DSK-ügy: amerikai és francia adok-kapok a médiában

Szexirigység vagy kultúrháború?

A csábítás mítosza: mi az, amit a franciák még mindig nem tudnak a szexről – címmel közölt cikket Judith Warner író az amerikai Time magazinban. Warner rögtön az elején nyomatékosította, hogy Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap szexuális bűncselekménnyel vádolt, eddigi igazgatóját még nem ítélték el, majd azzal folytatta, hogy nem lenne indokolt a francia társadalom egészét vádolni Strauss-Kahn állítólagos viselkedéséért. Az író szerint a francia társadalmat ugyan áthatja a „másság” parádézó szexizmusa, a „kaviáros baloldal” élvhajhászata, aminek éppen most látjuk egy példáját, de az ügy nem általánosítható, mint ahogyan az IMF-vezér New York-i letartóztatásának története sem magyarázható − mint számos francia kommentátor tette − az amerikai szenzációhajhászás és − természetesen – a klasszikus puritanizmus példájaként…

Az egyénen át a kultúra kritikája

Judith Warner azonban megjegyezte azt is, hogy Strauss-Kahn letartóztatása nem volt meglepő azoknak, akik a nők iránt tanúsított viselkedését megfigyelhették az utóbbi években. Egy csavarral pedig visszajut a francia kultúrához: „Amely viselkedést talán egy önelégült, sőt bűnrészes kultúra ösztönzött egy olykor ragadozó szexuális tevékenységű, erős emberben, akit a »gall csábító« közhelyével idealizáltak” – fogalmaz a korábban Párizsban is élő Warner.

A bevezető ellenére egyre erőteljesebb kultúrakritika folytatása szerint „a csábítás a francia nyelvben mindenütt megtalálható kifejezés a joghurt eladásától a politikusok bátorságát bizonygató marketingig; a franciák az angolszász világ nemiséget mellőző viselkedéséhez képest a férfi és nő közötti kisüléseket előszeretettel kidomborítják”. Az író szerint azonban a franciák által sokra tartott csábításnak van egy hátborzongató oldala, amihez illeszkedik Strauss-Kahn felemelkedése is. „Ahogy növekedett politikai befolyása, és egyre feljebb emelkedett a francia szocialista párt ranglétráján –  megszerezve a köztársaságielnök-jelöltséget is – a nőkkel folytatott kapcsolatai eldurvultak.”

Megtört a dédelgetett csend

Judith Warner kitért arra is, hogy Cristophe Deloire és Cristophe Dubois Sexus Politicus című, 2006-ban megjelent könyvében egy egész fejezetet szentelt Strauss-Kahnnak: beszámolnak egy fiatal újságírónőről, akinek az elmondása szerint a politikus egy magánbeszélgetésen nagyon rámenősnek bizonyult, viselkedésével már a vádemelést kockáztatva. 2007-ben, amikor a francia politikus megpályázta az IMF vezetői posztját, a Rue89 hírportál is a nők iránti „túl kifejezett érdeklődéséről” cikkezett. Az idő tájt Jean Quatremer, a baloldali Libération riportere is azt írta blogjában, hogy Strauss-Kahn nőkkel való kapcsolatai „valódi problémát jelentenek”. „Túl állhatatos (…) tettei gyakran a zaklatást súrolják. Ez olyan gyengeség, amiről mindenki tud a médiában, de amiről mégsem beszél senki. (Elvégre Franciaországban vagyunk.)” – írta Quatremer.
E régóta dédelgetett csend Strauss-Kahn letartóztatására megtört Franciaországban. Tristane Banon, a fent említett újságírónő bejelentette, hogy feljelenti Strauss-Kahnt, a politikus családjával jó barátságban lévő édesanyja, Anne Mansouret pedig abbéli sajnálatát fejezte ki, hogy korábban lebeszélte lányát a hivatalos lépésekről, a befolyásos Strauss-Kahnnal való kapcsolataik megszakadásától tartva.

De mit tudunk a szobalányról?

A francia újságírók egy csoportját elborzasztja a tény, hogy miközben a Strauss-Kahnt megvádoló szobalány nevét és arcát Amerikában a nyilvánosság elől rejtegetik, addig bilincsbe vert „kedvencükről” számos fotó megjelenhetett, és alávetették őt a könyörtelen média nyomásának – ahogyan azt a Le Nouvel Observateur kifogásolta. „De mit tudunk a szobalányról?” – jelent meg a gyanús főcím a köztiszteletben álló Le Monde-ban.

„Tetszik vagy sem, Strauss-Kahn támogatói most a mi szabályaink szerint játszanak. Ezeket pedig nem a prüdéria vagy a puritanizmus szülte. Ezek a tiszteleten, a férfi és a nő közötti, újragondolt erőviszonyokon alapulnak, illetve azon a vágyon, hogy leváltsuk a bűnpártolás csúnya, kis rendszereit”– zárta írását Judith Warner a Time magazinban.

Hargitai Mátyás

• Cimkék:
dsk párizs new york IMF

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére