Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-09-20 14:30:00

Egyre többen veszítik el otthonaikat

Görög válság: nőtt a hajléktalanok száma

Tizennyolc éven át főzött muszakát és sütött bárányt „Petrosz Papadopulosz” különböző éttermekben szerte Görögországban, most azonban olyan helyen készül ebédre, ahol sohasem gondolta volna: egy athéni hajléktalan menhelyen.

A dél-európai országot - és ezáltal az euróövezetet - sújtó súlyos válság, amely félelmek szerint hamarosan államcsődbe torkollik, negyedével növelte a fedél nélküliek számát. Egyre többen kerülnek utcára a dominóhatás lehetséges következő áldozatának tekintett Olaszországban és Spanyolországban is.


Rémálom

Papadopulosz nem vállalja igazi nevét, mert fél, hogy barátai és rokonai megtudják, milyen helyzetbe került. De a sajtó érdeklődésére szomorúan felidézi: épp csak lakást vett, családot akart alapítani, amikor jövőjéről szőtt elképzeléseit elsöpörte a görög gazdasági válság. Tavaly elveszítette állását az évtizedek óta legkeményebb krízisben, és csatlakozott a munkanélküliek tetemes táborához. Amikor már lakásának törlesztését sem tudta fizetni, fel kellett adnia otthonát, és arra kényszerült, hogy az utcákat rója.

– Úgy éreztem, mintha egy filmbe csöppentem volna. Az életem 180 fokos fordulatot vett. Elvesztem - panaszolja Papadopulosz, kezét tördelve, ahogy felidézi, milyen nehéz volt, mire alvóhelyet talált egy elhagyott épületben. – Az utca kibírhatatlan – tette hozzá.

Hivatalos becslések szerint Görögországban 20-25 százalékkal ugrott meg a hajléktalanok száma az utóbbi két évben, ez óriási léptékű emelkedés egy olyan országban, ahol felnőttek még mindig szüleikkel élnek, és a nyugdíjakat a fiatalok támogatására fordítják. A görög statisztikák azonban egybecsengenek több olyan európai államéval, amely „bekapott” egy vagy két mélyütést a recesszió és a megszorítások miatt. A növekvő munkanélküliség, az állami támogatások lefaragása, a lakhatás nehezebbé válása egyre több embert sodor veszélybe, és olyanokra is hatással van, akik korábban úgy vélték, hogy a nehézségek nem érik el őket.

A mindössze 40 éves Papadopulosz hitetlenkedve csóválja fejét, ahogy visszaemlékszik arra az egy évre, amelyet az utcán töltött, mielőtt ágyhoz jutott a menhelyen. Két fivérét – akik a szűk családot jelentik számára – szintén súlyosan érintette a válság, így alig tudtak rajta segíteni. – Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. Később rájöttem, milyen vékony a határ. Mindenkivel megtörténhet, mindannyian hajléktalanná válhatunk – magyarázza.


A hajléktalanok új generációja

Éles ellentétben a fedél nélküliekről élő klisékkel – vagyis hogy ápolatlan, kócos, mentális- vagy kábítószer-problémákkal küzdő emberek – Papadopulosz a görögöknek ahhoz az új generációjához tartozik, amely áldozatul esett a jóléti rendszer megnyirbálásának, azért, hogy az ország mérsékelni tudja a mély adósságválságot.

– A hajléktalanok populációja megváltozott – mutat rá Arisz Violancisz, a Klimaka nevű szervezet pszichológusa. – Most már gyakorta középkorú emberek gyarapítják soraikat, aki termékeny éveikben járnak, és akik azt gondolták, hogy minden rendben lesz, és mindent jól csináltak. Becsapva érzik magukat.– mondta Violancisz.

A Klimaka menhelyén mintegy ötven ember – legtöbbjük férfi – cseveg, játszik ostáblán vagy nézi a tévét, míg a tésztából és húsból álló ebédre vár. Az ételt Papadopulosz főzi, a lakók műanyag tányérokon kapják. A hajléktalanszálló ajtaján először a válság által leginkább sújtotta szektorok – például az építőipar – vesztesei kopogtattak. Egyikük, Lambrosz, a korábbi vakoló bevallja, még nem mondta el rokonainak, hogy mielőtt befogadták a menhelyre, három hónapig autójában aludt, miután tavaly karácsonykor elbocsátották. – Nem akarom, hogy megtudják. Rosszul érezném magam, és ők is – fogalmaz könnyekkel a szemében az 55 éves férfi.

A szegénység láthatóan nőtt a négymilliós görög főváros utcáin, emberek hálózsákokban húzzák meg magukat kies utcákon, kukákban és konténerekben kotorásznak, hogy ételt vagy eladni való fémet és üveget találjanak. A Klimaka becslése szerint az utcán élő görögök száma 25 százalékkal, 17-20 ezerre duzzadt az utóbbi két évben. Az athéni városi hajléktalanszolgálat – amelynél naponta több tucatnyian állnak sorban ebédért – 15-20 százalékos növekedést jelzett. Mivel a munkanélküliségi ráta 16 százalék fölé kúszott, hajléktalanok ma már az élet minden területéről vannak. – A családi és a társadalmi szolidaritás egyaránt válságban van. Soha nem láttam még ilyet, mintha minden ember egyedül lenne – állítja Violancisz.


A Jón-tenger másik oldalán is rossz a helyzet

A Jón-tenger másik partján, Olaszországban, ahol szintén szaporodnak a megszorító intézkedések, hogy visszaverjék a pénzügyi válságot, a szociális munkások hasonló történetekről számolnak be a hajléktalanokról. A hagyományos családi szolidaritás ott is alábbhagyott.


Kilátástalanság. Fotó innen

– Egyre több ember csúszik a szürke zónába, nem élnek mélyszegénységben, de jövedelmükből nem húzzák ki a hónap végéig. Ilyenek az egyedülálló szülők és az idősek – fejti ki Francesca Zuccari, a Sant' Egidio nevű jótékonysági szervezet részéről.

A szegénység elleni küzdelem élharcosaként ismert katolikus Caritas szerint 2009-2010-ben 25 százalékkal nőtt a segítséget kérők száma, az új eseteké pedig 40 százalékkal. Sok az elvált vagy különélő férfi. – Egyre többen szakítanak, a gazdasági válság miatt pedig alacsonyabbak a reálkeresetek, szélesedett a munkanélküliség, rosszabbodott a lakhatás – foglalja össze a Caritas szóvivője, Renato Molinaro.

A hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteket tömörítő európai csoport, a FEANTSA véleménye szerint különösen veszélyben vannak Európa-szerte a gyengébbek, így a bevándorlók és a fiatalok. – Egyre több olyan ember van, akit korábban egyáltalán nem fenyegetett a veszély, hogy hajléktalanná váljon, de most mégis itt tart – húzza alá a tömörülés képviselője.

Bőven vannak olyanok, akik nem is jelennek meg a statisztikákban, mert átmenetileg egy barát kanapéján húzzák meg magukat vagy túlzsúfolt lakásokban alszanak. Spanyolországban is hasonló a helyzet, az ibériai állam tudhatja magáénak a legmagasabb – 21 százalékos – munkanélküliségi rátát az Európai Unióban. A madridi vezetés kemény megszorító intézkedéseket foganatosított, hogy ne kelljen segélycsomagot kérnie az eurózónától. A hajléktalanok száma ebből is fakadóan 15,7 százalékkal gyarapodott 2008 és 2010 között hivatalos adatok szerint.


Jobb időkre várva

A hajléktalanság ügye azonban nem korlátozódik csak az euróövezet adósságválságának középpontjában álló országokra. A zónától távol maradó Nagy-Britanniában tavaly 10 százalékkal 44 160-ra nőtt az otthonukat vesztett családok száma. 2004 óta ez volt az első alkalom, hogy emelkedett ez a szám.

– A szigetországban, ahol tavaly szintén jelentős lefaragásokat jelentettek be, a lakhatás költségei jelentik a legnagyobb gondot – állítja a Shelter nevű szervezet szóvivője. – Egyre többen vesztik el otthonukat, és a lakásbérlés is drágul. A lakhatási támogatások megnyirbálása túl nagy csapást jelent az embereknek.

Franciaországban a magas munkanélküliség is súlyosbítja a helyzetet, noha a gallokat a legnagylelkűbb országok között tartja számon az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD). A hajléktalansággal foglalkozó két legjelentősebb francia szervezet, a Pierre abbé Alapítvány és a vöröskereszt szerint a fedél nélküliek tábora a 2008-as százezerről 2011 első felére 130-150 ezresre hízott. 2007 óta drámaian nőtt a talajt vesztett fiatalok és idősek száma.

Sokan még soha nem kerültek ilyen mélyre, egész életükben dolgoztak. A nyugdíjasoknak hirtelen jött csapás, hogy nem tudják fizetni a lakás költségeit, a számlákat és az ennivalót. A Pierre abbé Alapítvány szerint a jóléti juttatások lefaragása leginkább az alacsony és közepes jövedelmű embereket sújtotta, sokukat szegénységbe és hajléktalanságba taszítva.
Európában a legtöbb szakértő kemény őszre számít, félő hogy a gazdasági válság tovább mélyül, ez pedig súlyosbíthatja a hajléktalanságot is. Az emberek szebb jövőre várva bíznak a fellendülésben, amelynek egyelőre nem mutatkozik túl sok jele.

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.