkarnációs öröklődés jellemzi, székhelye Tashi Lumpo. Pozícióját jellemzi, hogy a hírneves 5. dalai lámát az akkori pancsen tanította, így hagyományosan a pancsen tanítja a fiatal dalai lámát. A pancsen láma hagyományosan nem rendelkezik intézményesült politikai hatalommal, nem irányít államapparátust, de kiemelt vallási jelentőségénél fogva a tisztségének komoly politikai súlya lett, és egyes időszakokban hatalmi szerepe is volt. Ennek köszönhetően kialakult egyfajta rivalizáció a dalai láma és a pancsen láma környezete között, amelyet mindig is igyekeztek kihasználni a mandzsuk, majd később a kínaiak. Hasonló esetre került sor a kínai kommunista megszállás idején, az előző pancsen lámát ugyanis a kínaiak iktatták be, mégis óvatos politikus volt, sosem hódolt be, nem árulta el Tibetet. Érdekesség, hogy a tibeti kommunista párt tagja volt, mégis bírálta a kínai rendszert. Mikor rejtélyes körülmények között infarktusban meghalt és az utódját keresték, a kommunisták három jelölttel is előálltak. A dalai láma elismerte egyiküket, ezért háziőrizetben tartották Pekingben. Emellett a kínaiak saját maguk is kineveztek egy pancsen lámát, ám őt a tibetiek hagyományosan csak egy bábnak tekintik. Ez is azt jelzi, hogy a - brutális politikai nyomás ellenére is - megkerülhetetlen a valós tibeti legitimáció, aminek az egyetlen eredője jelenleg Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma, és aki 1950 óta áll a „sárgasüvegesek” élén.

Illyés Szabolcs
 

• Cimkék:
dalai láma Tibet Kína pancsen Karmapa kommunista

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére