Modernkori rabszolgaság – létezik

Emberkereskedelem: döbbenetes helyszíni riport

Ellenőrzés nincs. Egyiptom, a régió legnépesebb és egyik legnagyobb országaként pedig egyszerre szolgál kifogyhatatlan rabszolgaforrásként, cél- és tranzitországként.

Az Egyiptom és Líbia közötti határátkelő egy vörös sziklán áll. Kanyargós szerpentin vezet fel a határhoz, a tenger felől mindig erős szél fúj. Amióta kitört a líbiai polgárháború, emberek ezrei várakoznak a két határ közé szorulva. Nagy részük afrikai. Papírjaik nincsenek, rabszolgaként dolgoztak Líbiában, és az életükért menekültek Egyiptom felé. Az ország nem fogadja be őket, nem ad menedékjogot.

Líbiából a sivatagon át

A sivatagban vagyunk. Nappal a hőmérséklet eléri a 45 fokot, éjjelre pedig akár fagypontra is lehűlhet. A tenger felől fújó szél éjjelente jeges, csontig hatol, férfiak és nők dideregnek a fűtetlen várótermekben. Két mosdó jut kétezer emberre. – Darfúrból mentem Adzsdabíjába − meséli Musztafa, egy huszonéves szudáni fiú, miután megkínálom cigarettával. − Egy líbiai férfi jött a falunkba, és azt ígérte, hogy Líbiában munkalehetőség és jobb élet vár. Azt mondta, a papírokkal minden rendben van, mégis a sivatagon keresztül mentünk át a határon. A líbiai oldalon egy teherautó várt minket, a sofőr mindenkitől elvette az útlevelét, és úgy vitt Adzsdabíjába.

Kiderült, hogy egy építkezésen kell dolgoznom. Napi egyszer kaptam enni, és amikor kérdeztem, hogy mikor kapok fizetést, mondták, majd ha ledolgoztam azt az ötezer dollárt, amivel tartozom nekik. Kérdeztem, az mégis mennyi idő, mire azt a választ kaptam: napi húsz dollárt kapnék, számoljam ki. Amikor el akartam szökni, úgy megvertek, hogy véreset vizeltem, s azzal fenyegettek, hogy megölnek, ha megint megpróbálom – mesélt pokoljárásáról a férfi. Musztafa a polgárháború kitörésekor menekült el az országból Egyiptom felé, amikor „gazdái” magára hagyták. Történetével nincs egyedül.

Kényszermunkások, tarifával

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint a világon jelenleg 12,3 millió ember dolgozik kényszermunkásként, ebből 2,4 milliót kimondottan emberkereskedők adtak el munkaerőnek. Bár a kényszermunka az ázsiai országokban a legelterjedtebb, a mód a Közel-Keleten is egyre gyakoribb. Az emberkereskedelem a világ harmadik legjobban jövedelmező üzlete a kábítószer- és fegyverkereskedelem után, éves szinten 32 milliárd dolláros bevételt jelentve a csempészeknek. – A fellobbanó forradalmak pedig beindították a mozgást − állítja Ahmed Abdul Halim, az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Migrációs Szervezet egyik munkatársa a határ melletti irodában. – Akiket itt lát, azok azonban a szerencsések. Előbb-utóbb ugyanis majd döntés születik a sorsukról, és legalább tudunk a létezésükről, kiállítunk nekik papírokat. Azok sorsa, akik a beduinokra bízták magukat, és illegálisan lépték át a határt, továbbra is bizonytalan – tette hozzá Halim.

Szallum a legközelebbi város a líbiai határátkelőhöz. Alig néhány utcából áll, és vendéglátóhely is kevés van. Az egyik étteremben a konkrét tarifákat is megtudjuk: egy beduin férfi közli, hogy a sivatagon való átkelés ötszáz dollárba kerül, attól függően, hogy mit akarnak hozni magukkal. Kérdezzük, mi történik, ha a menekülők nem tudják kifizetni a fuvardíjat. „Ledolgozzák” − kapjuk a választ. A kérdés, hogy hogyan.

  – Egyiptom régóta hírhedt a gyapotföldjeiről, ahová folyamatosan keresik a munkaerőt. Menekültek, migránsok tízezrei végzik ezeken a földeken, kényszermunkán. Mivel hivatalosan nem léteznek, és sosem jöttek az országba, gyakorlatilag bármit megtehetnek velük, mert félnek a hatóságokhoz fordulni. Nemrég volt egy esetünk, amikor egy nőt ostorral vertek eszméletlenre, mert visszautasította a munkafelügyelő közeledését − meséli Kate Andrews, az Alapítvány a Rabszolgaság Ellen munkatársa. Nemcsak arabok, nemcsak a konfliktus sújtotta afrikai országok lakói kerülnek azonban az emberkereskedők kezei közé.

Hastánc és escort

A Shephard Hotel Kairó egyik ismert „találkozóhelye”. A bárpultnál állunk, és nézzük a kelet-európai felhozatalt. A nyári szezonban többek között ebbe a hotelbe járnak a gazdag arab turisták, hogy fehér nőkkel „ismerkedjenek”. Megszólítjuk az egyik szőke nőt, fizetünk neki egy italt. Három mondat után már az árnál tartunk, százötven dollár a numera egy órára. Amikor megmondjuk, hogy újságírók vagyunk, a magát Nádjaként bemutató nő elkomorodik. – Szóval a nyomoromról akarsz írni − mondja. Otthagy minket az asztalnál.

Adják-veszik az élő húst. Fotó innen

– Éves szinten 250-300 kelet-európai és a Szovjetunió volt tagországaiból származó fehér nő kerül emberkereskedők kezei közé a Közel-Keleten − meséli dr. Mona Gamal, az Egyesület a Nők Fejlesztéséért és Fejlődéséért munkatársa. − Bár nem ez a főprofilunk, sokszor fordul elő, hogy ilyen esetekkel is találkozunk. Megkeresnek minket, mert nincs hová fordulniuk – vázolta a helyzetet Gamal.

Rövid nyomozás után megtudjuk, hogy Kelet- és Közép-Európából, Magyarországot is beleértve, általában hirdetés útján kerülnek a nők az emberkereskedők kezébe. – Én eredetileg hastáncosnak jöttem ki, ez lett belőle. Hastáncosokat kerestek, így kijöttem. Mire észbe kaptam, a hastáncon kívül már konkrét escort szolgáltatást is nyújtottam. Elvette az útlevelemet, és sehová sem engedett egyedül − meséli egy neve elhallgatását kérő prostituált, aki úgy szabadult meg „tulajdonosától”, hogy a férfit börtönbe zárták. A Magyarországon „dubajozásként” elhíresült munkák pedig egyre népszerűbbek. Míg a fotómodellek valóban egy-egy gazdagabb férfi szórakoztatására szerződnek, addig a „sima” lányok sokkal rosszabbul járnak. – Az a szerencsésebb eset, ha »csak« kényszerítik, és előbb-utóbb meg tud szabadulni fogva tartóitól − állítja Gamal. A rosszabbik a szerelem.

Telivér arab herceg

– Előfordul, hogy egy-egy egyiptomi nyaralás során az országba özönlő kelet-európai turista hölgyek megismerkednek egy szép arab fiúval − mondja egy neve elhallgatását kérő nagykövetségi munkatárs. − A szerelemből házassági ajánlat lesz, amire a lány igent mondd. Ha buta is, lemond az állampolgárságáról, és felveszi a férjéét, kiköltözik az országba. A telivér herceg azonban azt várja tőle, hogy a továbbiakban egy folyóvíz és áram nélküli faluban ápolja a vak édesanyját, és persze korlátlan szexuális szolgáltató legyen − mint a második vagy harmadik feleség – tette hozzá.

Bár a nagykövetségek a személyes adatok védelme miatt hivatalosan nem nyilatkoznak arról, hány volt állampolgár fordult segítségért hozzájuk, számtalan rémtörténetet hallani, évente állítólag legalább nyolc-tíz eset fordul elő minden követségen. A már nem állampolgár bajbajutott nőn azonban hivatalosan nem tud segíteni egy „idegen” ország nagykövetsége.

Adják–veszik a feleséget

– Nem szabad a társadalom egészére általánosítani, de még mindig jelentős azoknak a száma az országban, akik a nőkre úgy tekintenek, mint egy konkrétan behatárolható értékű tárgyra. Ez a szemlélet azért erős, mert a szokások szerint egy férfinak, ha meg akar házasodni, sok pénzt kell fizetnie a menyasszonya családjának − állítja Michael Ájjád újságíró. − Extrém esetekben pedig, akár tovább is lehet adni a nőket. – teszi hozzá. Főleg vidéken jellemző ez a gyakorlat. Az árat az életkor, a szépség és a szüzesség kérdése határozza meg; többet ér egy nő, ha „érintetlen”. Gyakran gazdagabb országokból érkeznek kerítők, hogy szegény emberektől pénzért vegyék meg lánygyermekeiket.

Jászberényi Sándor

Nyitókép innen

• Cimkék:
modernkor rabszolgatartás egyiptom líbia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére