Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-07-19 19:00:00

Élőlánccal bizonyítják majd elkötelezettségüket

Hazafisággal a békés iszlámért

Több ezer muszlim fog élőláncot alkotni Angliában így tiltakozva az erőszak és szélsőségesség ellen.

Az Ahmadiyya Muszlim Közösség a július 22 és 24 között szervezett Jalsa Salana találkozón azt tervezi, hogy minden egyes tagja megújítja azt az évszázados fogadalmat, miszerint az iszlámot a béke vallásaként gyakorolja.


Hit, erkölcs: az örök bizonyság

A több mint 50 országból évente összegyűlő emberek szerint egy adott országban a jó állampolgárság és hűség a hit bizonyítékai. Az Ahmaddiyya Muszlim Közösség egy globális iszlám mozgalom, amely főként a béke iránti elkötelezettségéről vált ismertté. Az Ahmadiyyahoz tartozó muszlimok elítélik az erőszakos dzsihádot, szerintük nem kell erkölcsi kereszteshadjáratot folytatni annak érdekében, hogy bizonyítsák hitüket. A Hampshire–ben rendezett eseményre politikusok, hit és közösségi vezetők is hivatalosak, valamint világszerte közvetítik majd az eseményt a televízióban.


Békét akarnak. Fotó innen

Hadhrat Mirza Masroor Almad, a muszlim közösség vezetője elmondta, hogy azok, akik a Jalsarán részt vesznek, mindig szem előtt kell tartaniuk az általános igazságot. A vezető szerint minden pillanatban hálásnak kell lenni Istennek az Ő jóságáért. Hozzátette: azáltal, hogy minden pillanatban felidézzük Őt és betartjuk a parancsait, egész lényünkkel követjük tanításait.

Rafih Hayat, az angliai Ahmadiyya muszlim közösség országos elnöke szerint akik részt vesznek a találkozón, azok spirituális fejlődésen mennek át. Beszédeket hallgatnak az iszlámról és Szent Mohamed Próféta életéről, hogy jobban megértsék: hogyan tud a vallás erkölcsi iránytűként funkcionálni a mai világban. A hangsúly az integráción, a szereteten, a jó közösségi kapcsolatokon van; a jó cselekedetek elősegítése a cél.

A találkozó a testvériség megerősítése miatt fontos, újra felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a hit és a nemzet iránti lojalitás kompatibilisek egymással.

 

– mi, wwrn.org

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.