 Mai morzsa
|
Világhír
2011-11-24 21:15:00
Kongó: sokak szerint napokon belül kitör a káoszEgy bukott állam nagy lehetősége?
Pár napon belül elnököt választ Afrika legnagyobb állama, és nem is az a legnagyobb kérdés, hogy ki lesz a győztes, hanem hogy az ország nem süllyed-e még inkább a bukott államok sorába.
Fokozódó erőszak, az ellenzék lehetetlen helyzete, logisztikai katasztrófa – a kilencvenes évek polgárháborúja óta a második elnök- és parlamenti választásához készülődik a Kongói Demokratikus Köztársaság, ami kétségtelenül vízválasztó lesz. Míg az elsőt ugyanis nagy nemzetközi figyelem mellett a külföldi donorközösség szervezte meg és finanszírozta, most az országnak egyedül kell mindent megoldania. Nem véletlenül tartanak sokan attól, hogy napokon belül kitör a káosz.
Joseph Kabila szoros versenyben megnyerte a 2006-os elnökválasztást, az utóbbi öt évben azonban mindent megtett, hogy a nullára csökkentse a népszerűségét. Az ígért demokrácia helyett inkább a rezsimje megszilárdításán ügyködött: üldözte az ellenzékieket, az újságírókat és az emberi jogi aktivistákat, az állami alapszolgáltatásokra – egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, áramszolgáltatásra, ivóvízre – öt év után is hiába vár az ország nagy része, miközben az élet minden szegmensét elönti a korrupció. És végül, legfontosabb kudarcként az elnöknek a szülőföldjén, a keleti Kivu tartományokban sem sikerült megállítania a szakadatlan erőszakot. Ráadásul nem csak a tucatnyi lázadó szervezetek fegyveresei, hanem a hivatalos hadsereg tagjai is nyakig sárosak a szexuális erőszak mindenféle formájában.
Kongó, a bukott állam
Mindez a bukott államok évente összeállított listáján is meglátszódik, mindössze Szomália, Csád és Szudán van Kongónál hátrébb a rangsorban. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) által kidolgozott, a gazdasági környezet mellett az emberi aspektusokat (oktatás, egészségügy, kultúra stb.) is figyelembe vevő HDI-index sem túl hízelgő Kongóra nézve: az ország az utolsó helyen tanyázik. Ez nem meglepő az ország sanyarú múltjának fényében: a belgák végletekig kizsigerelő politikája után Mobutu Sese Seko kleptomán diktatúrája következett, majd 1994 és 2002 között két háborúba is belesodródott Kongó, melynek összesen mintegy négymillió áldozata volt.
Ilyen körülmények között nem lehet egy területében Nyugat-Európa nagyságához közelítő országban egyik évről a másikra gazdasági-társadalmi fejlődést hozni. Ezt jelzi az is, hogy noha mára a háború lezárult, Kongó továbbra is nehezen tudja kontrollálni távol fekvő határait, így – főleg a keleti végeken – állandó a szomszédos országok beavatkozása. Ruanda nem egyszer intézett kisebb támadásokat Kongó ellen, a gyémánt- és koltáncsempészetet pedig egyértelműen a ruandai fővárosból, Kigaliból irányítják, miközben az értékes faanyagok Uganda felé távoznak.
Az ország mozgástere is szűk, hiszen minden komolyabb gazdasági döntést a Világbank, az ENSZ és a külföldi donorok jóváhagyásával lehet csak meghozni – ezeknek azonban nincs átfogó programjuk arra, hogy miként kezeljék a felmerülő problémákat. Persze vannak programok, területtől függően más és más felelőssel – a biztonsági reformért az ENSZ kongói missziója, a MONUSCO; az utak rendbetételéért és hidak építéséért a Világbank és a belga állami fejlesztési szervezet; a közegészségügyért a WHO és különféle NGO-k; az oktatásért pedig az egyházak felelnek –, ezek azonban nem állnak össze koherens egésszé, viszont a kongói kormányzat kezéből kivette a feladatai nagy részét. A külföldi függés így soha nem volt erősebb, amit az is mutat, hogy a kampányban az elnökjelöltek mind külföldre utaztak, hogy támogatást szerezzenek maguknak.
Az ENSZ békefenntartói missziója a biztonsági kérdések mellett a választások során logisztikai segítséget is nyújt, Angola és Dél-Afrika mellett központi szerepet játszik a szavazással kapcsolatos felszerelések célba juttatásában. Ennek ellenére Kabila elnök nem nagyon bízik a testületben, már többször felszólította a missziót a távozásra, ami azonban sokak szerint katasztrofális következményekkel járna. Hiába mutatkoztak ugyanis a békefenntartók többször is képtelennek az erőszak megállítására, nélkülük vélhetően még nagyobb káosz alakulna ki a keleti országrészben.
Kétes eszközökkel a győzelemért
Ilyen háttérrel készül az ország lakossága a november 28-i választásra, amin mindezek ellenére továbbra is a hatalmon levő Joseph Kabila a fő esélyes. Elnökként Kabila ugyanis több dologban is bízhat: a jelentős állami erőforrások révén pénzügyi versenyelőnyben van vetélytársaival szemben, a karhatalom segítségével akadályozhatja az ellenzéki erők működését, parlamenti többségével pedig saját politikai érdekei szerint alakíthatja az alkotmányba foglalt választójogi törvényt – ezekkel a lehetőségekkel bátran élt is az utóbbi hónapokban.
A választási törvényt például egyoldalúan módosította: költségmegtakarításra hivatkozva az eddigi kétfordulós elnökválasztás helyett egyetlen fordulóban dőlne el a voksolás, aminek messzemenő következményei lennének. A második fordulóban várhatóan Kabila és az egyik ellenzéki jelölt maradna állva, ebben az esetben a kiesett ellenzékiek nyilvánvalóan Kabila ellen szavaznának, megnyitva az utat egy új elnök személyének. Egyetlen forduló esetén az ellenzéki összefogás kevésbé valószínű, hiszen az erőviszonyok kiegyenlítettsége miatt nem egyértelmű, kinek kéne visszalépnie kinek a javára. Márpedig Kabila így az ellenzéki jelöltek szétaprózódása miatt akár 15-20 százalékos támogatottsággal is elnök maradhatna, a lényeg, hogy a többiek kevesebb szavazatot kapjanak nála.
Széthúzó ellenzék
Kabila számítása bejött: az ellenzéki politikusok valóban nem tudtak megegyezni a közös jelölt személyéről. Több nagyágyú is bejelentkezett ugyanis az elnöki székért. Köztük a legismertebb az az Etienne Tshisekedi, aki évtizedek óta aktívan politizál ellenzékben, Kongóba azonban csak az elmúlt hónapokban tért vissza belgiumi (önkéntes) száműzetéséből. A veterán politikus nagyon eltökélt, mindvégig mereven elutasította a visszalépést, sőt, fiatalabb ellenzéki kollegáitól a korára való tekintettel megkövetelte a betagozódást, amit ők érthetően nem vettek jó néven.
A többi ellenzéki jelölt rugalmasabb, ám csak egy kompromisszumos megoldást fogadnának el, aminek része lenne a jövőbeni lehetséges posztok fölötti egyeztetés is. Tshisekedi elzárkózása azonban azt jelenti, hogy Vital Kamerhe (Kabila egykori jobbkeze) és Léon Kengo wa Dondo (a Szenátus elnöke, Mobutu volt minisztere) is külön-külön méretteti meg magát, hiába kiáltotta ki magát Tshisekedi „az ellenzék közös jelöltjének.” A 2006-ban második helyezett Jean-Pierre Bemba egyébként még indulni sem indul, ő ugyanis Hágában csücsül, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság perbe fogta emberiesség elleni bűntettek vádjával. Az még nem világos, hogy a számottevő követőt (és a parlament legnagyobb ellenzéki frakcióját) maga mögött tudó Bemba kit támogat, egyelőre csak az ellenzék összefogását sürgette cellájából. Az ellenzék megosztottsága tehát feltétlenül Kabila elnök malmára hajtja a vizet.
Hiába reménykedtek sokan, a kampány a választás napjához közeledve egyre erőszakosabbá válik, a rendőrség minden alkalmat megragadott az ellenzéki nagygyűlések megzavarására. Ennek leginkább Tshisekedi pártja itta meg a levét, mivel több demonstrációjukat szétverték, több tucatnyi aktivistájukat pedig letartóztatták. Az ő szabadon bocsátásukat is követelte abban a világot bejárt, Dél-Afrikában adott interjújában, amiben a Kongói Demokratikus Köztársaság legitim elnökének nyilvánította ki magát – egy újabb olyan lépés ez, ami nem a békés rendezés irányába mutat.
Az ellenzéki tiltakozás középpontjában egyébként a választási bizottság állt, amelynek fejét nem lehet kormányellenességgel vádolni: Daniel Ngoy Mulunda nem csak a kormányzó PPRD párt egyik alapítója, de az elnök rokona is, a választási bizottság elfogultsága így alapvetően kérdőjelezi meg a választások tisztaságát. Az ellenzéknek technikai jellegű aggályai is voltak, a választási bizottság ugyanis sokáig nem akarta közzétenni a választói névjegyzék listáját, hogy ellenőrizni lehessen annak tartalmát – a jelek szerint ugyanis abban rengeteg gyerek, külföldi és „szellem“ (fiktív személy) is szerepel. A kölcsönös vádaskodás erőszakba fulladt, egy kinshasai, ellenzéki kötődésű rádió épületének leégése után Tshisekedi hívei megostromolták a kormánypárt egyik központját.
A legborzalmasabb hír azonban egészen friss: a fővárosban meggyilkoltak egy ellenzéki politikust. Az áldozat felesége szerint egy autóban ültek, amikor a két támadó lelőtte és elvitte a táskáját. Azt egyelőre nem tudni, hogy volt-e politikai felhangja a Jean-Pierre Bemba-féle MLC politikusa elleni halálos merényletnek, vagy egyszerű rablótámadásról van szó, a közelgő választás előtt azonban más sem kellett, mint egy ilyen incidens.
El kell-e halasztani?
Az erőszakot az fogja igazán fokozni, ha technikai problémák miatt el kell halasztani a jövő hétfői voksolást. Az alkotmány szerint ugyanis Kabila mandátuma december 6-án lejár, az ellenzék pedig – Tshisekedi vezetésével – többször is hangsúlyozta, hogy nem járul hozzá annak meghosszabbításához, helyette egységkormánynak kell felállnia az átmeneti időszakra.
A kinshasai vezetés tehát az időbeni lebonyolítás híve, ezt azonban hátráltatja egy sor tényező. Már ott elcsúsztak a dolgok, hogy a választói regisztráció a tervezettnél másfél hónappal később ért véget. Emellett a jelöltek listáját sem sikerült időben elkészíteni, mivel az 500 parlamenti mandátumra jelentkező 18 ezer jelölt nagy része az utolsó nap adta le pályázatát. A Kínából rendelt 120 ezer urna csak a napokban érkezett meg, ahogyan a Dél-Afrikában nyomtatott választási lapokat is ki kell osztani országszerte, ami egy Nyugat-Európa nagyságú, ám utakkal nem sűrűn borított országban nem kis kihívás.
Ennek megfelelően egyre valószínűbb egy utolsó pillanatban elrendelt halasztás, ami azonban ellenzéki tiltakozásokhoz vezethet. Bár egyes ellenzéki politikusok abba belemennének a választás napjának eltolásába, ha az a december 6-át nem lépné túl, kérdés, hogy a lakosság miként fog reagálni egy ilyen döntésre.
A nemzetközi megfigyelői csoportok mindenesetre baljós nyilatkozatokat tettek. A magyar szakértőket is felvonultató EU-s misszió közleményében jelezte például, hogy a Legfelsőbb Bíróság átláthatóságának teljes hiánya alapvetően veszélyezteti a választások tisztaságát, hiszen ez a testület hivatott ratifikálni az eredményeket és eljárni a bejövő panaszok esetén. A Carter Center pedig arra szólította fel a bírói grémium tagjait, hogy a hivatalos kifogásokat azonnal hozzák nyilvánosságra – az elnök a héten dekrétumban tiltotta ezt meg nekik.
Tóth Miklós
|
 Hírsor
A hét java
 Világhír
|
