Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-07-23 13:23:00

Aki el akarja fedni egész testét, az megkapja a magáét

Európai értékek: Belgiumban is tilos a burka

Egytől hét napig terjedő börtönre vagy 130 eurós büntetésre számíthatnak, akik elfedik az egész testüket. Szabadság, egyenlőség, testvériség.

Belgiumban életbe lépett szombaton a burka viselést tiltó törvény, így Franciaország után ez a második európai ország, amely bünteti a test egészét elfedő öltözet viselését. A törvényt megszegők 137,50 eurónak megfelelő büntetésre, illetve egytől hét napig terjedő elzárásra számíthatnak. A közel tizenegy millió lakosú országban hozzávetőlegesen 500 ezer muzulmán él, de becslések szerint mindössze 270-re tehető azon nők száma, akik az egész testet elfedő öltözéket hordanak.

Európában Belgium volt az első, amely tavaly márciusban napirendre tűzte a burka betiltásának kérdését, ám az elhúzódó kormányalakítási folyamat következtében csak idén áprilisban szavazta meg a törvényhozás..  Az intézkedés szükségességét elsősorban emberi jogi és biztonsági okokra vezették vissza a belga és francia döntéshozók. Az európai társadalmak az emberi jogokra hivatkozva diszkriminatívnak tartják a női testet eltakaró viseletet, amely ráadásul jelentősen megnehezíti az adott személy azonosíthatóságát.

 

MTI, Index

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.