Madridban házat építenek, Bécsben emberi körülményeket biztosítanak

Kitekintés: milyen csövesnek lenni Nyugaton?

A Hajléktalanellátó Szervezetek Európai Szövetsége (FEANTSA) által megrendelt kutatások szerint Európában ma körülbelül 3 millióan élnek fedél nélkül, és 15 millióra tehető azoknak a száma, akiknek az életmódját „nem megfelelő lakáskörülmények” jellemzik. A Washingtonban székelő Nemzeti Szövetség a Hajléktalanság Ellen nevű szervezet szerint az Egyesült Államokban hivatalosan több mint 670 ezer hajléktalan él, de egyes becslések szerint körülbelül 3,5 millióan nem rendelkeznek állandó menedékkel. További 12 millió ember jövedelmének több mint 50 %-át viszi el lakhatási költsége vagy bérleti díja, ez a szervezet szerint rendkívüli veszélyeket hordoz magában.

Amerikai kísérletek a hajléktalanság felszámolására

A hajléktalanság elleni küzdelem alapja az Egyesült Államokban az, hogy nem engedik utcára kerülni a még fedéllel rendelkezőket, akik azonban rohamosan csúsznak lefelé a társadalmi ranglétrán. Erre a hozzáállásra a legtöbb uniós ország is példaként tekint. A másik alapvető tény, hogy a hajléktalanság problémája csak a foglalkoztatottsággal együtt kezelhető, tehát a fedél biztosítása csak munkahelyteremtéssel együtt lehet sikeres. Az idő azért sürget, mert kb. két év után a hajléktalanok olyan testi és lelki átalakuláson mennek keresztül, ami sokkal nehezebbé teszi visszatérésüket a társadalomba.

Az Egyesült Államokban 2000-ben dolgoztak ki egy 10 éves tervet, ami a hajléktalanok számának csökkentését volt hivatott elérni. A stratégiának négy fő pontja közül az első a tervezés volt, ennek keretében megkezdték a lehető legtöbb adat begyűjtését a hajléktalanok problémáiról, életútjukról, kilátásaikról, nem és kor szerinti összetételükről. Az adatok alapján több csoportot különböztettek meg, számukra eltérő stratégiákat vázoltak fel. A program második legfontosabb lépése a megelőzés: kormányzati források bevonásával munkát és kedvezőbb szociális ellátást biztosítottak a rászorulóknak. Ebben a folyamatban nagy szerepük volt a helyi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek.

A lakásállomány fejlesztésével elérték, hogy a vizsgált szegmensekben növekedjen az ingatlankínálat, ezzel a bérleti árak csökkenni kezdtek. Ezáltal sok, az utcán élő, ám némi jövedelemmel rendelkező nélkülöző talált megfizethető albérletet, amit stabilan fenn tudott tartani. Így sokan lábra tudtak állni.

A projekt negyedik és csak hosszú távon hatást gyakorló eleme az általános szociális infrastruktúra fejlesztése volt. Vállalták a hajléktalansághoz vezető, strukturális problémák kezelését, azaz mérsékelték a magas bérleti díjakat, a nehéz anyagi helyzetben lévők számára megfizethetetlenül magas közüzemi és kórházi díjakat. A tervek nagyszabásúak voltak, ám a program végével – és ez sokat elárul – a szervezet honlapján csak a stratégiáról lehet olvasni, eredményekről nem.

Hajléktalanság elleni küzdelem az Európai Unióban

Az Európai Unió szintén 10 éves stratégiát fogadott el, amit a szegénység elleni küzdelemnek dedikáltak. Bár a program általánosságokat említ, az egyes tagországok több olyan programot valósítottak meg az elmúlt évtizedekben, amelyek valós eredményeket mutatnak.

