Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-11-17 08:00:00

A nélkülözés mellett a környezet közömbössége a legnagyobb gond

Ötmillió szegény a szomszédban

Romániában több mint másfél millióan élnek abszolút szegénységben: kevesebb mint napi 2 euróból kell megélniük. Az országban ötmillió szegényt tartanak számon - a legtöbbet az uniós országok közül.

Levente – nevezzük így, mert nevét nem vállalja, hisz sorstársaihoz hasonlóan ő is nagyon szégyelli szegénységét – tizennégy éves, és igencsak nehéz anyagi körülmények között él. Szülei néhány éve meghaltak, s a kilencedik osztályos fiú nyolcvankét éves nagymamájával egy Székelyudvarhelyhez közeli faluban él. Szórakozásra, ruhákra, utazásra egyáltalán nem telik, örülnek, ha van mit enniük, s ha a szégyenletesen kevés nyugdíjból az iskolába járásra is futja. A falubéliek tűzifával segítenek rajtuk. Bár a román tanügyminisztérium mintegy 12 000 forinttal támogatja havonta a nehéz szociális helyzetű középiskolás diákokat, a fiú nem adta be kérvényét a szociális juttatásra, s az új iskolában tanárai is csak ekkor tudták meg, hogy Levente árva, s kenyérkereső nélkül, ketten élnek a nagymamával.


Másfél millióan abszolút szegények

25 000 lej, azaz mintegy 1,7 millió forint gyűlt össze a hátrányos helyzetű családok javára a hétvégén az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási kampányban. Az adományokból a Caritas élelmiszercsomagokat állít össze. Az adománygyűjtés csupán másodlagos – mondja Kelemen Eleonóra, a Gyulafehérvári Caritas PR felelőse. Az elsőrendű cél a közömbösség leküzdése, hogy minél nagyobb tömeget bírjanak rá a felelősségvállalásra, arra, hogy segítsenek a környezetükben élő, bajban levő embereken. 

A felmérések szerint a romániaiak több mint fele nehezen tudja fizetni kiadásait havi jövedelméből, 24 százalékuknak van adóssága. Ugyanakkor a Román Nemzeti Bank adatai szerint már ötszázezernél is több háztartás három egymást követő hónapban nem tudta törleszteni hiteleit. Romániában a lakosság 23 százaléka, azaz közel 5 millió ember él a szegénységi küszöb alatt. Ezekben a családokban kevesebb mint 18 000 forint az egy főre eső havi jövedelem. Több mint másfél millióan számítanak abszolút szegénynek: azaz kevesebb mint 2 euró jut egy napra.


Munkanélküli városok

A kommunizmus erőltetett iparosítása után, a rendszerváltást követően egész városok váltak munkanélkülivé. A Hargita megyei Balánbányán is szinte a teljes lakosság munka nélkül maradt 2006-ban a rézbánya bezárása után. Más lehetőség nem volt: tömegesen vándoroltak ki Olasz- és Spanyolországba, nemritkán magukra vagy a nagyszülőkre hagyva kiskorú gyermekeiket. Nehezen él meg az a több százezer nyugdíjas is, akinek 400 lej alatt van, azaz a harmincezer forintot sem éri el a nyugdíja. A közalkalmazotti fizetések 25%-os csökkentése a középrétegek életszínvonalát csorbította, s a fiatal értelmiségek is egyre nehezebben fizeti be a számláit. Jelenleg az országban 4,9 százalékos a munkanélküliségi ráta, ez azonban a következő hónapokban várhatóan nőni fog, hiszen a nyári szezonmunkák lejártak, az építőipar télen tömegesen bocsát el dolgozókat. 

Ugyanakkor a szociális segélyben részesülő több mint nyolcmillió lakosból legalább másfél millió munkaképes lenne.
 

Az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási kampány Franciaországban indult 1998-ban, s azóta több európai országban is ugyanazon a napon tartják. Románia 2009-ben kapcsolódott be az akcióba. A Gyulafehérvári Caritas az ország többi Caritas szervezeteivel november 12-én szolidaritási és adománygyűjtő kampányt tartott Egymillió csillag a szegényekért címmel. Románia harminckét városában gyújtottak mécseseket, így Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen és Szovátán is. A megvilágított köztereken elhelyezett perselyekben két óra alatt közel 25 000 lej, azaz mintegy 1,7 millió forint gyűlt össze a hátrányos helyzetű családok javára.

 

Magyari Tekla

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Határon túliak
  • Durva magyarellenes népszavazás Szlovákiában!
  • Népfőiskolán tanítják a csángókat
  • Magyar helységnevek Szlovákiában: a helyzet változatlan
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Magyar polgármester vezetheti Nagyváradot
  • Nem felejt a Jobbik
  • Semmibe veszik a magyar oktatási jogokat Romániában?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Erdélyben a magyar választójogi törvényről
  • Temerini bántalmazás: csak szabálysértés történt?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.