Őrült vagy zseniális stratéga?

Hogy maradhatott Kadhafi 40 évig hatalmon?

Kadhafi Líbia vezetését 1969-ben, mindössze 27 évesen, egy vértelen puccsot követően vette át. Megalomán hajlamai korán megmutatkoztak: nagy álma volt egy, a Nasszer elnök Egyiptomához hasonló rendszert lértehozni Líbiában, ami alapvetően az arab nacionalizmus és szocializmus ideológiáján nyugszik, és idővel az élére állhat a közel-keleti arab nacionalista mozgalmaknak, létrehozva az arab államok föderációját. Líbia vezetését átvéve többször is kísérletet tett az arab egység létrehozására, Egyiptommal és Szíriával 1972-ben létrehozta az Arab Köztársaságok Szövetségét (mely 1977-ben szétesett), később pedig Tunéziával és már afrikai országokkal próbált szövetségre lépni, de ezek a próbálkozások is hamar elhaltak.

A sikertelen egyesülési kísérletek után Kadhafi a hangsúlyt inkább Líbia belpolitikai átalakítására helyezte, Zöld Könyvével létrehozva a „dzsamaharíja”, azaz a népi kongresszus rendszerét, melynek jegyében a döntéshozási mechanizmus a társadalom legelemibb szintjeire került volna le, megvalósítva ezzel a „tökéletes demokrácia” modelljét. Eközben valójában egyre erősebb központosítás zajlott Líbiában, de a társadalmi elégedetlenségi mozgalmak fokozatosan háttérbe szorultak, ugyanis a nagy volumenű infrastrukturális beruházásokból idővel a lakosság is profitált.

Kadhafi nemzetközi megítélése a pályájának kezdetén meglehetősen negatív volt, első intézkedései egyikeként ugyanis kitiltotta a külföldi vállalatokat a líbiai piacokról, akik így kénytelenek voltak megválni virágzó beruházásaiktól. Kadhafi azonban leginkább azzal váltotta ki a nemzetközi közösség haragját, hogy a hetvenes évektől nukleáris fejlesztésekbe kezdett, ezzel tudatosítva a külföld felé önállóságát. Ezt tetézte a Lockerbie-merénylet: 1988-ban Skócia felett – mára a Wikileaks dokumentumaiból és a volt belügyminiszter szavaiból világos, hogy személyesen Kadhafi utasítására – líbiaiak egy csoportja felrobbantott egy civil utasszállító repülőgépet. A tragédiában 270-en haltak meg, ebből 189-en amerikaiak, négyen pedig magyarok voltak.

Miután a merényletet követően egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Líbia a nemzetközi terrorizmus egyik fő támogatója, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1992-ben szankciókat vezetett be Líbiával szemben. Mivel az embargó jelentősen visszavetette az ország olajexportra épülő gazdaságát, Kadhafi idővel elkezdett visszatáncolni a nemzetközi közösséghez, és 2003-ban bejelentette, hogy végleg lemond atomporgramjáról.

Ezt követően egyre nagyobb külföldi beruházások indultak meg a líbiai gazdaságba, márpedig a nemzetközi tőke jelenléte stabilitást követelt – így hiába volt Kadhafi rendszere korrupt és elnyomó, mivel biztosította a kiszámítható politikai hátteret, a nemzetközi közösség hajlandó volt szemet hunyni a rendszer bűnei felett. Független szervezetek részéről emiatt sok kritika érte a nagyhatalmakat – főleg a brit komány tagjait, akiket azzal vádoltak, hogy Kadhafi gazdasági zsarolására kiadták Líbiának a Lockerbie-merénylet egyetlen elítéltjét.

Nem tudni, hogy milyen destabilizációs hatással fog járni, amennyiben Kadhafi a következő napokban megbukik, de az biztos, hogy gyökeres változások várhatóak Líbiában. Kadhafi túlfeszítette a húrt, a tunéziai és az egyitomi események után, az elmúlt hetek brutális és erőszakos fellépését a líbiaiakkal szemben már nem fogják elnézni neki korábbi szövetségesei.

Hiábavaló szankciók?

A nemzetközi nyomás azonban láthatóan nem zavarja Kadhafit, sokak szerint egyszerűen tudomást sem vesz róla, amit az is jól mutat, hogy az országba bejutni próbáló segélymunkásokat és újságírokat többször is felszólította, hogy előbb szerezzék be a líbiai nagykövetségeken a szükséges vízumokat – azok azonban már a legtöbb nyugati országban bezártak, miután a diplomaták megtagadták a szolgálatot.

Kadhafi legutóbbi beszédeit hallgatva sokan kérdezhetik, hogy vajon mentálisan beszámítható állapotban van-e egyáltalán a líbiai vezér, akinek természete hagyományosan is némiképp extravagáns, de az elmúlt napokban minden korábbinál szélsőségesebb és megdöbbentőbb fellépéseket produkált.

„A líbiai fiatalok drogok hatása alatt cselekszenek, és a drogokat az al-Kaida emberei adták nekik” – mondta Kadhafi csütörtöki beszédében, hangsúlyozva, hogy ami az országban történik, az nemzetközi terrorizmus, semmi esetre sem belső engedetlenségi mozgalom. Ezt a nyilatkozatát sokan úgy értelmezték, hogy immár teljesen elveszítette a kapcsolatát a realitással, azonban elemzők egy része szerint nem erről van szó, Kadhafi a líbiai lakosság és a nemzetközi közösség legitim félelmeire igyekezett apellálni szavaival.

Líbiában, ahol máig a törzsi rendszer határozza meg a társadalom felépítését, a törzsi ellentétek pedig hagyományosan erősek, Kadhafi negyvenéves uralma alatt viszonylagos stabilitás alakult ki, a vezető ugyanis a kezdetektől fogva ügyesen játszotta ki egymás ellen az ellenséges csoportokat, és kegyetlenül letört minden elégedetlenségi mozgalmat. A stabil helyzet garanciát jelentett az országba befektetni kívánó külföldieknek, márpedig Kadhafi megkérdőjelezthetetlen hatalma garancia volt arra is, hogy a szélsőséges erők és az iszlamista mozgalmak ne törhessenek előre.

Azonban a nyugatiak szemében az reális félelem, hogy amennyiben Líbiában hatalmi vákuum alakul ki, akkor az addig föld alatti mozgalom formájában létező szélsőséges csoportok vehetik át az irányítást az ország felett. Líbiában nem létezik hagyományos értelemben vett parlament, nincsenek szervezett ellenzéki pártok sem, és továbbra is a törzsi törésvonalak mentén rendződik a társadalomm, így valóban kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni Kadhafi távozása után.

Sokan attól félnek, hogy az ország Szomáliához és Afganisztánhoz hasonlóan „bukott államként” végezheti, amennyiben nem sikerül megakadályozni a törzsi ellentétek kiújulását. Mondani sem kell, hogy egy ilyen helyzet valóban kedvezne az al-Kaida és más szélsőséges erők térhódításának, és hosszú évekre polgárháborúba taszíthatná Líbiát.

Thurányi Kata
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére