Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-10-25 21:30:00

Nemcsak a hatóság, az uzsorások elől is futnak

Milliós tartozásokkal menekülnek a kínai vállalkozók

Hajsza a bujkáló vállalkozók után - Kelet-Kínában lecsapnak azokra az üzletemberekre, akik nem fizetik nagy összegű banki tartozásaikat és kölcsöneiket.

A Hszinhua hírügynökség szerint a hatóságok egyrészt egyfajta hitelválságot szeretnének megelőzni, másrészt ezzel az akcióval útját állnák a kifizetetlen bérek miatt szerveződő tiltakozáshullámnak.

A kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartománybeli Vencsou (Wenzhou) a kínai magánszektor sikereinek szimbóluma, a virágzó vállalkozások otthona, mesésen meggazdagodott üzletemberek városa, amelynek mintáját Kína-szerte követendőnek ítélték. Szeptember közepén kapott lábra a hír, hogy hét helyi vállalkozó tűnt el alkalmazottak ezreit és tetemes – fejenként jüan százmilliókban mérhető – adósságot hátrahagyva. Tartoztak bankoknak, illetve az utóbbi idők szigorításai miatt magánszemélyektől is vettek fel kölcsönöket, természetesen nagyobb kamatra.


Ismeretlen helyre távoznak

A csőd közeli állapotba került kisebb cégek tulajdonosai, egyéb megoldást nem látva, szó nélkül ismeretlen helyre távoztak. Mára kiderült, hogy több mint 90-en választották a menekülést.
Közülük az egyik Hu Fu-lin (Hu Fulin) szemüveggyáros, az egyik legismertebb helyi milliomos, aki 3000 embernek adott eddig munkát. Korábbi híradásokból úgy tudni, dolgozóinak kéthavi munkabérrel, mintegy 10 millió jüannal, vagyis nagyjából 335 millió forinttal tartozott. Tönkrement cége az ingatlanfejlesztésbe és a napenergia üzletbe is belekóstolt.

Elsőként Zsao Ta-vejt (Rao Dawei), egy 60 főt foglalkoztató cipőgyár tulajdonosát fogták el a rendőrök, négy nappal azután, hogy eladta gyára gépeit. A pénzüket követelő munkásai már az utcára vonultak, a helyi kormányzat pedig fizetett a dühös, becsapott embereknek, s felemelte a költségvetésben elkülönített vésztartalék összegét. A hatóságok igyekeznek megakadályozni, hogy a menekülők külföldre szökhessenek. Úgy tudni, hogy többségük külföldi útlevéllel is rendelkezik.

Csöcsiang tartomány bruttó hazai termékének (GDP) körülbelül a 70 százalékát adják a magánvállalkozások, tízből kilenc embert ezek a cégek foglalkoztatnak. A válság hatására a központi kormány csökkentette az adót, és utasította az állami bankokat, hogy hitelezzenek a készpénzhiánnyal küzdő kis- és közepes vállalkozásoknak.


Az uzsorások elől is futnak

Időközben az is kiderült, hogy Vencsou lakói körében kiterjedt üzletág az illegális hitelezés. A Kínai Népi Bank vencsoui kirendeltségének jelentése szerint a vállalkozók 89 százaléka már fektetett be pénzt az uzsorakölcsön-piacba.

A történetnek van ezőzménye: 1986-ban ugyancsak Vencsouban üzletemberek százai hagyták ott váratlanul a várost és befektetéseiket; voltak, akik öngyilkosságot követtek el, másokat a hitelezőik fogtak el. Akkor családok ezrei mentek tönkre, kerültek válságba. A hatóságok most azt mondják, nem engedik, hogy az 1986-os események megismétlődjenek, és az önbíráskodást is meg akarják akadályozni. Csak szeptemberben hét embert vettek őrizetbe, mert erőszakkal próbálták behajtani a nekik járó pénzt.


Rámenős és gátlástalan üzletemberek

A vencsouiak Kínán belül külön „fajtát” alkotnak, saját nyelvjárással és identitással –  mondja  Salát Gergely, az ELTE BTK Kínai Tanszékének oktatója. –  A városkát Kína többi részétől hegyek választják el, a kínai állam keze csak korlátozottan ér el ide, de a tenger felé nyitott. Természeti erőforrásokkal nemigen rendelkezik, hagyományosan kereskedelemből él. Valószínűleg mindennek köszönhetően Kínában a legrámenősebb, leggátlástalanabb, legügyesebb és legsikeresebb üzletembereknek tartják a vencsouiakat, rengeteg pozitív és negatív sztereotípia él velük kapcsolatban. Vencsou hagyományosan a kínai kivándorlás egyik fő kibocsátója is, a vencsoui üzletemberek nagycsaládjai az egész világot behálózzák. A magyarországi kínai kolónia jelentős része is innen származik.


Kijárat a nagyvilágba - könnyen meglépnek a hatóság elől. Kép innen.

A Kína-szakértő szerint Vencsou „a reform és nyitás” politikájának egyik legsikeresebb éllovasa, az állami kontroll fellazulásával a vencsoiu vállalkozók hihetetlen vagyonokat halmoztak fel. Az állam ugyanakkor meglehetősen gyanakodva tekint rájuk, s a nagy állami bankok (más bank Kínában nincs is) nemigen adtak nekik hitelt, ezért virágzó (lényegében illegális) magánpénzintézetek alakultak ki. Az utóbbi időben a gazdasági nehézségek és a hitelezők által szorongatott – nem éppen tisztességességükről ismert – vencsoui üzletemberek közül sokan külföldre menekültek – gyakorlatilag egyfajta csődbüntettet hajtottak végre. A fő célpontjuk Kanada. Külön vállalkozások szakosodtak a vagyonok külföldre menekítésére.
 
A jelenség olyan tömeges méreteket öltött, hogy az már a társadalmi stabilitást veszélyezteti, hiszen az álcsődbe menekült cégek elküldik alkalmazottaikat, a hitelezők csődbe mennek, és nem tudják új hitelekkel fűteni a gazdaságot, egyesek pedig magánúton igyekeznek behajtani adósságaikat. Emiatt a központi kormány nagy publicitást kapott akciókat indított a csaló csődbűntettesek kézre kerítésére, a kínai sajtó napok óta az elrettentő esetekkel van tele – magyarázza Salát Gergely. Kérdés persze, hogy ezek mennyire lesznek eredményesek, hiszen a bűnösök jelentős része külföldre szökött. Mindenesetre az akciókkal az állam azt jelzi a közvéleménynek, hogy lecsap a tisztességtelen vállalkozókra, akik amúgy is közutálatnak örvendenek.

 

mi/mti

Nyitókép innen

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.