Néhány emberi jogi szervezet csalódottságának adott hangot

Ki lesz a következő bukott diktátor?

Bár sokan azt sejtették, hogy rég elmenekült országából, végül általános meglepetésre mégis szülővárosában, Szirtben találtak rá. Az elfogása és halála körülményeiről eleinte ellentmondásos információk szivárogtak ki, mostanra azonban nagyjából körvonalazódtak a részletek. Ezek szerint ahogy az Átmeneti Nemzeti Tanács győzelme egyre valószínűbbnek látszódott, Kadhafi megpróbált kitörni az ostromgyűrűből, ám konvoját az amerikai és francia légierő megállította. Ezt követően egy csatornában fogta el a felkelők egy csoportja a néhai államfőt, majd miután Kadhafi nem tanúsított ellenállást, elvezették egy teherautóra. Ekkor érte egy lövés a kezén, ezt leszámítva azonban ekkor még nem volt más sérülése.

A katonai kórházig azonban nem jutottak el vele. Az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője, Mustafa Abdel Jalil közleménye szerint útközben tűzharcba keveredtek, ennek során Kadhafi has- és fejlövést kapott – egyelőre még azt sem tudni, hogy egy felkelő, vagy saját embere eltévedt golyója végzett vele. Ennél valószínűbb kimenetel azonban az, hogy egy felkelő végezte ki a gyűlölt diktátort. A holttestet egy miszrátai kórházba szállították kivizsgálásra, temetése várhatóan a legnagyobb titokban lesz majd, amint meg tudnak egyezni a helyszínben.


Tiszta lappal a demokráciáért

A világsajtót percek alatt bejárta a halott Kadhafiról mobiltelefonnal készült kép, ezek alapján azonban még nem lehetett rekonstruálni halála körülményeit – sokan azt feltételezték, hogy ellenállást tanúsított, ezért a felkelők egyszerűen lelőtték. A később felbukkanó, az elfogott – ám életben lévő – Kadhafit mutató videó azonban könnyen kínos perceket okozhat az új líbiai vezetésnek, hiszen ez azt bizonyítja, hogy Kadhafi megadta magát, ennek ellenére – tisztázatlan körülmények között – megölték.

Eredetileg bíróság elé állították volna Kadhafit háborús bűncselekményekért, a halála azonban tulajdonképpen megkönnyebbülés az új vezetés számára. Nem kell ugyanis vacillálniuk, hogy nemzetközi vagy hazai, esetleg valamilyen hibrid törvényszék ítélkezzen a volt államfő felett. Az új líbiai igazságügy-miniszter ugyanis többször kijelentette, hogy ha élve fogják el Kadhafit, nemzeti bíróság elé kerül, ugyanakkor a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is elfogatóparancsot adott ki ellene (és fia, valamint a titkosszolgálat feje ellen). És bár Líbia egyelőre nem tagja az ICC-nek – így alapesetben állampolgárait nem vonhatja eljárás alá a hágai törvényszék –, történelmi módon az összes állandó tag egyetértésével az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ICC hatósága alá delegálta az ügyet, elgördítve a jogi akadályokat Kadhafi perbe fogása elől.

Kompromisszumos megoldásként elképzelhető lett volna egy hibrid bíróság – például Sierra Leone mintájára –, vagyis Kadhafi ügyét Tripoliban tárgyalták volna, ENSZ-forrásokból, a nemzeti és a nemzetközi jog egyidejű alkalmazásával.

Ezek a lehetőségek azonban csak bonyolították volna a felelősségre vonást: az ICC is hosszan elnyúló pereiről hírhedt, egy hibrid rendszer kiépítése pedig még több időt emésztett volna fel, a líbiai jogrendszert ugyanis előtte szinte az alapoktól újjá kell formálni. Márpedig a lakosság gyors elszámoltatást követelt.

Amit végül meg is kapott, fölöslegessé téve a Kadhafi esetleges perbe fogásának körülményeiről szóló vitákat. Bár egy picit kínos lehet a halál módja az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak, ügyesen a Szirtben folyó harcokra fogta azt, hangsúlyozva, hogy akár még saját katonájának egy eltévedt golyója is végezhetett Kadhafival – nem lehet így senkit sem felelősségre vonni. Valószínűleg az új vezetés nem is bánja a történteket, Kadhafi életben maradása ugyanis csak erősítette volna a belső ellenállást, akár ellenforradalmat is indíthatott volna fizetett külföldi zsoldosokkal és saját híveivel, ami jócskán megnehezítette volna az amúgy sem sétagaloppnak ígérkező nemzetépítést.

Néhány emberi jogi szervezet ettől függetlenül csalódottságának adott hangot. A Human Rights Watch igazgatója, Richard Dickler például sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Kadhafi halála megfosztotta a líbiai népet attól, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság igazságos tárgyalása nyomán felelősségre vonják őt elkövetett bűneiért – ennek ellenére a legtöbb líbiai várhatóan inkább katartikus örömmel veszi tudomásul a diktátor halálát. Az Amnesty International afrikai helyettes igazgatója, Hassiba Hadj Sahraouni pedig azt hangsúlyozta, hogy Kadhafi halála ellenére teljes körűen és átláthatóan fel kell tárni a rezsim 42 évének minden egyes bűntettét. Egyben azt követelte, hogy vizsgálják ki a halál pontos körülményeit – ezt egyébként az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága is szükségesnek tartja.


Nemzetközi reakciók

Súlyos fejezete zárult le az arab tavasznak. Pont egy éve, tavaly októberben éppen Szirtben találkoztak az Arab Liga vezetői. Azóta gyökeres változás állt be a térségben: az ezen a képen szereplők közül Ben Ali tunéziai ex-elnök még januárban elmenekült Szaúd-Arábiába, a februárban elüldözött volt egyiptomi államfő, Hoszni Mubarak tárgyalása most is zajlik Kairóban, Kadhafi meghalt, a jemeni Ali Száleh pedig aggódhat, a líbiai háború végeztével ugyanis minden bizonnyal az ő országa kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, ahogy erre Barack Obama amerikai elnök is utalt. (A találgatások már el is kezdődtek, hogy vajon az USA megpróbál-e egy hasonló stratégiát Szíriában – a probléma csak az, hogy egy újabb határozat, mely felhatalmazná a NATO-t a légtér felügyeletére és célzott bombázásokra, ma már nagy valószínűséggel nem menne át a Biztonsági Tanács szűrőjén.)

A nemzetközi reakciók egyébként egyöntetűen bizakodóak voltak. Hillary Clinton a meg nem erősített információk befutásakor még csak visszafogottan ünnepelt, később aztán úgy fogalmazott, hogy „Kadhafi halála egy új korszakot hozott minden líbiai számára”, megerősítve az Egyesült Államok elkötelezettségét a líbiai demokrácia felépítésében. Barack Obama beszédét azzal kezdte, hogy „a világ egyik leghosszabb ideje hatalmon lévő diktátora nincs többé.” Ennek ellenére egyszer sem használta a „halott” szót, ami valószínűleg tudatos volt, hiszen korábban számtalanszor érkezett hamis riasztás Kadhafi halálával kapcsolatban. Az amerikai elnöknek mindenesetre óriási külpolitikai siker ez – legalább akkora, mint Oszama bin Laden likvidálása – ami nagyon jókor is jön neki, a jövő évi elnökválasztás közeledtével ugyanis egyre több a kritikusa.

A líbiai háború egyértelműen az ő és külügyminisztere sikere, a korábbi védelmi miniszter, Robert Gates ugyanis például határozottan ellenezte, hogy az USA újabb háborúba folyjon bele. Így érzett a demokraták többsége is, a másik oldalról a republikánusok viszont azt vetették Obama szemére, hogy nem lépett elég hamar. Az idő azonban őt igazolta: egyetlen amerikai áldozat nélkül, és mindössze kétmilliárd dolláros költséggel sikerült megnyerni a háborút, ami az iraki beavatkozással összevetve valóban impozáns teljesítmény, még ha a két háború feltételei teljesen mások is.

Kadhafi halálával a NATO katonai missziója is véget ér, erősítette meg a francia külügyminiszter, Alain Juppé. „Miután az egész líbiai terület az Átmeneti Nemzeti Tanács felügyelete alá került, kimondhatjuk, hogy a NATO katonai hadműveletei befejeződtek.” Bár sokan Kadhafi halálához fogják kötni a katonai beavatkozás végét, Juppé okosan nem ezt hangsúlyozta, hanem az új vezetés hatalmának kiterjesztését az utolsó Kadhafi-hű bástyára. Ellenkező esetben kínos helyzetben találta volna magát a francia vezetés, amely rengetegszer állította, hogy nem folytatnak hajtóvadászatot Kadhafi ellen, ő „nem célpont".

Ban Ki-mún ENSZ-főtitkár egységre szólított fel: „Mindkét oldal fegyvereseinek le kell tennie most a fegyvert, eljött az idő a gyógyulásra és az újjáépítésre – irgalomra, nem pedig bosszúra.” Silvio Berlusconi olasz kormányfő, Moammer Kadhafi korábbi nagy barátja csak ennyivel kommentálta a hírt: „A háborúnak vége. Sic transit gloria mundi.”

Kína átfogó politikai átmenetre szólított fel. Peking mindössze egy hónapja, a Biztonsági Tanács állandó tagjai közül utolsóként ismerte el az új líbiai vezetést, emellett előszeretettel kritizálta a NATO katonai akcióját, mert bár tartózkodott az azt lehetővé tevő 1975-ös BT-határozat meghozatalakor, szerinte a nyugati hatalmak többszörösen is túllépték a mandátumukat. A kínaiakat meglehetősen kínosan érintette, amikor júliusban kiszivárgott, hogy fegyvereket próbáltak eladni Kadhafi hadseregének – tettüket az ideológiai mellett főként gazdasági érdekek vezérelhették, a régi rezsim bukása ugyanis az olaj- és egyéb befektetések felülvizsgálatát vonhatja maga után, ami érzékenyen érintheti az ázsiai óriást.

Az Afrikai Unió a hírre reagálva megszüntette Líbia tagságának felfüggesztését. Egyelőre a világon egyedüliként eddig éppen egy afrikai állam, Zimbabwe ítélte el Kadhafi likvidálását. „Ez egy szomorú nap Afrika számára, ami a kontinens újbóli gyarmatosításának kezdetét jelenti” – nyilatkozta egy kormánypárti parlamenti képviselő, aki hangsúlyozta, hogy nem a líbiaiak, hanem a nyugatiak győzték őt le. „Ő egy igazi afrikai hős.” Sietett azt is hozzátenni, hogy Kadhafi bukásából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni más afrikai vezetőkre nézve, hiszen „Észak-Afrika különbözik a kontinens déli részétől”, ahol nem puccsok, hanem felszabadítási mozgalmak révén kerültek hatalomra, van az országoknak alkotmányuk, és választásokat is tartanak. Más kérdés, hogy Mugabe 1981 óta vaskézzel, egymaga irányítja az országot, a legutóbbi választásokat pedig egyértelműen elcsalta. Kadhafi halálával egyébként a zimbabwei rezsim még elszigeteltebb lesz, nem beszélve az eddigi busás pénzügyi segítségek elapadásának következményeiről. Nem kevesen remélik, hogy a következő eleső diktatórikus bástyák egyike Zimbabwe lesz.

Tóth Miklós

Kép innen.

• Cimkék:
Kadhafi Líbia NATO

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére