Merkel nyomására mondott le az olasz miniszterelnök?

Hogyan bukott meg Berlusconi?

A Wall Street Journal üzleti napilap több mint két tucat vezető beosztású forrás nyilatkozataira hivatkozva állította össze az euróövezeti válságkezelés elmúlt félévének menetét, ahogy az a tárgyalótermekben zajlott. Amint az írásból kiderül, a válságkezelést vezénylő Merkelnek Berlusconi eltávolítása mellett a sokszor feszélyezett francia-német kapcsolatok ápolására, és a heterogén euróövezeti diplomáciai erőtér egyben tartására is törekednie kellett.

Általános bizalmatlanság

Az általános bizalmatlanság hatására egyes országok már nem képesek a piacról finanszírozni adósságukat. Korábban kisebb államok fordultak pénzügyi segítségért az Európai Unióhoz, illetve a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), s ezek a szervek megfelelő kapacitással rendelkeztek az ilyen igények kielégítésére. Az euróövezeti mentőkapacitások megerősítéséről szóló tárgyalások igazán a fenyegető olasz államcsőd hatására indultak be. A válságkezelés mikéntje azonban jelentősen megosztotta az euróövezeti államokat. Franciaország és más államok az Európai Központi Bank (EKB) bankóprésének beindítását sürgették. Németország, és az EKB azonban az infláció elszállása, illetve az így a bajba jutott tagállamok reformtörekvéseire ható negatív ösztönző miatt határozottan álltak ellent a francia követelésnek.

Jóllehet Olaszországban immár új, a reformok végrehajtására kijelölt kormány van, a gazdasági kilátások egyre aggasztóbbak. A világ GDP-jének közel 20 százalékát adó euróövezet egyre inkább recesszióba fordul, miközben több ország, különösen Franciaország „tripla-A” adóskockázati besorolásának megtartására törekszik. Olaszországnak mintegy 400 milliárd eurónyi adósságot kell megújítania 2012-ben. Kezdetektől fogva, a válságkezelés egyik alapelve volt az, hogy nem szabad engedni, hogy Olaszország ellen támadás induljon a kötvénypiacokon. A befektetői pánikot azonban éppen egy válságkezelő intézkedés váltotta ki: júliusban az euróövezeti állam- és kormányfők 10 százalékos adósságleírásra kötelezték Görögország hitelezőit.

Ez óvatosságra intette a befektetőket, s egyre kevésbé mertek olyan államok papírjaiba fektetni, amelyek ki vannak téve a részleges adósságleírás veszélyének.
A piaci bizonytalanságot csak fokozták az olasz belpolitikai gondok. Berlusconi összeveszett a piac által „biztos kéznek” ítélt Giulio Tremonti pénzügyminiszterrel. Egy forrás szerint Berlusconi irodájában fakadt ki: „Tremonti azt gondolja magáról, hogy egy zseni, mindenki más pedig kretén”. Tremonti esetleges lemondásának hírére tovább nőttek az olasz kötvények hozamai.

A dühöngő Róma

Berlusconi azonban a külvilág felé igyekezett nyugtatólag beszélni. Augusztusban egy parlamenti beszédben kijelentette: a kormány gazdaságpolitikáját „megfelelőnek ítélte Európa”. Két nappal később az EKB levélben mondott ellent az olasz miniszterelnöknek. Az akkor EKB-elnök Jean-Claude Trichet, illetve később utódja, az akkori olasz jegybankelnök Mario Draghi a levélben leszögezte „nem elégségesek” a tervek. A gazdaságpolitika jelentős változtatását sürgették és több konkrét intézkedés szükségességét fogalmazták meg, így a verseny elősegítését, a munkaerő-piaci szabályozás csökkentését, a bőkezű nyugdíjrendszer visszanyesését, a bürokratikus terhek mérséklését, illetve a jelentősebb kiadáscsökkentést. A levél implicit üzenete ez volt: ezek a reformok képezik feltételét az EKB kötvénypiaci intervenciójának.

A megosztó Berlusconi. Fotó innen

Források szerint Róma dühöngve fogadta a levelet. Tremonti később euróövezeti pénzügyminiszterek egy csoportjának úgy fogalmazott, hogy kormányuk két fenyegető levelet kapott augusztusban: az egyiket egy terrorszervezettől, a másikat az EKB-tól. „Az utóbbi volt rosszabb” – tette hozzá a pénzügyminiszter. Berlusconi azonban kénytelen volt engedni és augusztus 7-én ígéretet tett az EKB-nak, hogy mélyebb reformokat és komolyabb kiadáscsökkentést hajt végre. Trichet elegendőnek találta az olasz kormányfő ígéretét és másnap olasz kötvények felvásárlásába kezdett a frankfurti szervezet. Az olasz másodpiaci hozamok csökkenni kezdtek.

Olaszországban azonban Berlusconi politikai nehézségekbe ütközött, ami elbizonytalanította a kormányfőt. Trichet és Draghi később telefonon követelte, hogy teljesítse ígéretét. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is arra kérte Berlusconit, vegye komolyabban a válságot „más különben mindannyian bajban leszünk”. Augusztus 31-én az olasz sajtó már arról számolt be, hogy Berlusconi tanácsadóinak elmondta: felhagy a nyugdíjrendszer tervezett reformjával. A befektetők ismét menekülni kezdtek az olasz kötvénypiacról, ráadásul az EKB sem avatkozott be a hozamemelkedés mérséklése érdekében.

Mindeközben a világ egyre türelmetlenebbül nézte az euróövezeti válságkezelés kudarcait, mivel az már a világgazdasági stabilitást fenyegette. Az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) már csak 250 milliárd eurónyi szabad kapacitással rendelkezett. Ez Olaszország adósi kötelezettségeit csupán néhány hónapig fedezte volna.
Az IMF szeptemberi közgyűlésén Kína, Brazília és az Egyesült Államok közösen sürgette Európát, hogy az EKB útján növelje az EFSF kapacitásait. Jens Weidmann, a német jegybank elnöke elutasította ezt, mondván, hogy a mentőalap kormányzati szerv, és a költségvetések finanszírozását tiltja az EKB szabályzata.

A nagyok párbeszéde

Október 19-én aztán Nicolas Sarkozy francia elnök határozott lépésre szánta el magát. Vajúdó feleségét Párizsban hagyva Frankfurtba utazott, ahol euróövezeti eminenciások Jean-Claude Trichet-t búcsúztatták a frankfurti Alte Operben tartott gálaesten. Miközben a zenekar Mozartot és Rossinit játszott, Európa leghatalmasabb döntéshozói egy különteremben tárgyaltak. Sarkozy ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy csak az mentheti meg az euróövezetet, ha az EKB döntő módon lép fel a kötvénypiacokon. „Minden más kevés lesz” – fogalmazott a francia elnök.

Trichet franciául vágott vissza, hogy nem az EKB feladata, hogy kormányzatokat finanszírozzon. Mint mondta, már a meglévő, korlátozott kötvényvásárlási program is heves ellenállást váltott ki Németországban. „Csináltunk egy keveset, de azt is óriási kritika érte Németországban” – mondta. A beszélgetésen jelen lévő Merkelt láthatólag idegesítette, hogy Franciaország nyomást gyakorol az EKB-ra. A német kormányfő úgy gondolta, hogy Sarkozy annak ellenére teszi ezt, hogy világosan látja, Németország mennyire ellenez egy ilyen lépést. Merkel Trichet-hez viszont így szólt: „Ön Németország barátja”. Mindeközben hír érkezett Párizsból, hogy megszületett Sarkozy elnök lánya. A német kancellár visszafogottan gratulált a francia államfőnek, a tárgyalás pedig eredmény nélkül végződött.

Angela Merkel egy nappal később telefonált Rómába. A titkos hívás célja egyre határozottabb álláspontjának kifejtése volt: az euróövezeti államok már nem engedhetik meg maguknak, hogy úgy éljenek, ahogy nekik tetszik. Berlusconi gazdaságpolitikai tétlensége egész Európát veszélyezteti. Merkel ezért felhívta Giorgio Napolitano olasz elnököt, azt az embert, akinek hatalmában állt új miniszterelnököt javasolni, amennyiben Berlusconi elveszítené parlamenti támogatottságát. A német kancellár Napolitanónak elmondta: „értékeli” a deficitcsökkentő intézkedéseket, de Európa agresszívebb reformokat szeretne a növekedés beindítása érdekében. Aggodalmainak adott hangot, hogy Berlusconi nem képes megtenni a szükséges lépéseket. Merkel a hívás végén előre megköszönte, hogy Napolitano „minden tőle telhetőt” megtesz a reformok elősegítése érdekében.