Franciaországban a társadalom szinte minden hátrányban szenvedő csoportjának képviselőit bevonták a programba. Ennek keretében több száz párizsi lakást újíttattak fel részben munkanélküliekkel, hajléktalanokkal, bevándorlókkal, kábítószer-elvonó kúráról kikerültekkel, börtönviseltekkel és mentálisan sérült emberekkel. Fennállt a veszélye, hogy a különböző csoportok egyes tagjai esetleg rossz hatással lehetnek a többiekre, de az, hogy a hajléktalanok más hátterű emberekkel kerültek össze, inkább segítette őket, hogy elzárt társadalmukból visszailleszkedjenek legalább az alsóbb osztályokba. A lakások sikeres felújításán túl (melyet olcsó munkaerő végzett el) a hajléktalanok, munkanélküliek és más csoportok társadalmi reintegrációja itt sikerrel járt.

A madridi projekt részeként az átmeneti menedékhelyen élő, hajléktalan férfiak házakat újítottak fel, amelyekbe a munka végén be tudtak költözni. A kétéves felújítási munka alatt rendezettebb átmeneti elhelyezést biztosítottak számukra, majd a beköltözés után személyre szabottan, anyagi lehetőségeiket figyelembe vevő bérleti szerződést kötöttek velük. Ezzel együtt szakképzésben is részt vettek, és mivel tartós munkanélküliek lévén nem voltak jogosultak munkanélküli segélyre, ezért a képzések megkezdésétől 624 eurós támogatást kaptak, annak befejezte után valamelyik támogató szervezetnél vagy építési vállalkozónál helyezkedtek el, immár szakképzett építőmunkásként.

Bécsben üzlet és méltó lakhatás

Jó példát mutat Bécs: más nyugat-európai országokhoz hasonlóan itt is megtalálható egy olyan, szegények számára létrehozott üzletlánc, amelyet csak bizonyos havi jövedelmi szint alatt keresők vehetnek igénybe – az önkormányzat által kiállított igazolással. Főleg adományokból, nagy kereskedelmi láncok megmaradt termékeiből lehet rendkívül olcsón vásárolni. A hajléktalanszállók nem a hazaihoz hasonló, kívül-belül elrettentő épületek, hanem tiszta, rendezett, mosási és tisztálkodási lehetőséggel ellátott, kulturált terek, ahol az emberek ágyneműben alhatnak, és nem kell lopástól tartaniuk. Novemberben egy egyházi közösség megnyitotta Bécs első csak külföldi állampolgárok által használható menedékhelyét, akik az eddigi szállókat nem vehették igénybe. Itt napi egy euróért alvást, mosdási lehetőséget és vacsorát is biztosítanak.

Ausztrián kívül Németországban is elterjedt az a hálózat, ami szintén néhány euróért átmeneti szállást biztosít azoknak, akik nem tudnak hol meghúzódni, amíg munkát és olcsó albérletet nem találnak. A regisztrálók védelmet is kapnak, és ezeket a helyeket nemcsak hajléktalanok, hanem olykor olyan ösztöndíjas diákok is igénybe veszik, akik érkezésükig még nem találtak helyet új egyetemi városukban.

A felsorolt programok az egyes országokban több évtizedes tapasztalatgyűjtés után váltak megvalósíthatóvá, és ez sajnos ki kell hogy józanítsa azokat, akik szerint a hajléktalankérdés egyszeri intézkedéssel, megfelelő idő- és energiabefektetés nélkül megoldható. A fedélnélkülieket nem lehet rákényszeríteni a szállókra, amíg ott csak kirabolják őket, és nem oldják meg a biztonsági kérdéseket. Igaz, hogy ehhez tetemes anyagi forrást kell mozgósítani. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is hatalmas terheket vállalnak magukra az egyházak és civil szervezetek, melyek munkája nélkül a kormányzat sem tudná sikeresen kezelni a hajléktalankérdést. Nem is lehet mindent az államra hagyni, mivel a hajléktalanság nemcsak megoldandó probléma, hanem minden egyes ember felebaráti felelőssége.

Szűts András 

• Cimkék:
hajléktan New York USA Madrid Bécs

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére