Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-14 15:15:00

Lassú és nem elég hatékony a görög reformprogram

IMF: újabb kritika és elmarasztalás

Görögországban megakadtak a reformfolyamatok, a Nemzetközi Valutaalap főleg az adócsalás elleni harc intenzitását kifogásolja, de az általános tempót sem tartja elfogadhatónak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb jelentése szerint a görögországi helyzet nem kecsegtet sok jóval. A legnagyobb probléma a reformfolyamatok lassú tempója. Habár az adósság elleni küzdelemben az ország már elérte első sikereit, azonban tekintetbe véve a gyenge növekedési előrejelzéseket, továbbra is jelentős kockázatok mutatkoznak.

A korábbi strukturális reformok messze elmaradnak az elvárásoktól – jelentette ki az IMF görögországi küldöttségének vezetője, Poul Thomsen, kedden Athénban. Az ország alapvetően még mindig nem változtatott az üzleti gyakorlatán, ezért még mindig recesszióban van.

Az IMF üdvözölte az új kormány megalakítását Athénban, de ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a reformprogram „nehéz szakaszba érkezett”. A reformok végrehajtása is jelentősen lelassult a nyár folyamán, és az adócsalások elleni harc is megtorpanni látszik. A Valutaalap véleménye szerint Görögországban a megszorításoknak a kiadás oldali csökkentésekre kellene összpontosulniuk. Az ország elérte azt a határt, amit az adóemelésekkel elérhetett – állítja Thomsen.

A legutóbbi becslések szerint idén a görög gazdaság zsugorodása 5,5–6 százalék közé tehető, míg a következő évre 2,75–3 százalékot jósolnak. Az IMF, az euró-partnerek mellett, a legfontosabb nemzetközi pénzforrás a csőd által fenyegetett országok számára, és az OECD-vel egy véleményen van, aki erősen kifogásolja a görög változások hatékonyságát.

 

spiegel.de / handelsblatt.com / K.M.

 

A nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.