Giorgio Napolitano. Megértette az üzenetet. Fotó innen

Napolitano megértette az üzenetet: néhány nappal később egyeztetésre hívta az olasz parlamenti pártok vezetőit, hogy felmérje, mekkora támogatottsága lenne egy új kormánynak, ha Berlusconi nem lenne képes megnyugtatni a piacokat és Európát.
Mindeközben Görögországban újabb nehézségek jelentkeztek. Október 21-én az IMF és az EU missziója megállapította: Görögországnak 2020-ig további 140 milliárd euró támogatásra lenne szüksége, hacsak a magánbefektetők nem mennek bele 60 százalékos adósságleírásba.

Németország éppen a nagyobb adósságleírás mellett állt ki, Franciaország pedig engedett, mivel attól tartott, hogy nagyobb kifizetés esetén veszélybe kerülne „tripla-A” minősítése.
Merkel és Sarkozy viszonya végül az október 23-i csúcson rendeződött. A kancellárasszony egy plüssmacit ajándékozott a francia elnök lányának, s telefonon gratulált Carla Bruninak.
Az adósságleírás azonban a magánbefektetők ellenállásába ütközött. A bankszektort képviselő szervezet (IIF) kisebb magánbefektetői részvételért lobbizott, míg Merkel a korábban megállapított 10 százalék helyett immár 50 százalékos leírást szorgalmazott.

A kudarccal fenyegető október 27-i válságtanácskozáson, az éjjel közepén Merkel és Sarkozy külön egyeztetésre hívta Charles Dallarat, az IIF fő tárgyalóját. Merkel elmondta: „ez az utolsó ajánlatunk”, és átnyújtotta az 50 százalékos leírást tartalmazó megállapodástervezetet. A német kancellár üzenete az volt, hogy a bankok üres kézzel távozhatnak, ha nem egyeznek bele a tervezetbe. Dallara végül – azt követően, hogy vezető bankárokkal egyeztetett –, elfogadta az ajánlatot, a befektetői közösség pedig fellélegzett, hogy nem lesz teljes görög államcsőd.

Nem volt azonban tartós a béke: Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök október 31-én váratlanul bejelentette: népszavazásra bocsátja a mentőcsomagot. Európában pánik tört ki, hogy Görögország a világtörténelem legnagyobb államcsődjét élheti meg. Az euróövezeti vezetők a G20-as államok cannes-i találkozójának előestjén tárgyalásra hívták a görög miniszterelnököt. A francia Riviérán Merkel Papandreunak kijelentette: „A referendum igazi kérdése az, hogy az euróövezet tagja kíván-e maradni Görögország, vagy sem”. A német kancellár ezzel tabut döntött meg: először merült fel, hogy az euróövezet leggyengébb államait kizárhatják a közös valuta térségéből. Papandreu végül – saját pártjának ellenállása miatt – elvetette a népszavazás ötletét, s lemondásra kényszerült.

A cannes-i tárgyalások középpontjába ismét Olaszország került, jóllehet a hosszú tárgyalások alatt el-elbóbiskoló Berlusconit gyakran segédei tartották ébren. Nem sokkal korábban Napolitano közleményt adott ki, amelyben világossá tette: „kötelessége felmérni Olaszország társadalmi-politikai helyzetét”. Ez egyértelmű üzenet volt a politikai pártok számára, hogy nyíltabb tárgyalás kezdődjön egy új kormány létrehozásáról. November 8-án aztán Berlusconi elvesztette parlamenti többségét és nem sokkal később lemondott. Napolitano, a római törvényhozás széles támogatása mellett Mario Montit nevezte meg Olaszország új miniszterelnökének.

Merkel nyomására így a bajba jutott déli államokban olyan politikusok kerültek hatalomra, akik a reformok végrehajtása mellett állnak ki, jóllehet egyiket sem a szavazók választották meg. A francia-német tandemnek emellett sikerült elérni, hogy az euróövezet egésze a német költségvetési szigor mellett kötelezze el magát.

A gondok azonban továbbra is fennállnak: a befektetők bizalmatlanok, az olasz államkötvények hozamai magasak, és Európa továbbra is csak keresi a válságkezeléshez szükséges forrásokat.

MTI

A nyitókép innen

• Cimkék:
Európa Berlusconi leváltás Merkel euró Sarkozy

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére